2009. szept. 6. 19:35 - írta Szollosi77

Hát, a meccshez megint nem sok közünk volt ugyebár.

Kérem, ne a balszerencsét okoljuk, mert a svédek győztes góljához nem kellett több szerencse, mint a mi egyenlítésünkhöz. És az sem igaz, amit sokaktól hallottam a Stadionban a lefújás után, miszerint ilyen csakis velünk, magyarokkal fordulhat elő. Ilyen, sőt ennél durvább is bárkivel előfordulhat a futballban, és most nem akarom a tavalyi Eb török–horvát negyeddöntőjét említeni, inkább csak a magyar válogatott finnországi 1–1-ét a 98-as vb kvalifikációs sorozatának utolsó csoportmeccsén. Ahhoz a pótselejtezőt érő gólhoz némiképp kevesebb közünk volt, mint a svédeknek a tegnapihoz.

Másrészt hogyan gondoltunk döntetlenre hozni egy olyan meccset, amelyen hat-nyolc percig játszottunk elfogadhatóan, s komplett tíz percekig nem jöttünk ki a térfelünkről? Amelyen valódi gólhelyzetünk alig akadt, míg az ellenfélnek fél tucat is volt (két gól, két kapufa, stb.). A selejtezősorozat korábbi állomásai alkalmával megfogalmazódott kérdések továbbra is helytállónak tűnnek, kiegészülve újabbakkal:

– Ha valóban a világbajnokságra szeretnénk kijutni, akkor hogyan lehetséges, hogy egy hazai vb-selejtezőre mindössze egy csatárt nevez a kapitány, s ő is a cserepadon ül?
– Milyen sportágat fejleszt a magyar válogatott kispadján folyamatosan tudálékosan jegyzetelő hajdani kosárlabdaedző, Jámbor László, akit az MLSZ fejlesztési igazgatójának neveznek?
– Miért Hajnal Tamás a válogatott 10-ese, s nem Gera Zoltán, s egyáltalán hogyan lehetnek egyszerre mindketten a pályán?
– Hogyan lehetséges másfél év közös munka után, hogy egy ilyen fontos meccsen a védelemben válogatott tapasztalattal alig rendelkező játékost kell szerepeltetnie a kapitánynak?
– Miként fordulhat elő, hogy Erwin Koeman a válogatottba utólag, vésztartalékként behívott védőt kénytelen a kezdőben szerepeltetni, aki ráadásul egy hete még csapat nélkül volt?
– Miért kellett meghosszabbítani a ciklus vége előtt a kapitány szerződését, jóllehet egyelőre egyetlen, előttünk rangsorolt együttest sem vertünk meg tétmeccsen?
– Normális dolog-e az, hogy a válogatott keretében négy kapus van, míg csatárból összesen három, akik közül az egyik az őt beválogató kapitány szerint „mentálisan alkalmatlan a svédek elleni meccsre”?
– Előfordulhat-e normális körülmények között, hogy a 42 ezer néző között nem jut hely Törőcsik Andrásnak, Nyilasi Tibornak, hogy a volt szövetségi kapitányoknak már nem jár a tiszteletjegy a válogatott meccsekre, pusztán azért (vagy mi másért?), mert a Románia, Svédország és Portugália ellen egymást követő három (feltehetően egyaránt vesztes) mérkőzésen így tudja maximalizálni a bevételét a telki építkezéssel önmagát alaposan túlvállaló szövetség?

És a sor még hosszan folytatható lenne… Buzánszky Jenő a lefújás után egy perccel azt kérdezte elképedve, hogyan lehetett Babos Gábort egyedül hagyni Zlatan Ibrahimoviccsal. Ő kérdezheti, mert 49 válogatott mérkőzésén talán ha háromszor volt vesztes védelem tagja (tétmeccsen egyszer, a vb-döntőben), és speciel a címvédő, későbbi vb-ezüstérmes svédek ellen 6:0-t ért el a válogatottal a helsinki olimpia elődöntőjében.

Hogy nem (csak) a keserűség és a rosszindulat mondatja velem a fentieket, arra fogadják el érvként azt is, hogy az egyik magyar játékos fogalmazott így a meccs után: „Ajándékpont lett volna…”

Megint akkor égett le csúnyán a válogatott, amikor végre azok is szurkoltak neki, akiket amúgy nem érdekli a foci. Most, amikor egy kereskedelmi tévé közvetítette a meccset, s minden korábbinál többen hitték el, hogy igen, ezúttal aztán tényleg nyerünk, akkor játszott megint annyira gyalázatosan a csapat, hogy sokak kedve ment el megint a magyar labdarúgástól.

Olyan barátoktól kaptam a csalódott, szitkozódó SMS-eket a lefújás után, akikről tudom, hogy nagyon régóta nem néztek végig egy teljes focimeccset, s most megint nagyon sokáig nem fognak. Hányszor, de hányszor eljátszotta már velünk az élet: apró sikerekkel, szerencsével eljutunk a nagy, sorsdöntő találkozóig, amelyen még minden lehet, hogy aztán ráébresszen bennünket arra, esélyünk sincs.

A mérkőzés előtti hangulat megint hasonlított a valódi, nagy összecsapások fílingjére. Sok gyereket hoztak ki most életében először a Puskás-stadionba, mondván, lássa csak, milyen az igazi futballmeccs. Hát ezért is annyira bosszantó az ilyen vereség. Nem is a vereség maga, hanem az, hogy nem láttuk harcolni, megszakadni, hőssé válni a magyar játékosokat. Mert az ilyesmi lehetséges akkor is, ha kikapunk. Tisztelet a kivételnek, persze. Babos Gáboron szerintem nem múlt semmi, Gyepes Gábor a védelem talán legjobbja volt, s persze Juhász Roland is úgy-ahogy hozta magát, amíg a pályán bírt maradni (érdekes párhuzam: megint le kellett jönnie sérülés miatt, mint legutóbb a svédek ellen a Stadionban, s talán akkor is, most is megakadályozhatta volna a mindent eldöntő gólt). Dzsudzsák Balázs küzdött, harcolt végig, rajta látszott a legkevésbé a labdarúgóinkra ilyen helyzetben oly jellemző bizonytalanság.

Emlékezeteset végül ő sem produkált, bár ő harcolta ki a tizenegyest, és nem sokon múlott, hogy az egyenlítésünk után győztes gólt rúgjon. Huszti Szabolcs legalább magabiztosan belőtte a büntetőt, de csatár ezúttal sem tudott lenni a nem létező csatárok helyett. Gera Zoltán pedig, aki eddig minden kapitánynál a válogatott legjobb játékosa volt, a Koeman-korszak legnagyobb áldozata. Szemmel láthatóan nem tartja őt annyira a holland, mint amennyit valójában ér, ezt az edző meccsek során át bizonyította, s most odajutottunk, hogy Zoli a jobbszélső helyén kínlódott egy egész mérkőzésen át, elszenvedve a svéd balbekk nyomasztó fizikai fölényét, míg a helyén a mégoly szimpatikus és képzett Hajnal Tamás szerepelt teljesen súlytalanul.

Ne haragudjanak, de az a véleményem, hogy ha százszor játszanánk a svédek ellen, talán akkor sem nyernénk, és ezt nem csak most hangoztatom, hanem így gondoltam már a meccs előtt is. Három kapitánnyal hat tétmérkőzést vívtunk ellenük az elmúlt években, s a Gellei Imrével Stockholmban elért, valóban bravúros 1–1 mellett most már öt vereség sorakozik a mérleg másik serpenyőjében. Lothar Matthäusnak és Erwin Koemannak mindössze két-két vereségre futotta, győzni pedig a hat találkozón egyszer sem sikerült, sőt vezetnie is csak a Gellei-csapatnak sikerült a svédek ellen. Majdnem az egész mérkőzésen – csak hát akkor is jött Ibra, aki akkor, 2002-ben még csak pontot mentett együttesének, azóta kétszer pedig győzelmet érő gólt lőtt az utolsó pillanatokban. Valljuk be – bármennyire is illik őt utálni –, hogy nagy király ez a bosnyák-horvát-svéd fiú (avagy „szerb-montgomery”, ahogyan Mészöly Kálmán egy élő tévéműsorban megjelölte Zlatan Ibrahimovic származását), aki Kubala László és Hriszto Sztoicskov után újabb nagy kelet-európai származású csatáregyénisége lehet a Barcelonának, nem számítva persze azt a hároméves időszakot, amíg Kubala mellett Czibor Zoltán és Kocsis Sándor is állandó és sikeres tagja volt a Barca támadósorának.

A svédek, akik ellen, lám, esélyünk sincs nyerni, jelenleg a „riválisok” közül a leggyengébbek a csoportban. Az eddigi eredmények alapján náluk némileg jobbak a dánok – akik nyertek már ebben a sorozatban Stockholmban és Lisszabonban is –, s a portugálok úgyszintén. Azok a portugálok, akik ellen nem nyert még párharcot magyar csapat. Talán az övék az egyetlen válogatott, amelyet még sohasem győztünk le. Velük még Puskásék és Alberték sem bírtak, pedig játszottak ellenük. Talán majd Dzsudzsákék? Talán. Reméljük.

Szöllősi György


 
 
3,6 (55)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkék

Erwin Koeman , magyar válogatott , Svédország , vb selejtező

Eddig 489 komment érkezett ()

  • 1.  Pippógoal (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 19:58

    Megütnek még szerdán minket a Poreszok..aztán a helyünkre ereszkedünk le a nagy szárnyalásból, képzelgésből...ami a jó sorsolásunknak volt köszönhető, hogy egyáltalán ennyien kimenjenek ezekre a meccsekre, mert amúgy a kutyát se érdekelné.

  • 2.  joc11 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:08

    Valóban nem lett volna igazságos a döntetlen, de a győztes svéd gól előtt egy szerencsés beadással akár meg is nyerhettük volna a meccset. Mert nem törvényszerű, hogy a jobbik csapat győz. Mint ahogy a svéd-magyaron egy éve Stockholmban sem a jobb csapat, hanem a sokkal szerencsésebb nyert... Ha most szereztünk volna egy pontot, akkor azt főleg az egy éve elszenvedett szerencsétlen vereség miatt érdemeltük volna meg igazán. Egyébként Hajrá Magyarok! Akkor is ha gyengék vagyunk, ez a mi csapatunk!

  • 3.  viking5 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:09

    Ugyan ez az észrevételem nekem is .Hozzátenném amig nincs egy nemzetközi szinten is elismert csatárunk soha nem fogunk elöbre jutni.Ki álltunk a legfontosabb mecsre csatárnélkül...

  • 4.  mikohabiztos (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:09

    Ilyen gyalázatosan játszani akkor, amikor több mint 40 ezer ember megy ki szurkolni. Azt gondolom, hogy a mostani Debrecen jobb ellenfele lett volna ennek a csapatnak mint, amilyen a válogatott volt. Csatár nélkül? Nevetséges. Mindenki indiszponált és oltári fáradtnak tünt, pedig még csak most kezdődött el a bajnokság a legtöbb helyen. Ezért nem kell hazahívni a légiósokat. ugyanezt biztos megcsinálta volna Kabát, Cvitkovits vagy Lipcsei. (talán még jobb lett volna)

  • 5.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:11

    Azoknak, akik évek óta nem néztek focimeccset és most csalódottak, nem kell foglalkozni a véleményével. Ők meg sem érdemelnének egy sikeres magyar válogatottat.
    (Amikor a Csank csapat Üllői úti jugó meccsére sem sikerült teltházat összehozni, akkor is így éreztem...)

    Volt játékosokkal, szövetségi kapitányokkal, úgynevezett szakkommentátorokkal meg lehetne tölteni a Stadiont, de akkor már inkább a szurkolók...
    Nyilasi ülhetett volna a válogatott kispadján is, ha az utóbbi 10 évet nem alibizéssel tölti, vigyázva a nimbuszára.

    Egyébként az első hazai selejtezőnkön Dánia ellen szinte ugyanez volt a felállás: Huszti csatár, Sanyi szünetben csereként be.
    Ha az utolsó percben beszerencsétlenkedtünk volna egy lepattanót, most Koeman lenne az isten.

    Ebből a meccsből lehet tanulni. Pl. a kommentátor halmoz el hasznos információkkal, remek meglátásokkal:
    "Ibrahimovic 5 nyelvet beszél. 5 külföldi nyelvet."

    És a tanulság:
    "Nekünk elsősorban nem a dánokkal kell lépést tartani, hiszen ők előttünk vannak." ;)

  • 6.  Horatio (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:12

    – Miért Hajnal Tamás a válogatott 10-ese, s nem Gera Zoltán, s egyáltalán hogyan lehetnek egyszerre mindketten a pályán?
    Gera sajnos az elmúlt két évben semmit sem fejlődött, ellentétben Hajnallal.Nálam ez a Gera már kettes sem lehetne,nemhogy tizes.
    A csatárkérdésben viszont a szerzőnek teljesen igaza van.Ilyen meccseken 2-3 vérbeli csatárral kéne harapni.
    A nehézkes,magas svéd védőket fürge csatárokkal kellet volna a földön forgatni,nem pedig ivelgeti a kapu elé,ami nekik csemegének számitott.
    A szövetségi kapitányoknak, Mészölyön kivül,én sem adnék tiszteletjegyet, ha az az eredményesség után jár,a többiek nem hiszem,hogy a munkájuk alapján kivivták volna a nagyerdemű tiszteletét.
    A válogatott viszont az egyenlités előtt és utána is,jól játszott.
    Lehetett volna némi szerencsével 2-1 is a szerencsétlen 1-2 helyett.

  • 7.  ezerpool (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:13

    Nincs mit tennem Szöllősi úr nézze IGAZA VAN ezt ki kell hogy mondjam sajnos...Az előző cikkénél nem értettem a sugárzó pesszimizmust,de mit lehet ilyenkor mondani.Teljesen megérdemelt a svéd győzelem,mert bár esélyt kaptunk ismét nem tudtunk élni vele.Leckét kaptunk hogy egy SEMMI EXTRÁT NEM TUDÓ CSAPAT AHOL MINDENKI A KÉPESSÉGEINEK MEGFELELŐ HELYÉN JÁTSZIK MIKÉNT KELL VISZONYULJON EGY ILYEN MECCSHEZ.Persze hogy fáj,és elsősorban azért mert mindenki bizakodott és hitt a csapatban....csak az nem akinek igazán kellett volna:qman. Csatár nélkül játszani,eltékozolni játékosokat,játszatni őket csak azért mert nevük van....Hihetetlen hogy nem lehet észrevenni hogy Gera posztja ugyanaz mint Hajnalé,és Buzsákié is,hogy mentális????és fizikálisan????gyenge csatárokat hívok meg,aztán meg arra sem venni a fáradságot hogy behívjak egy egészségest....A védelem tengelyében az edzőmeccseken nem törekedni arra hogy találjak helyetteseket,bedobni egy Tímárt a mély vízbe,két szűrővel játszani amikor az ellenfél játéka már előzetesen sem indokolta...és sorolhatnám...Szerdán is leülök már csak a tv elé,de ez már nem lesz ugyanaz,mert szívből drukkolok majd,de VALAMI MEGINT ELVESZETT..

  • 8.  kovi320 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:14

    Én meg szeretném köszönni a fiúknak azt hogy legalább volt és még van is esélyünk kijutni nem az első három meccsen dőlt el a kiesésünk.Minden meccsen kint vagyok és ezután is kint leszek ha van esélyünk ha nincs.Azok akik kijönnek a sorsdöntő találkozókra és utána egy vereség után szidják a csapatot nem kell kijönni szurkoljanak divatdrukkerként a Braziloknak Olaszoknak ...
    Szöllősi "úr":feltehetően egyaránt vesztes 3 meccs.Ez pozitív hozzá állás.Legalább te ne törd össze az álmunkat.
    Hajrá magyarok szerdán még nagyobb lesz a tábor:D

  • 9.  kovino1 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:15

    Dzsudzsák szerint nem magyar vagy Szöllösi!

  • 10.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:18

    Mészöly az egyik kapitánysága alatt azért távozott a válogatottól, mert visszautasíthatatlan ajánlatott kapott az araboktól.
    Arra is emlékszem, amikor Izlandon sikerült kikapnunk vele. Nem jött be a jobblábas játékos játszatása balhátvédként...

  • 11.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:20

    SzGy ez a legjobb írásod, amit valaha is olvastam, tökéletesen egyetértek, óriási RESPECT!!! Bocs a múltkoriért :D

  • 12.  kovi320 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:23

    nose89 ezért tart itt az ország mert ilyen kárörvendő emberek laknak benne!!!hajrá magyarok

  • 13.  Pippógoal (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:24

    Amúgy már a Dánok ellen is csatár nélkül álltunk fel..itthon..összefosva magunkat...szerdán 11 kapussal nyomjuk a Poreszok ellen :-D

  • 14.  thorvath (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:25

    Ismét bebizonyosodott, hogy légiósaink zöme semmit sem ér, ha egy gyengébb közegben játszanak. A cikk korrekt, de hét mennyi korrekt cikket olvastam már és ezeknek soha semmi visszhangja a hivatalos tudoroknál. Végh Antal első focis könyve óta semmi sem változott, a forgatókönyv ugyanaz. Nem a játékosokat kell szidni, nem tudtak megfelelni az irreális elvárásoknak ami elsősorban a sajtó oldaláról jött ( és a végén még a politika is hasznot vélt felfedezni ebben a válogatzottban ). Akik a pályán voltak küzdöttek rendesen, nem tehetnek róla, hogy ez a csapat ennyit tud. Előre látom, hogy a Debrecen is így fog járni. Irreális elvárások és utána a kritika....

  • 15.  Norbi KTM (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:30

    Tisztelt Szöllösi Úr!
    Na ez igy tul hivatalos! Kedves Gyuri :)

    teljesen egyetértek veled mint szinte mindig!

    Fontos , érdekes " élményem " a tegnapi napról.

    Kisfiam 3,5 éves , Soprt Tv-ben látta a magyar-román meccs végét, szoktunk beszélgetni a fociról,tegnap állatkerti túra után elmentem vele a Stadion előtt lássa mennyi ember , futballünnep stb.
    Na ezután egész délután , este Ő Focista akart lenni, a "szép nagy pályán játszani". Megengedtem neki hogy nézze a meccset, érdekelte is nem aludt el :)
    És tudod mit mondott a meccs végén??
    " Apa, én nem akarok focista lenni ,mert ezek a focisták mindig kikapnak..."
    Na ez baj , nem a 2-1

  • 16.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:31

    A Debrecen nem fog így járni, mert nekem és több ezer embernek, csak annyi volt az elvárása, hogy jussanak be a BL-be, akárhogy. Minden pont már extrateljesítmény.

    kovi320 : hülye vagy! miattam vagy SzGy miatt tart itt az ország? biztos én vagyok a miniszterelnök, SzGy meg az MLSZ elnök. TE VERÉB.

  • 17.  Horatio (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:33

    Mészöly másik kapitánysága alatt az angolokkal,románokkal,norvégokkal... voltunk egy vb-selejtezö csoportban.Az utolsó meccsre csoportelsőként és biztos továbbjutóként érkeztünk a Wembleybe az angolok ellen. Az angoloknak nyerni kellet,hogy velünk együtt kijuthassanak a vb-re.Nagy nehezen kiizzadtak egy 1-0-át,és nagyon happyk voltak.
    A spanyol vb-n aztán az utolsó csoportmeccsen negyed órával a vége előtt még továbbjutásra álltunk,de a belgák egyenlitettek,igy ők jutottak tovább a csoportból az argentinokkal.

  • 18.  fejci20 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:34

    Szarok vagyunk...OK!!!
    De mi a sz*rért nem lehet akkora mákunk mint a letteknek pár éve?! Legszívesebben a földet verve toporzékolnék hogy ilyen nincs!!!
    Felfoghatatlan, hogy profi futballisták hogy a repedt szarba nem veszik észre hogy ívelgetéssel nem mennek semmire?????!!!!! Mintha szefosok lennének vagy én nem is tudom...tegnap a focihoz legkevésbé értők is tudták hogy ha a földön játszunk akkor lehet keresnivalónk. A favágó, "előrekúrom oszt majd lösz valami no", bakonyi technikás focit még énis tudom.

    Koeman-ról meg csak annyit, hogy hihetetlen hogy mennyien ajnározzák,meg nyalják a seggét...mire fel??? Mert jó futballista volt? A Feyenoordtól páros lábbal baszták ki...ha már annyira külföldi edző kell, akkor már olyat aki letett valamit az asztalra, mégha nem is akkora név faszom...ááááááááááá

  • 19.  lorinczambrus (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:35

    Teljesen egyetértek a cikk irojával. Most jön a fekete leves, a holland különitmény idöelött menni fog. Eddig ezt az eredményt még az a rosz Várhidi is hozta volna.

  • 20.  Gyuri (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:37

    Sziasztok.

    Hát én a haverommal ledöbbentem amikor a golt bekaptuk.

    Én még bizok a válogattoban de az igaz hogy a támadojátékunk egy nagy nulla volt sajnos.

    A védelem is katasztrófa volt sajnos.

    De sajnos ez a realitás..

    Most már nagy csoda kellene hogy kijussunk.

    De ez a válogatott most megérdemelné!

  • 21.  Dzsudzsi (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:37

    Ajjjj de utálom azt a Pofádat szőllősi !!!! Te megértem hogy nem értesz a focihoz és inkább újságírő vagy na de az újságíráshoz se értesz öccsém!!!! MOst olvastam előszőr írásodat, de sikerült felbaszni az agyamat!!!! Üzenem neked: te nem vagy magyar!!!!! Szeretnék veled személyesen találkozni!!!!!

  • 22.  C6ANGOLO (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:39

    nose: A Lokinál annyi volt az elvárás, hogy kijusson, a többi extra?
    Akkor mi volt az elvárás a válogatottnál? Papíron a portugálok, svédek, norvégok is erősebbek! Tehát most jobban állunk a papírformánál! És még ha a végén 4.-ek leszünk sem beszélhetünk arról hogy kudarc. Mert akkor elvileg az a realitás!
    Az más dolog hogy evés közben jön meg az étvágy, és most mindenki nagy dobbantást várt! De azért maradjunk a földön!

  • 23.  StevenLFC8 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:39

    majd szerdán jön az igazi demoralizálás... mert h ezek a fiúk nem állnak fel a padlóról 3 nap alatt abban biztos vagyok... csatár nélkül meg kise álljunk mer kiröhögnak a luzitánok...

  • 24.  C6ANGOLO (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:41

    Természetesen dánok

  • 25.  StevenLFC8 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:41

    C6ANGOLO: bravó képben vagy, az ok, h pappíron erősebbek a NORVÉGOK, csak az a baj h a DÁNOKKAL vagyunk 1 csoportban..

  • 26.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:42

    C6ANGOLO! Miért, a Lokinál az elvárás a BL-győzelem???????? Ne nevettess...egyébként nem "kijusson" hanem bejusson.. :)

  • 27.  anodaraM (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:43

    Újabb jó cikk!

  • 28.  gyomorcsoki (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:44

    Tisztelt Szöllősi úr? Hova tűnt a debreceni BL siker után?
    Pont akkor ment tönkre a billentyűzet és ma küldték az újat, ugye?

  • 29.  kovi320 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:47

    Egyszer álljatok már a csapat mellé.Majd szerdán javítunk.hajrá magyarok

  • 30.  C6ANGOLO (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:48

    Nem! A Lokinál már minden pont ajándék lenne! És ne feledjük minden pontért nem kis pénz jár! Amivel jól jár a DVSC és jól jár a magyar foci (feltéve ha nem úgy bánnak az így szerzett pénzel mint anno a Fradinál, de ez más történet.
    A Debrecennek innentől kezdve ez már jutalomjáték! Jutalom azért hogy oda kerültek!
    Én csak annyit írtam, hogy a válogatottnál is kezeljük helyén a dolgokat! Eddig mindig az volt hogy már a selejtezőkör második felére matematikai esély sem volt. Most legalább volt sansz (nem is kicsi).

  • 31.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:48

    Javítunk? Sima vereség lesz! Meg is teszem a mix-en!

  • 32.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:49

    De ezt a jelenlegi 2. helyet két dolognak köszönhetjük : 1. jó sorsolás; 2. a riválisok (Svédország, Portugália) gyengélkedése! Ennyi.

  • 33.  C6ANGOLO (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:51

    Steven! Ki lett javítva nézz már vissza! Olvass előbb! És csitulj! ;-)

  • 34.  fejci20 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:52

    nose 89! Kifelejtetted hogy Máltán meg Albánián már túl vagyunk :D

  • 35.  paul gazza (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:52

    A kutyautoo svedek megajandekoztak 1 dontetlennel, amit nem tudtunk megtartani. Az utolso pillanatokban nem tudunk koncentralni, a fortuna persze nem mellenk allt.Szerintem a sracok kuzdottek a lejobb tudasuk szerint... csibeszseg es onbizalom nelkul meg nem lattam jo futballistat sajnos az utobbi csak nyert meccsekel jon.

  • 36.  ChupaNok (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:54

    Tisztelt Szöllősi Úr! "Miért Hajnal Tamás a válogatott 10-ese, s nem Gera Zoltán, s egyáltalán hogyan lehetnek egyszerre mindketten a pályán?" Erre a mondatára reagálnék mellyel tanúbizonyságot tett arról h Önnek fingja sincs arról h Gera Zoltán milyen poszton játszik klubcsapatában és a válogatottban, és milyen poszton Hajnal. Ugyanis Gera Zoltán mióta Angliában futballozik (egy rövid időszak kivételével) szélső középpályásként játszott ill. játszik, és jelenleg a válogatottban is ezt a posztot tölti be. Hajnal Tamás tipikus irányító középpályás, szóval az h ők együtt vannak a pályán egyáltalán nem ütik egymást, ugyanis 2 különböző pozíciójú játékosról beszélünk.

  • 37.  fejci20 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:54

    Nemááááárrr...mi az hogy a legjobb tudásuk szerint????????????????????? Ne nevettesse már ki magát aki ilyet mond. Küzdöttek...azért a labdáért amit előtte 3 másodperccel lövöldözgettek.

  • 38.  Kivlov111 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:55

    majom vagy te, szöllősi, mindig is az voltál.

  • 39.  paul gazza (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:56

    Sajnos ennyit tudtunk a svedek ellen.

  • 40.  C6ANGOLO (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:57

    Nose! A sorsolás lehetett volna jobb is, rosszabb is! Indulás előtt, két gyengébbnek mondott csapat volt nálunk (azokat vertük kétszer-kétszer) Tehát szoros értelemben véve a kötelező ennyi volt, nyilván mindenki többet várt ettől és vár is, talán jogosan! Bár tényleg kaphattunk volna még rosszabbat is!
    Portugália gyengélkedéséről meg annyit, ha nem gyengélkednének tisztában van vele mindenki hogy hátrébb állnánk! De akkor még több lenne a károgó!

  • 41.  ChupaNok (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:57

    Még végszóként annyi (Szöllősi úrnak) hogy egy picit több utánnanézés, picit több tájékozottság, és ha ez meglenne, talán még jogalapja is lehetne annak amiket összeírogat. Sajnos lerí a cikkről h egy olyan ember írta aki a válogatott játékosainak posztjával sincs tisztában, ennyi erővel én is írhatnék a a rögbiről egy cikket (aminek még a szabályait sem tudom).

  • 42.  KristonAti (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 20:58

    Már az összeállításnál elment a meccs...csatár nélkül, "törpékkel" felvenni a harcot Majstrojovicokkal esélytelen...Sanyi még az Augsburgba is csak csere sérülése után most próbálna formába lendülni...Mondjuk erre a meccsre a válogatottban Lothar alatt lebőgött Kovács Pétert behívtam volna. De csatár nélkül még Málta ellen sem lehet nyerni. Hajnalt egy időre elkéne felejteni, semmit nem csinált szabadrúgás gólján kívül a selejtező sorozatban. A legjobb formában lévő Dzsudzsák volt a csapat legjobbja, Gyepes kellemes csalódás, a többiekben nem csalódtam sehogysem , ők egyszerűen ennyire képesek. Ibrahimovic gólja után énis fél óráig néztem magam elé és akkor nem értettem volna egyet bizonyára az írással, de lenyugodva teljesen, mindenben egyetértek.

  • 43.  csgabor18 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:00

    nem tudom miért ir ide annyi divatdrukker, ha valaki is tisztában van azzal hogy holt tartott a magyar foci 5 éve és most akkor láthatja hogy van fejlődés, Koeman nem igért vb szereplést egyenlőre csak fejlödést akart és az hogy egyenlőre a 2. helyen adhat reményt, és lehet látni hogy már fejlödött a válogatott, harciasabbak mint pár éve jobb a légkör és ha az ilyen negativabbnál negativabb kritikák nem rontják el a hitet akkor a szurkolok is kitartanak, sajnos egyenlöre annyit fejlödtünk hogy hoztuk a kötelezőkert hangsúlyozom egyenlőre, tehát van fejlődés.

    sajnos nem láthatom a stadionból a meccset mert lemaradtam a jegyekröl ugyanis elfogyott:) de akkor is a tv elött szorkolok ha kikapunk, ha nyerünk a magyar válogatottnak. HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 44.  fejci20 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:01

    Gábor azért tedd már hozzá hogy szép játékkal kapjunk ki légyszíves, köszi

  • 45.  fradisanyi (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:04

    én majdnem sírtam a végén!ha nyertünk volna vagy döntetlen lett volna akkor azt mondanák hogy az eredmény számít.a mutatott játék senkit nem érdekelne!a cikk írója az a szaralak meg szerintem nem is a magyaroknak szokott szurkolni!!biztos románcigány vagy te buzi köcsög hajrá magyarok

  • 46.  Colecz (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:05

    Kedves György...
    Mélységesen felháborít az, amilyen hangnemben fogalmaztad a soraidat,mivel semmi más nem árad belőled csak az, hogy a tényeken manipulálva azt ajnározod, hogy " ugye megmondtam..".
    Szánalmas, hogy azt mondod, nem érdemeltük meg...láttad a Dán-Portugált? Dánia megérdemelte az egy pontot? Ha az érdemlegesség rátáján mérjük azt a meccset akkor 2-10 a végeredmény...szerinted Dániában most azon lihegnek , hogy nem érdemelték meg az pontot? Ugyan már Gyuri...
    Épp azért vagyunk MAGYAROK mert a meccseket úgy tudjuk - vagyis mindenkinek úgy kéne!- nézni, értelmezni, hogy nem azt nézzük, hogy megérdemelte-e a VÁLOGATOTT, hanem úgy, hogy bármi áron is, de Magyarország válogatottja nyerjen,hiszen nem attól leszünk boldogok ha megérdemelten nyerünk - persz ez csak büszkébbé tesz bennünket-, hanem attól , hogy ott leszünk a világbajnokságon.
    De te vajmi keveset érezhet ebből az érzésből a szívedben..

  • 47.  iced earth (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:09

    akik csak azért nézték meg a meccset, mert menő most focimeccsre járni, azok most felejtsék el a magyar focit! akasszák vissza a nyakukba a chelsea, meg a barcelona sálakat, és recskázzanak a sport12klub adásaira!
    akik szeretik a magyar focit, azok ugyanúgy ott fognak cscsülni/állni a lelátókon, v a tv-k előtt, ahogy korábban is...én is ott leszek.
    inkább legyen 8ezer ember az ute stadionban, de igazi szurkoló, mint ami most lesz a portugálok ellen(meg majd a liverpool meccsen is):sokezer oda nem való ember, akik a ronaldo miatt mennek ki, nem a mieink miatt :(

  • 48.  lion67 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:13

    Ne keverjük már őssze a Debrecen teljesítményét a válogatottal.A másik dolog,aki látta a tegnapi mérkőzést és van némi rálátása a labdarúgásra,az tudja hogy a tegnapi eredmény ránk nézve hízelgő.Az első félidőben közünk nem volt a meccshez,és végig az előre ivelgetés ment a 2 fejjel magasabb svéd védők felé.Még a BLASZ III.-ban is tudják,hogy ilyenkor a rövid passzos játék a nyerő,a nehézkes svéd védelemmel szemben.A másik dolog,hogy az egyenlítésünk után,senki nem szólt a fiúknak,hogy az egy pont is jó,pláne a látottak alapján.Erre elkeztünk támadni,mint a birkák,és mint tudható meg is bosszúlta magát.Most ott tartunk,hogy mindenáron nyerni kell,és a kőtelező soha nem jőtt őssze egy magyar csapatnak sem.Szóval aki azt mondja,hogy reális lett volna a dőntetlen,az nem tudom milyen meccset nézett,mert akkor a svédek is monhatnák a 3-4 kihagyott helyzetük után,hogy nekünk volt szerencsénk,és van is benne valami.

  • 49.  Tyupek (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:17

    Szöllősy egy seg.fej. Már a meccs előtt is tudta mindenki, hogy kisebb csoda kell a győzelemhez. Gondolom még csettintett is Ibra góljánál, hogy "ugye megmondtam"!!

    Ahhoz nem kell tehetség, hogy a hibákat észrevegye valaki. Tanácsot kell tudni adni.

    Ennek fejében áruld már el, hogy milyen csatárokat és védőket hívnál be válogatottnak? A költői kérdések feltevése jól megy, adjál válaszokat is léccives!

  • 50.  mz (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:17

    Felejtsük már el, hogy Gera irányító, és Hajnal helyén kellene játszatni! Gera jobb oldali középpályás volt minden angol klubjában, ott nem is gondolnak rá másként, mint jobb oldali középpályásra. Másrészt ő mondta egyszer, hogy nem szeret irányítót játszani, amikor egy korábbi szövetségi kapitány arra a posztra akarta mindenáron betenni.

  • 51.  O84MCMXII (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:19

    Szerző!

    ,,Miért Hajnal Tamás a válogatott 10-ese, s nem Gera Zoltán, s egyáltalán hogyan lehetnek egyszerre mindketten a pályán?"

    Ez a kérdés elmond rólad is mindent barátom.Gerának az elmult 2 evben momentuma nem volt!
    A WestBromban is majd a Fulhamben is(mar amikor jatszik) a jobb oldalon van...ugyanis ott a helye!!!De te betenned a Hajnal helyere aki egy verbeli iranyito csak a Dortmundban vannak tarsai,van taktika ami szerint lehet jatszani a valogatottban (es ez Koeman hibaja) ossze-vissza szaladgalo Husztik vannak Hajnal korul akik osszezavarjak az embert,utba vannak.Meglehet nezzni hanyszor volt Dzsudzsak,Huszti,Hajnal 5 meteren belul egymashoz...ez taktikai hiba !

    De Gerara visszaterve....nem hogy iranyitonak de meg cserenek se tennem be a palit.Nem segit semmit ha megkapja a labdat egy visszapasszra telik tole...o mar nem az aki volt regen.Kiveszett belole a tuz, 30 eves elmult ...talan ennyivolt tovabb kene lepni felette !Es talalni kellene egy jobbszelsot mert Gera bun gyenge. 2 hete a sajat szurkoloi a Chelsea ellen szoszerint lezavartak(lecsereltettek) az edzovel es ocsaroltak olyan gyenge volt...azota nem is jatszott...nezztem a meccset es nekem volt kellemetlen Zoltan produkcioja...all,all,figyel(valamire) aztan egy visszapassz v eladja...kesz...

    Na es a csatarok... nincs csatarunk Torghelle szivet lelket kiteszi de ennyi , o nem eleg jo, Priskin tenyleg gyenge(mondjuk ha a kapitany is igy gondolja nemertem miert hivja be) Rudolf sajnos serult volt .... a kis besztarolt Nemeth meg Szalai emlitesre se melto Nemetj gyenge fizikalisan es kibaszott lassu...o meg fejlodni fog remelhetoleg de elobb felnott meccseket kell jatszon par szezonon keresztul remeljuk AEK -ban beindul...de jelenleg nem valogatott szintu.

    Szalai szora sem erdemes 22 evesen a tartalekban felnotmeccset sose jatszott...azert legyen egy hatar ami alatt nem lehet valaki valogatott jatszon akar a Real akar mas tartalekban az nem eleg...

    Ugyhogy ennyi! Koeman vedo volt latszik is a felallason,borzaszto,szegyen !

    Alap vedoink sajnos nem alltak rendelkezesre ,Gyepes tenyleg jo volt,Timartol ezt vartam ....0 zero !!! Ezek kellettek ahoz ,hogy tegnap kikapjunk!!!

  • 52.  imi79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:28

    Most tulajdonképpen az a baj,hogy a srácok 1:1 után megpróbálták megnyerni a meccset??
    Babos megfelelően védett, nem volt vele gond talán a gólnál hamarabb elindulhatott volna. Halmosi: nme értem mit keres a válogatottban.Annyiszor forgaták meg amennyiszer akarták,rossz passzok sorozata,ha Dzsuzsák nem segít be neki a védekezésben nagyobb bajba is kerülhetett volna. Juhász: az első eséséig jól ment, aztán a fájdalomtól már lépn is alig bírt, le a kalappal előtte. Gyepes: kellemes meglepetés, az első félidőben egy kavarodás után a saját ötösünknél csinált egy "lövőcselt" abból nagyobb baj lehetett volna de összességében jól nyomta. Szélesi: hozta szokásos formáját, megint kaptunk róla egy gólt. Dzsudzsák:jó volt,különösen az első félidőben a végére elfáradt, ő benne látszott leginkább a győzni akarás.

  • 53.  O84MCMXII (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:31

    Ja, es a regi barataid akik nem szeretik nem nezzik a meccseket de most megis leultek...rohadjanak meg baratom!!!

    A valogatott nemzeti ugy en tegnap az Ibra gol utan szabajos sokkot kaptam masfel orara elment a kep elottem...ma is kivagyok meg de szerdara kezem - labam osszeteszem es szurkolok a csapatnak mert Magyarok vagyunk es kikell allnunk a csapatert mintha a hazankrol lenne szo!!!

    Egy pelda > 1 honapja a Skotaok 4 - 0 ra kikaptak Norvegiaban , elotte is szarul szerepeltek ez a 4-0 tenyleg a vilag vege volt. Eltelt egy honap tegnap Macedoniaval!!! jatszottak es kint volt 50 ezer ember !!!
    Ennyit a kulturarol a futball szereteterol es meg sok masrol ... buszkesegrol,hazaszeretetrol!!

    Pedig a skot foci sehol sincs ...megis mogotte allnak ... nalunk alig varjak ,bizonyos emberek,hogy belerughassanak!!!Mint Szollosi kollega ...rendre!!! Te dagadtfeju csapzott kutya!!!

    Kitartas!

  • 54.  O84MCMXII (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:33

    csabzott - termeszetesen:))

  • 55.  imi79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:35

    Dárdai: kár volt lecserélni, ő is jól nyomta. Még mindig ő a legjobbb megoldás szűrőként. Vadócz:pályán volt???? Hajnal: na ő a legnagyobb talány a válogatottban. Kevés futás, gyenge játék, rossz passzok. Hogy tud ő hétről-hétre a Dortmund legjobbja lenni? Talán nem ártana padoztatni,hogy elgondolkodjon. Gera: reménytelen. A fulhamben is a jobb oldalon nyomja, ott sem az igazi Gerzsont láthajuk. Huszti:hozta szokásos,csupaszív játékát, de felőrlődött a védők gyűrűjében. A tizit magabiztosan hajtotta végre. Torghelle: ment,küzdött,harcolt,csípett,harapott ahogy szokta. Buzsáky:hamarabb kellett volna behozni, nem sokat tudott hozzátenni. Tímár:szóra sem érdemes.Rosszkor volt rossz helyen.

  • 56.  Messina (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:38

    Kedves Gyuri,
    amellett, hogy mindenben egyetértek az általad írtakkal (ez nem mindig volt így korábban, sőt), kíváncsi lennék a véleményedre Priskin-ügyben. Megalázhat-e egy kapitány úgy egy játékost, ahogy Koeman tette Priskinnel. Az, hogy "mentálisan nincs olyan állapotban" jelentheti azt, hogy 1. PT linkel az edzésen 2. PT beszólt a kapitánynak 3. PT kilógott a táborból inni a haverokkal (anno Sebők Vili és Dárdai- bár ő tagadta). Vagy mit jelenthet még? Főleg, hogy csatár nélkül kezdtünk az egyik legfontosabb tétmeccsen és főleg a szombati NS-címlap után elég furcsa volt Koeman megjegyzése.

  • 57.  Zsolti1791 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:43

    azért az tulzás hogy közünk se volt a meccshez akár fordítva is alakulhatott volna a végén! védelem azért igy állt fel mert sérülés és egyéb okok közrejátszottak! az meg hogy hajnal a 10 es megint semmi gond most nehogy aztmondja már azért kaptunk ki mert hajnal a 10 es ugyan már ne idegesítsen már! az meg megint nemigaz hogy nemküzdöttek a srácok ez hülyeség igen is mentek küzdötek harcoltak régen én is ezért voltam mérges mert nemláttam az akarást most azért azt nem lehet mondani hogy nem küzdöttek! csatár néküli játék az szerintem is hülyeség meg a 3 bal középpályás nemtudom minek el kéne már dönteni hogy ki játszon mert ez igy nem jó! de ne szidjuk a csapatot már állandóan nincs itt semmi gond se még mindig mi vagyunk a 2. ok semmi gond!!! megverjük a portugálokat és kész mi kezünkben van a sorsunk még mindig! nem kell bántania fiúkat ha juhász tud játszani akkor ki nemfogunk kapni az biztos ha nem akkor bajok lesznek mert juhász nélkül nem lehet tartani c.ronit!

  • 58.  Dr Minimum (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:50

    Szőlősi urat nem akarom bántani, mert ő eddig is így látta a dolgot. Ő baja. mondhatnám úgy is, leszarom.

    De azok milyen jogon vannak felháborodva, akik eddig leszarták nagy ívben a válogatottat, és most, hogy végre megnéztek egy meccset, mert van esély, aztán hisztiznek (lófaszt, gyalázkodnak), amiért kikaptunk (szar játékkal vagy sem, kurva mind1).

    Tipikusan azok az emberek vagytok, akik kudarc esetén igyekeznek minél jobban elhatárolódni az eseménytől -sőt ti gyalázzátok legjobban őket-, persze ha jön a dicsőség, abból minél inkább kivenni a részeteket. Nem érdemeltek ti semmit, nemhogy jó focit, és bravúrokat.

    Csak azokat az embereket sajnálom, akik akkor is kitartottak a válogatott mellett, amikor ti sehol nem voltatok. Ezek az emberek azonban helyén tudják kezelni a dolgokat, mert bár reménykedtek egy jó eredményben, úgy, hogy közben tudták, hogy vajmi kevés esély van rá. De egy igazi szurkoló soha nem adja fel, mert esély mindig van. Oké, most sem sikerült. Majd jövőre újra megpróbáljuk. Mi ott leszünk akkor is, ha az utolsó 3 meccsen is veszítünk.

    Ti pedig ne nézzetek meccset újabb 10 évig, nem fogtok hiányozni senkinek. De aztán ha ismét jön egy kis reménysugár, akkor légyszíves ne várjatok el többet a csapattól, mint amennyi a realitás. Hol voltatok az utóbbi 10-20 évben? Átaludtátok az előző 2-3 selejtezősorozatot? Várhidivel hányadikak lettünk az eb selejtezőn? Bozsikék máltai túrájáról hallottatok? Ezek után nem értem, mit vagytok felháborodva azon, hogy igen lecsökkentek az esélyeink a továbbjutást illetően. Ahelyett, hogy megtapsolnátok a fiúkat, hogy ennyi örömet okoztak nekünk, és hogy az utolsó pillanatig megőrizték a reményt a csodára. Emlékszem a selejtező előtt mindenki arról beszélt flegmán, hogy sima 5. hely, 6-8 pontnál több bravúr lenne. Aztán most meg hiszti, hogy nem lesz meg a 2. hely? Röhejesek vagytok...

  • 59.  neurology (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 21:56

    Dzsudzsáknak igaza van, Szöllősi tényleg nem magyar. De hogy mennyire, azt még ő sem tudja...

  • 60.  paul gazza (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:01

    A mecs elott arrol volt szo, hogy rovid passzos gyors jatek a foldon.Ebbol semmit nem lattam, a vegen a koeman uvoltott hogy ne tamadjunk ki birka modra. Rossz edzo vagy be nem tartott utasitasok?

  • 61.  BoBKeLSo (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:03

    Nem játszottunk gyalázatosan, egyszerűen ennyire engedtek bennünke el a svédek. Ennyit tudunk, a béka feneke alól azt gondoljuk, milyen közel van az ég, pedig óriási a távolság.

    A válogatott iránti lelkesedésem ettől nem változott, én csak az egy pontban reménykedtem (ez a max, amit várok a portugál meccsből is), és ez a vereség szerintem vállalható. Nem kell temetni sem a csapatot sem Koemant, csak változtatni kell a portugál meccsre, mert kiismertek már bennünket.

    "Buzánszky Jenő a lefújás után egy perccel azt kérdezte elképedve, hogyan lehetett Babos Gábort egyedül hagyni Zlatan Ibrahimoviccsal."

    Miért nem mondtad neki Gyuri, úgy lehetett, ahogyan ők is hagyták a németeket nyerni Bernben 2-0-ról!

  • 62.  Boloni (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:04

    Miert kell ivelgetni olyanoknak,akik alig tudnak felugrani. Amikor Sanyi bejott,akkor talan OK.Ezeket a foldon kellett volna megforgatni,de ott sem sikerult-(.
    Ez a valogatott ugy van felepitve,mint Koko es Erdei.Sok gyenge csapat elleni meccsel fel van futtatva aztan jon a sved/Chaccon es kiuti.Es a sok amator foldtol elrugaszkodva elhiszi,hogy volt eselyunk tovabbjutni.
    Ne tippmixezzetek,mert az ilyenekbol elnek a fogadoirodak!

  • 63.  voellerrudi (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:11

    "Megint akkor égett le csúnyán a válogatott"

    én nem érzem úgy, hogy leégett volna a válogatott. hajtottak, a svédek meg már rég nem fociztak ilyen jól, ilyen a sport. le a kalappal előttük

    viszont emlékszem a gelei-féle 1-1-re, na, az égő volt, találtunk egy gólt az elején, oszt jött a primitív favágás 85 percen keresztül

    blogger gyurka viszont megint szénné égett

    :)

  • 64.  paul gazza (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:11

    Amig a sved vedo felet fordult a 150 cm-es csatarnak 3 szor kellett volna megkerulnie!!

  • 65.  paul gazza (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:12

    Amig a sved vedo felet fordult a 150 cm-es csatarnak 3 szor kellett volna megkerulnie!!

  • 66.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:13

    Nekem az mindent elmond, hogy 8 perccel a lefújás után és egy ilyen gól után is tapsolt a stadion közönsége.
    És miért?
    Mert látott egy csapatot, amely egy nálánál erősebb ellenfél ellen 0-1-nél sem adta fel, és 1-1-nél is meg akarta nyerni a meccset.
    A politikai bérenc újságíró meg előszedi azokat az okokat amikért el lehet majd távolítani a szöv kapot ( nem kétlem jön majd a dr Mezey által kitalált Viktorka által rábólintott ügyeletes zseni, akinek feladata lesz minél több Fehérvár környékit beépíteni a csapatba és később eladni )és mindenkit aki útban van.
    Azért úgy elképzelem mit írt volna ez a majom ha esetleg döntetlen marad a meccs ( elvileg a gól előtt 6 másodperccel le is fújhatta volna a bíró ), nem beszélve ha az utolsó támadásunknál netán ugyanúgy találunk még egyet?
    Biztos azt írta volna- bocs én előtte nem ezt mondtam.
    Biztos akkor is elemzi Koeman alkalmatlanságát stb.
    Ennél undorítóbb figurát nem alkalmaztak még a NS szerkesztőségében az biztos.

  • 67.  lion67 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:15

    Dr Minimum,helyén kellene kezelni a dolgot,és itt nem arról van szó,hogy a fiúk eddig is nem erőn felül teljesítettek.Arról van szó,hogy már Dzsudzsák is elkezdi a kődösítést és a szurkolók hülyének nézését.Miért nem lehet elismerni,és kimondani egy játékosnak,szőv.kapítánynak vagy MLSZ vezérnek azt,ha jobb az ellenfél,és reális eredmény szűletett.Már kb. 30éve megy a hazudozás,úgymint a politikában,hogy majd jobb lesz minden.Senki nem szólna egy szót sem,ha korrekt módon kijelentenék,hogy nem mi vagyunk az esélyesek,de mindent megpróbálunk.Helyette viszont már hetek óta megy a hűlyítés.Csak nem tudom hogy kinek jó ez?

  • 68.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:16

    dr Minimum !
    Abszulut igazad van. És ne tévesszen meg, hogy Szöllősi pár nick néven hozzászólt és mozgósította a barátait.

  • 69.  Gerej (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:21

    Egyszer olvastam itt egy hozzászólást.Egy mélyen tisztelt kommentelő azt írta,hogy az ő fia lehet,hogy nem lesz zseniális tudós,vagy híres iq-bajnok,de attól még az ő fia marad mindig,és így örökké szeretni fogja.Na így vagyok én is a válogatottal.Lehet,hogy nem jönnek mindig az eredmények,de akkor is az én (a mi) válogatottam(tunk)marad.Ezért most,19 évesen megígérem,hogy az összes hazai válogatott meccsre kilátogatok,már amennyire az egészségem engedi.Ha lesz valaha normális fizetésem,akkor remélem idegenbe is eltudom majd kísérni a fiúkat,mert a biztatás mindig elkél!HAJRÁ MAGYAROK!

    ui.: Minden elismerésem az S és az R szektor(én ott voltam) szurkolóinak!Nem a nézőknek,hanem a SZURKOLÓKNAK!!

  • 70.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:29

    Azért kiváncsi lettem volna arra, ha a meccs végén, ha nem szerencsétlenkedték volna be a svédek ezt a gólt, most mit is írna a szerző. Valami ilyesmire gondolok:
    Nagy szerencsék volt és elhoztuk az egy pontot,
    ezaz gyerekek csak így tovább,
    a svédek kipipálva jöhetnek a portugálok
    vagy hasonló szuper szalagcikkben mondta volna el a véleményeit, persze sokkal árnyaltabban, mint ebben a cikkben.
    Ezen cikk láttán ha DVSC isten ne adja kap "egy" Lyontól mondjuk egy 6-ost itthon milyen cikket fog írni?
    Leszerepelt a focink?
    Itt a vég?
    Nem sülyedhetünk lejjebb?

    Lehet bírálni a kapitányt ilyen-olyan húzásért és nem csak a mai meccs miatt, de én azért bírálnám inkább, hogy egy bari meccsen miért nem lehet kipróbálni egy KOMAN-t, egy GOSZTONYI-t, NÉMETH K.-t vagy egy SZALAIT? Úgyis olyan sok tehetséges csatárunk van...

  • 71.  pires007 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:33

    szerintem a teljes keret hozta a megalázó szokásost: Tomi kiküldte a mezt, Roli még Lyonban érezte magát (mentálisan alkalmas volt?), a védők 2-3 alkalommal alászaladtak, az isteni Dárdai egy-egy bedobásra mindig jó volt (ő egy igazi Ribery).
    Aztán a lábukat is nagyon féltették, minden poszton lassúak voltak, ütközni nem akartak (igazi brazilok). Mracskót a válogatottba!
    Szerintem a 10-es mezt örökre vonultassuk vissza, vagy játsszon benne Leó kapitány.
    Kész kabaré

  • 72.  Boloni (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:33

    Mert koman nem vallalja!Nemeth?-)))))).Szalai?Talan.
    Ez a Timar hiba felert egy ongollal.El kellett volna utni,mint anno a belgak ellen,ha lett volna kozelbe vedo,de sajnos ok sem szamitottak erre.

  • 73.  asdasdsa (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:44

    Aki ilyeneket magyaráz, hogy az író nem magyar, mert leírja a tényeket, annak csak gratulálni tudok. Meg azoknak is, akik más cikkeknél osztják az észt, hogy az újságírók miatt nem jó a foci, mert csak rosszat írnak róla. Az eredmény pedig sajnos a realitás. Grat a cikkhez, teljesen jogos!

  • 74.  asdasdsa (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:52

    A kapitány nyilatkozatára pedig felhívnám a figyelmet: Torghelle azért játszott csereként, mert 45 percet bírt, Rudolf sérült, Priskin pedig nem volt megfelelő fizikai és mentális állapotban... Kérdem én akkor miért hívja be? Miért nem hív be mást, hogy legalább egy épkézláb és egészséges csatárunk legyen. Tímár helyett is játszhatott volna Mészáros például. Gyepes játékával nem értek egyet, mivel szerintem borzasztó mákunk volt, 1-2 középre kifejelt labdájánál meg szöszölésénél a 16os belül. Végére feljavult mondjuk, de nem 45 percből áll egy mérkőzés. Az viszonylag erős középpályánkból semmi sem látszott, talán Dzsudzsák volt jó, de Huszti nem csatár, Gera pedig nem jobb futó. Dárdai nálam ilyen játékkal nem kezdő, Halm O'Shea pedig nem védekező kp. Koemannak el kéne gondolkoznia, hogy mit is szeretne.

  • 75.  Orbant (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:53

    a cikket nem tartom szerencsésnek, mert nem veszi figyelembe, hogy a csapat az utolsó napokban több alapjátékost elvesztett. Gerával kapcsolatban lehet hogy igaza van a cikknek, DE Gera már régóta keresi magát, Koeman pedig játékosként jobban meg tudja ítélni, hogy hol is tart Zoli. Ez az összállítás erre volt képes, de a magyar foci fejlődik akár mennyire is kárognak hozzáértést imitáló csepűrágók.

  • 76.  Sepifociii (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:57

    Igen a cikk nagyon korrekt, Joc11-nek viszont igaza van, Hajrá magyarok, akkor is ha msot nem ment. És stockholmban bizony a győzelmet is megérdemelhettük volna. azért nem tudom szídni ezeket a srácokat, pedig Huszti, Hajnal, Gera fosok voltak, mert nem tehetnek róla, hogy MAgyarországra születtek. Sőt örüljünk neki, hogy vannak oylanok akik PSV-ben, Zenitben, Dortmundban játszanak és nem az nb1-ből kell összeszednünk a játékosokat. Mert akkor tegnap 6-ot kaptunk volna...

  • 77.  drukker (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:57

    Tipikus magyar hozzáállás...Csak a negatívum.Engem ugyanúgy megviselt a vereség higgyétek el.De akkor is hajtottak a fiúk az egész országért, és biztos vagyok benne,hogy mindenki győzni akart.Azt ne feledje senki,h jó csapat volt az ellenfelünk.Utólag itt lehet okoskodni,de eddig bejöttek Koeman húzásai,nem tudom a dícséretet is megkapta tőletek...? Most meg mindenki mondja,h jó volt a sorsolásunk...Nézzétek meg Albánia eredményeit,kivel mit játszottak...(megjegyzem eddig nem volt jellemző ránk,h a papíron gyengébb ellenfeleket megverjük, most megtettük.)
    Én kint leszek szerdán is és ismét tiszta szívből szurkolok majd a csapatnak, amely véleményem szerint függetlenül attól, hogy kijutunk-e vagy nem, egy jó erőkből álló, szerethető csapat, amely még fog fejlődni.

    Az pedig,h Szöllősi Úr megírta ezt a hangvételű cikket megmutatja,h ő is bízott a sikerben, őt is elkapta a fociláz, máskülönben nem lenne ennyi kérdése, csak csendben meghúzodva figyelné a "magyar valóság"-ot.
    Nem ezt tette...

  • 78.  TorghelleSanyiazIsten (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 22:59

    Koeman monnyon le! Torghelle a kezdőbe!

  • 79.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:10

    Igazi hazai mentalitást kaptunk a cikktől is és a hozzászólók többségétől is! Inkább egy buzdító cikk lett volna ez, azt jobban viselem. A pesszimizmus megint hatalmasabb.

    Várjuk meg a következő meccset is, hiszen továbbra is megvan az esély a továbbjutásra és ahogy eddig is a fogadkozások is megmaradtak a csapat részéről. Buktunk egy meccset, na és? Én továbbra is szurkolni fogok a csapatnak.

    Nem kellene nyávogni annyit!

    Ja, és a bukta MADONNA koncertet hagyjuk már! Mert ott van a DVSC is.

  • 80.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:11

    Köszi drukker, csak most olvastam, de szívemből szóltál!

  • 81.  ferenc1983 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:15

    Gerej
    Tetszik a hozzáállásod!
    Te már szerencsére nem Sebők Vili féléken nőttél fel.

  • 82.  realista (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:26

    Gyuri!

    Te tudod a legjobban, hogy a Svéd és a Magyar valóság között a legkisebb különbség a tegnapi 1:2!!!
    Sem vészmadárkodni, sem "cinikuskodni" nem kell!
    Ha Telki túlköltekezés akkor minek nevezed a felcsúti birodalmat?
    Amondó vagyok, hogy nagyon sok Puskás Akadémiát és nagyon sok Telki edzőközpontot szeretnék látni ebben az országban, legalább annyi gyermeket focizni mint svédországban vagy európa más országaiban.
    Egy irányba tartó sportágat, ahol csak az számít, hogy a szekér előre haladjon.
    Olyan magyar labdarúgást, amelynek egyetlen mérkőzésén sem fordul elő, hogy az egyik legtehetségesebb magyar újságíró, az ellenfél utolsó másodpercben szerzett góljának pillanatában elégedetten sóhajt fel: ezt akartam..............

  • 83.  becks07 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:26

    Szöllősi egy igazi fasz,mert lehetne ennél jobban is játszani,de attól még nem kell a sárga földig lehúzni a válogatottat.Igen kikaptak a svédektől de ne felejtsük el hogy ezek a kutyaütő skandinávok sem érdemeltek 3 pontot...
    Realitásról beszélünk akkor ebben a csoportban a 4. helynél nem végezhetnénk előrébb.Majd meglátjuk,ugyanis ha a dán,svéd,portugál hármasból valamelyik mögöttünk végezne az nekünk már előrelépésnek számítana.Mit vár a nép hogy majd kijutunk a vb-re?Persze majd egyszer sikerül de addig lépésről lépésre kell haladni.Annak sem lenne sok értelme mint ahogy a görögök jártak 94-ben...
    Amugy Dzsudzsáknak igaza van a cikk írójával kapcsolatban.

  • 84.  LOL (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:26

    Ez nem egy magyar ember irasa... Szegyen...

  • 85.  realista (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:27

    egyirányba

  • 86.  La luz (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:34

    Maradjunk annyiban, hogy nem erdemeltunk pontot. A 11-est sem adtak volna meg mas meccsen nekunk. A biro egyebkent jo volt - az orajat hajitsa el, mert egy krumpli, a sip meg azert van mert meg kell fujni, ha lejart a jatekido. Szoval pontot nem erdemeltunk. Sem a csapat, sem a kapitany. Hajnalt en be sem kuldtem volna, Sanyinak a latottak alapjan korabban kellett volna jonnie, Gerat meg a sajat helyen kellett volna jatszatni, vagy egyatalan nem. A legnagyobb hiba Buzsaky bekuldese volt. Nem, nem miatta. Hanem azert, mert bontotta a csapatot es lelektanilag osszeszedtek magukat a svedek. Ja igen, nem Timart kell okolni az utolso golert. Melyik az a csapat, amelyik egy ajandek gol utan az utolso 2 percben ahelyett hogy elrugna a francba a labdat es beallna bekkelni, vedostol mindenestol elmegy tamadni? De ha mar igy tett, akkor miert nem lehetett felrugni valamelyik svedet, hogy nem tudjon inditani? Meg egy sarga? Piros? Kit erdekel. Tobb pontot mar ugysem szerzunk ebben a szezonban. Koeman ugyes. De nem csodatevo. Nem nezem meg a szerdai meccset. Bar ezt sem neztem meg volna.

  • 87.  Forza Juve (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:37

    Sokmindenben igaza van Szöllősinek, meg a fórumozó közönségnek is. DE: kicsit túlzásnak tartom ezt a gyászhangulatot. Több is veszett Bernben. Az nem normális, aki elhitte, hogy kijuthatunk a VB-re. Még ha meg is tudtuk volna csípni a 2. helyet nagy bravúrral, az is csak pótselejtező, lehet a franciák ellen. Ezt a lufit csak a média fújta fel, és még a játékosok is elhitték. Már a románok ellen is bebizonyosodott hogy nincs miben reménykednünk. Ha egy játékost nem tud motiválni egy Románia elleni meccs hazai pályán a Puskásban, akkor ne várjunk nagy dolgokat. Játékban sem vagyunk sehol, amellett hogy lefociztak minket a svédek, és sokkal több helyzetet dolgoztak ki, a játék apróbb elemeiben is megdöbbentő volt a különbség. 4-5 méteres előnyből startoltak a "klasszis" középpályásaink a labdákra, mégis lefutották őket könnyedén a svédek. Nem hittem a szememnek, hogy tényleg ekkora a lemaradásunk fizikálisan. Bebizonyosodott hogy Hajnalra és Gerára nem számíthatunk a továbbiakban. Szakmailag is elkövetett pár hibát Koeman már a válogatásnál is, de a meccsen is eltaktikázta magát. Ettől függetlenül nem szabad a fejét követelni és fél évente kapitányt váltani. Meglátjuk hogy tud-e tanulni a hibáiból, sokminden megnehezítette a dolgát, de ez nem menti fel a hibái alól. Nem nagyon edzősködött még, természetes hogy hibázik, más kérdés hogy hogy lehetett így szk, de ezt már nem lehet visszacsinálni. Ha az EB selejtezőkön sincs előrelépés akkor lehet váltani kapitányt, de hamarabb nincs értelme, adjunk még időt neki. Ha a 3. helyen tudunk végezni a VB selejtezőn, az már bravúr, ha a 4. helyen az a realitás, ami szintén előrelépés az előző évek gyatra szerepléséhez képest, amikor Grúzia meg Moldova is beelőzött minket.

  • 88.  robinsaf (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:45

    Németh Krisztiánt a válogatottba!

    sportzona.blog.hu/2009/09/04/peticio_nemeth_krisztiant_a_valogatottba

    Már a meccs előtt sejteni lehetett... Csatár nélkül nem lövünk gólt. Hajnla nem kell ebbe a válogatottba. Hülyeség, játszatni. Lehet hogy többet fejlődött, de képtelen irányítani ezt a csapatot. Gera játszon középen, ő összefogja a csapatot, bár most neki sem ment. A gólnál Babos befeküdhetett volna testtel a labda elé és nem lábbal, habár pont a vonalon találkozott Ibrával. Gyepes kellemes meglepetés volt, nem játszottt rosszul, egyszer vacakolt, de akkor is azélrt mert nem tudta Babos nem - e akar ráfeküdni a labdára. A többiek szürkék voltak. Dzsudzsák meccs utáni nyilatkozata meg egyenesen szégyen...

    Azért Portugália ellen szurkoljunk! A foci olyan, hogy bármi lehet! A labda gömbölyű...

  • 89.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:46

    Má' ne is haragudj Forza Juve, de főleg a !profi sportban! egy játékos-sportoló általában azért játszik, hogy nyerjen, tehát úgy nem is érdemes kimenni, hogy: Háát, majd lesz valahogy!
    Egyáltalán nem probléma, hogy elhitették a játékosokkal, hogy kijuthatnak egy világversenyre! Tovább megyek azt is elhitették a közönséggel, hogy ez reális, tudod mit ez sem baj! Lehet, hogy lufi de a sport történelemben ez nem egyedülálló és így születnek a rekordok és jó teljesítmények, ez már régóta így működik.
    Verebes anno Híressel is elhitette, hogy a világ legjobb játékosa, pedig...
    Engem ez nem zavar, a realitás sokkal inkább, de a pesszimizmus mégjobban. Ezt nem csak a sportra értem, hanem egész Mo.-ra.

  • 90.  Coortez (Válasz erre)
    2009. 09. 06. 23:59

    Tisztelt Szöllősi úr !

    Tökéletesen egyetértek abban Önnel , hogy ez egy újabb csalódás sokaknak , rengeteg vérbeli drukkernek , kisgyerekeknek , nekünk magyaroknak ... és ez természetes , de pontosan itt kezdődnek a problémák , hogy ilyenkor indul a bűnbakok keresése , mint mindig ... Koeman nem tudja összerakni a csapatot , Gera gyenge , Szélesi hogy lehet kezdő , stb... Nos ezen kellene változtatnunk , hogy ilyenkor feladjuk és mutogatunk másokra , és mindenki megmondja a tutit ! Ez az a mentalitás , ami mindig visszatart minket pályán kívül és belül egyaránt . Teljesen világos , hogy a maradék három meccs egyikén sem mi vagyunk az esélyesek , de lehetne ezt másképp is nézni a szombati meccs ellenére is ... Jelen pillanatban még mindig másodikok vagyunk és saját kezünkben van a sorsunk, és ennek megfelelő szellemben kell a válogatottnak is pályára lépni szerdán és azután is . És nekünk szurkolóknak pedig ilyenkor nem szabad cserben hagyni a csapatot és otthon a TV elől puffogni meg kritizálni mindenkit , hanem még erélyesebben kiabálni a HAJRÁ MAGYAROKAT !!!!!! Egy előző hozzá szólóval egyet értve én is köszönetet szeretnék mondani , hogy egyáltalán már azt elértük, hogy még ősszel maradt esélyünk a kvalifikációra . HAJRÁ MAGYAROK !!!

  • 91.  sillyegabor (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:00

    Szőllősi nem hazudtolja meg magát!
    Most is akkora baromságokat ír mint mindig.
    Gera kapja 10es mezt a vállogatotban????
    Még a vízhordó se lehetne, ha rajtam múlna. Szipus, szektás nyomorék! Neki köszönhetjük, hogy a végén kikaptunk. Egy jó labdája nem volt és a végén meg gólhelyzetben indította a svédeket.
    De mivel a Gyurika fradista, ezért ő követeli a 10es mezt ennek a barom gibbonnak.
    no comment...

  • 92.  dzsi0524 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:08

    sosem gondoltam volna hogy ezt fogom írni ezen a blogon, de minden szóval egyetértek! a feltett kérdések kb szó szerint így fogalmazódtak meg bennem is!
    talán csak a gera-hajnal kérdést látom máshogy: gerának nem koeman találta ki a jobboldali középpályás posztját, a wba-ban tették oda ki először és azóta a válogatottban is általában jobboldalt játszik. egy gera kaliberű játékosnak viszont balbekkként is villognia kéne (erős túlzással) csakhát hol van ez a gera a 3-4 évvel ezelőttihez képest!? kedvtelenül, hit nélkül, bátortalanul játszik. pedig micsoda szükség lenne rá, istenem...
    hajnal pedig megérdemelné, hogy pár meccsre a válogatott keret közelébe se kerüljön! szégyen, hogy egy bundesliga szinten is jónak számító középpályás ennyire becsődöljön valamennyi válogatott mérkőzésén! én őt még nem láttam jól játszani, és tisztán él az emlékezetemben, hogy 2004-ben a matthaus vezette magyar válogatott többek között szintén hajnal nulla játéka miatt nem jutott egyről a kettőre (nullról az egyre) a svédek ellen... az eredményeket tudjuk, ott is, itt is zakó... persze aláírom, a tegnapi különös szitu volt, mert egy alapból vesztésre ítélt kezdővel és taktikával játszottunk. nagyot csalódtam koemanban, ezt a meccset nagyon csúnyán elszúrta.
    portugália ellen még nehezebb lesz, sérült sérült hátán, az önbizalomnak a tegnapi meccs valszeg nem tett túl jót...:S nem tudom, tényleg nem tudom mi lenne a jó, de én szurkolok szerdán is és azután is, mert hiszem hogy egyszer jönnek majd az eredmények! HAJRÁ MAGYAROK!!

  • 93.  nose89 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:09

    sillyegabor én nem akarok személyeskedni, de te Gera Zoli lábszagának szaglására se vagy érdemes, te nyomoronc! hogy jössz te ahhoz hogy névtelenül egy másik embert elmondj mindennek? te meg 40 évesen még anyáddal élsz és szűz vagy...ez jól esik, te köcsög? szánalmas vagy. nőj fel.

  • 94.  dzsi0524 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:12

    2005-ben bocs...

  • 95.  dzsi0524 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:20

    ja meg a szervezés: hát nekem nem az fáj, hogy volt kapitányok nem mehetnek be potyajeggyel, ne derogáljon már kicsengetni a 4 rugót ha valaki ki akar menni... ami beléptetés és mérkőzés közbeni biztonsági intézkedések címszó alatt zajlik, az viszont felháborító!! én nem tudom melyik agyament barom találta ki ezt a karámrendszert amit a bejáratokhoz telepítenek, de hogy a világon nincs még egy ilyen stadion, ahova 42000 ember négy darab négy méteres lyukon préselődik be, hát az biztos! elképesztő komolyan! a másik meg a kopasz fogyatékosok, huszti gólja után 3 "rendező" esett neki valakinek az r szektorban, senki sem értette miért, de ütni vágni kezdték, aztán persze erre sokan megindultak lefele, hogy ezt mégis hogy képzelik, ebből lett az igazi tülekedés. ezekről a fogyatékos izomagyúakról lerí, hogy alig várják, hogy üthessék a szurkolókat! bravó... román meccsen is fél órát kellett nekik könyörögni, hogy leszedjék a románok trianonra utaló provokatív transzparensét, hát próbáltunk volna mi magyarok kifeszíteni vmi nem odaillő transzparenst. tegnap is két fényrakétáért mozgosítani 120 narancsmezes barmot... arról nem is beszélve, hogy az egyik 90 percen át a magyar b-közepet kamerázta... cashtelekitől megkérdezhetné már végre valaki, hogy mi szükség erre!

  • 96.  makiarc (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:21

    1. félidő: 3 percig nagy rohanás, aztán 42 percig a kispados Thorgelle helyett Huszti vergődik a svédek között, Gera sehol, Dárdai a jobbszélen, és próbáljuk felívelgetni. Fejelgetés, emelgetés, baszakodás a labdával, foci helyett. Dzsudzsák legalább "huzogat". Koeman nyilvánvalóan megbolondult, vagy fingja nincs a játékról.
    2. félidő: beszorulunk, még egy szaros lesünk sincs. Erre egyszercsak HÖ, tizi! Belőjük. Mondom "túl korán egyenlítettünk." Aztán a cserékkor jövök rá, hogy egyesek egyáltalán a pályán voltak addig. A vége meg ismert. A győzelemért futás oké, de hogy öten futunk rá a kockázatató svédekre,és ismét csak egy ügyetlenke beívelés a vége, aztén kivégjék és... Ibra egy zseni, még egy ilyen hosszan megcsúsztatott labdát is "bemellel", ahogy Babos jó szarul rárúgja. Nagy, csúnya, de egy kibaszott zseni.
    Tímárt meg megölni, de legalábbis a járási bajnokságba vele, ha van még ilyenünk. Igaz, Gyepes és Juhász is nemegyszer ugrott alá ugyanígy, egy órával előtte mondjuk. Mit keresünk mi a második helyen?

  • 97.  kikirics (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:25

    Szöllősi részben elismétli amit már mindenki elmondott, és ezekben igaza is van, de minek ezt n-edszer leírni.
    Legfeljebb Geráról elfelejtette megemlíteni, hogy az elpasszolt labdája után vesztettük el a meccset, mint ahogy azt sem tudja, hogy 5 éve ezen a poszton játszik Angliában.
    Dehát neki nem is kell tudnia a fociról semmit, azon is csak csodálkozni lehet, hogy egyáltalán látta a meccset.

  • 98.  SilentTom83 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:30

    Kedves György!

    Sosem értettem még egyet az írásaiddal, de most úgy érzem igazi érzéseket és kritikát foglaltál ezekbe a sorokba.

    Egyetlen dolog hibádzik nekem. Olyan pillanatnak sosem szabadna eljönnie, hogy a válogatott "nem érdekli" az embereket. Ez mindig a mi csapatunk, én nem is bántom őket. Hibáztatom a vezetőket, a játékosokat, a médiát azért, hogy elhitették sokakkal, hogy megint itt a nagy esély. Évek óta senki nem meri kimondani, hogy semmi keresnivalónk VB-n. Miért? Mert 1986 óta nem vagyunk ott! 23 év nem véletlen, hanem tendencia. Ideje szembenézni vele!
    Nem kell felturbózni a nagy semmit! Ez a csapat semmivel nem jobb mint az előzőek. A svédnél meg végképp nem az. ezért kaptunk ki. Miért nem tudjuk ezt anélkül kimondani, hogy a mieinket bántsuk? A 2-1 önmagában nem rossz eredmény az erőviszonyokat tekintve. Ahogy az sem lesz az ha 2-0ra nyernek a portugálok. Jobbak. Igen, JOBBAK! Ennyi.

    A mi fiainkra kár mindig a Vb szereplés súlyát tenni. Nem képesek rá, hogy kijussanak. Nézzük meg hol játszanak ellenfeleink. Ennyi.
    Ideje szimpatikus kis csapattá válni és nem a múltunkra mutogatni amire lassan élő ember már nem emlékszik! Ide jutottunk, itt vagyunk. Ettől függetlenül a csapat a miénk! Mindig az lesz. És töltsön el mindenkit büszkeséggel, hogy kiordítja akkor is a tüdejét, amikor a jobbak előtt fejet kell hajtani. Robbanjon fel a stadion, ha meglepetést okozunk. Ha nem megyünk ki, nem leszünk ott a nagy pillanatokban.

    Ha így lesz a csapat sem fog görcsölni, hiszen minden a helyére kerül. Remélem meg lesz a csoport 3. hely. Remélem. Az már bravúr lenne!

    HAJRÁ MAGYAROK'

  • 99.  Eagle (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:32

    Mindig védekezve akarunk nyerni.Lehet, hogy nekünk csak az Aranycsapat taktikája fekszik.
    Ez a bátortalan hozzáállás, taktikailag és máshogy, nem vezet eredményre.
    Évtizedek óta a "rúgunk 1 gólt és kivédekezzük" felfogással lépünk pályára és nem látjuk, hogy nem működik.

  • 100.  ákos (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:33

    szerintem hajrá magyarok!!
    szánalmasak vagytok akik kárörvendöen nyilatkoztok..
    mindennek van oka..
    és meg kell tudni h hol a helyünk a sorba..
    sajnos meg 2-3 évig itt..
    de latni a változást...

  • 101.  edelke (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:33

    Akár igaza is lehetne... de nincs még itt a számvetés ideje. Meg kell várni lealább a következő meccset, de méginkább a sorozat végét. Ne most fanyalohjunk, adjuk meg az esélyt a csapatnak a portugálok ellen. Láttunk már annál nagyobb csodát, hogy valamit megverjük őket.

    Kiröhöghet bárki, ebben a válogatottban lenne fantázia akkor is. A svéd válogatott minden tekintetben jobb, mint a mienk, ez az igazság.

  • 102.  Dr Minimum (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:34

    Egyébként mi Gera posztja? Amikor csatár volt bábhidinél, akkor az volt a baj...

  • 103.  fece (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:34

    Üdv. Mindenkinek!

    Sajnálom azokat az embereket akik olyan pesszimizmusban élnek, hogy egy jó szavuk nincs semmihez.
    Fel kellene egy kicsit ébredni emberek Magyarországon!!!
    Ha nem ócsárolná mindenki a másikat hanem szépen tudatosan építenék fel a dolgokat akkor nem itt tartana az országunk. Hosszú távon kellene gondolkozni. Sajnos még nem megy.
    Lehet példának a focit hozni és sok minden mást is.
    A fociban is évek kellenek ahhoz, hogy eredmények jöjjenek.
    Nem kellene azt hinni, hogy majd egyik napról a másikra vb-t nyerünk. Addig is azt kellene szeretni ami van és kijárni a meccsre és szurkolni még ha be is pattogott az a labda a 94. percben. Azzal lehet segíteni, de azzal nem ha csak panaszkodunk és a másik hibáját lessük, hogy mivel lehet belekötni. Abból kellett választania a szövetségi kapitánynak ami adott volt. Lehet osztani, szorozni hogy ez kellett volna azt kellett volna csak azt ne felejtsük el hogy a tv előtt ülve egyszerű okosnak lenni. Nekem is lettek volna ötleteim, de nem én ültem ott hanem a szövetségi kapitányunk.

    Nem fog a világ összedőlni, ha nem jutunk ki a vb-re, de nem kellene elfelejteni hogy ezt az építkezést kell folytatni és folyatni és folyatni. Meg lesz az eredménye. Lásd Loki.
    Hinni kell benne. Ez a legfontosabb.
    Hajrá Magyarok!!!!!

  • 104.  Eagle (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:36

    Nálunk erősebb csoport ellenfelet nem győztünk le talán 10 éve? Pontosan nem emlékszem, de volt egy statisztika erről.
    El kéne gondolkodni ezen, hogy miért nem.
    Az biztos, hogy túlbiztosítva állunk mindig a meccsekhez és végül úgyis hibázunk hátul.
    Talán inkább előre kéne összpontosítani a játékot, ezzel talán meg is lephetnénk végre az ellenfeleket.
    A sablonos védekezgetésből támadunk foci nem megy nekünk, mivel nincsenek világklasszisaink.
    Talán, ha az egész csapat menne előre és "többet akarnánk rúgni eggyel", lehet végre egy ilyen meccsen a végén mi örülnénk.

  • 105.  szkofild01 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:39

    Sajnálom hogy így alakult a meccs, de lássuk be nagyobb volt a füstje mint a lágja az esélyünknek. Kár volt ennyire felfújni a meccset és ilyen nagy terhet pakolni a játékosok vállára, holott ez a magyar csapat nagyon rég ért el ilyen eredményeket. Halkan megjegyzem hogy azért a csoportbeli 2.helyünket a sorsolásnak, és a szerencsének is köszönhetjük. A realitás a 4.hely a csoportban. Azonban nem kell temetni ezt a csapatot, úgyanis mindeki aki negativ véleményt ír,gondol,mond a csapatról az csak árt a magyar focinak.Támogatás és nem lehurrogás jár a játékosoknak!!! Aranycsapat is csak egy volt mégis csak ezüstöt nyert...egy szó mint 100 ha ez a csapat tud küzdeni,hajtani, és nem megálni belefásulni a dolgokba, akkor én olyan tisztelettel fogok rájuk tekinteni mint a régebbi magyar válogatottakra. A kapuban két óriási játékosunk van. A védelem hát igen az hagy némi kivánni valót maga után , középen még nem is lennének gondok de egy igazi bal és jobb oldali védőre szükség lenne, aki rendszeresen játxik a klubcsapatában. Középpályássorunk nagyon erős, de nem lehet egyszerre mindenkit játxatni, ami jelen esetben a támadójátékosok rovására megy. Egy igazi vérbeli csatárt valahonnan találni kell, honositani, vagy előhuzni a cilinderből!!! Nagyon örülnék annak is ha a nemzeti csapat kapitányai nem csak külföldön , kispadozó, és általában kevés játéklehetőséghez jutó játékosokat favorizálnának.Itt van egy magyar bajnokság amelynek nem túl magas a szinvonala, mégis van egy pár játékos aki mindig hozza azt amit elvárnak tőle, lehet kissebb csapatok házatáján is játékosokat megnézni és nem csak azokat amelyek jól szereplenek a bajnokságban!!! A cikk irójával csak az a gondom, hogy leírta a véleményét de azt nem hogy , ami neki nem tetxik azt ő hogyan csinálná másképpen. Talán itt van a legnagyobb hiba, hogy ilyenkor mindenki bűnbakot keres, holott pár napja még hurráhangulat volt az országban!!!Portugália ellen, tisztes helytállást várok a csapattól,és nem csak azt hogy kivigyék a cimeres mezt , vigyék ki a pályára. Ha a csapat nem szerez gólt,vagy nem csinál veszélyes,gólveszélyes szituációkat,akkor száljunk le a magas lóról és lássuk be hogy további 10-15 évre van szükségünk!!! HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 106.  Danika (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 0:40

    Hogy utálom az ilyen cikkeket.. Semmitmondó, értelmetlen.. Tele van tényekkel, amit mindenki tud, a másik kedvencem meg a régi időkhöz való hasonlitás.. Grat, remélem sok pénzt kap érte aki irja

  • 107.  Marcopolo85 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 1:36

    Nézzük reálisan a dolgokat.Nem szeretek közhelyekkel élni,de a mai futballban akármi megtörténhet:görögök eb-sikere,lettek eb-részvétele,Loki bl-be jutása,és még számtalan példával élhetnék,hisz 1990 óta figyelem a focit,hisz szerelmese vagyok.Akármelyik kis nemzet képes lehet a bravúrra,és mi nem vagyunk azok,sose voltunk.Kulcsjátékosanink nemzetközileg jegyzett csapatban játszanak,nem is rosszul (Dzsudzsák,Gera,Dárdai,Huszti,Hajnal és Juhász Roli).Kedvező sorsolás,13 pont,svédek,portugálok 10 éve nem voltak ennyire gyengék..Egymás után 2 hazai meccs,telt ház előtt,egy egész ország,ill. a határontúli magyarok biztatását,szeretetét élvezve..Mi kell még a bravúrhoz????????!!!!!!Bátor,önfeledt játékot vártam.Ki lehet kapni a svédektől,de nem így...Tutyimutyi játékkal,45 percet saját térfélen töltve,1-1 elleni játékot nem felvállalva,ívelgetve 160 cm-es embereinkre...Szenvedés volt a meccs.De mégis,pontot/pontokat szerezhettünk volna az utsó percekben,mert fortuna mellénk állt,de elcseszték a mi kis sztárjaink,ehelyett kikaptunk.SZÉGYEN és GYALÁZAT!!!Ettől már csak dzsudzsák nyilatkozata szégyenteljesebb...Alig találok rá szavakat.Magyar vagyok,aki még mindig imádja a magyar focit,de betelt a pohár.Beszélhetünk akármilyen fejlődésről,nem hiszem,h az elkövetkezendőkben lesz ekkora esélyünk arra,hogy világversenyre kijussunk,bár ne úgy lenne.És ez a senkiházi kis dzsudzsák járja meg a poklot a psv-vel(ne a válogatottal),mert ilyet nem mondhat,nem tett még le semmit,de semmit az asztalra:18 meccs : 1 gól,válogatott szinten.Erre ne verje magát,meg a kamu 11-esre!!Hiába skandálják a nevét Eindhovenben,ő a nem magyar,aki nem érdemelné meg,semmilyen körülmények között,h Magyarország címeres mezét viselje.Csak Juhászra meg Torghellére vagyok büszke a tegnapi után,a többi meg köpje szemközt magát a tükörben,koemanostól,mlsz-vezetőstől együtt!!!!Játszanak azok,akik képesek küzdeni a hazáért innentől fogva,mert nem hiszem,hogy csak ennyire voltak képesek az elmúlt évtized legfontosabb válogatott meccsén!!!!Még kérkednek vele,mennyire küzdöttek...Koeman szerint sem érdemeltünk vereséget a játék képe alapján,ááá,inkább verést érdemele a kedvenc játékosaival együtt!!!!Aki ért a focihoz,és látta a meccset,elismeri,hogy több góllal is ki lehetett volna kapnunk,mert lefociztak minket,de kivételesen fortuna mellénk állt,de elszalasztották életük nagy lehetőségét,és ez elszomorít,mert 12 éve nem voltunk ennyire közel egy világbajnoksághoz,és megint kezdhetünk építkezni,újakban reménykedni,mert a normális emberek előtt leszerepelt ez a csapat is!!!!!

  • 108.  valaki55 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 1:49

    Amit tisztelek még Szöllősi Györgyben, hogy hű maradt önmagához. Sajnos nála volt a pont amikor arról, írt, hogy ne szálljunk túl magasra mert Máltát és Albániát megvertük oda vissza. Sajnos igaza lett...

    A valóság az, hogy az elittel nem tudjuk tartani a lépést. Ez úgy gondolom megint egy nagyon hosszú beszélgetés tárgya lenne, de már csak azért is megpendítem ezt a húrt....mert Gyuri basztál utána járni.

    Amikor Ibráék egy laza (alap hangon hajnali 3-ig húzódó), bulizás után ilyen fizikális állapotba vannak, hogy csuklóból lefocizzák a LEGJOBB MAGYAR LABDARÚGÓKAT, akkor szerintem joggal felmerülhet az emberben a kérdés, hogy hol rontottuk el.

    Az egy dolog, hogy a kormány gyakorlatilag kiszállt a Magyar Labdarúgás támogatásából, de hogy egy kibaszott nagy multi milliárdos nincs(Várszegi gyakorlatilag inkább kivett pénzt, az MTK akadémiája peddig össz-vissz 3 játékost(Juhász, Simon, Németh) tud felmutatni az elmúlt 10 évben aki nemzetközi szinten is vitte valamire amivel), aki komolyabb összegeket áldozna erre a sportágra.

    Tudom, hogy a pénz nem boldogít, de több esetben eszközt teremt, hogy boldoggá tudjunk tenni sok ezer embert pl:Népstadion szombat este. Amíg legalább 30 40 évig nem lesz komoly kifutása utánpótlás nevelő programoknak, amik nemzetközi szinten is megállják a helyüket, ill. komoly utánpótlás nevelő központok addig úgy érzem gyökeres változásra nem lehet számítani.Emellett az embereknek sporthoz való hozzáállásán is változtatni kell.

    Nem csak kozmopolita idióta divatok miatt kell lejárni kocogni és szériázni a 10 kg súlyzóval, hanem azért, mert lehet, hogy hosszabb ideig fogunk élni. Talán mert a sport egy egészségesen gondolkodó ember lét szükséglete.

    Amúgy a szurkolók előtt, akik kin voltak a Puskásban MAXIMÁLIS TISZTELETEM

    Gyuri sajnálom, hogy ilyen fiatalon kiégtél.

  • 109.  martonmester (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 1:55

    humanda, dr Minimum, annyira igazatok van minden hozzászólásban, hogy hihetetlen!

    Nem tudta mindenki előre, hogy ez a realitás? Nem tudta mindenki, hogy ez a zegész egy a média által felfújt lufi? 4-5. helyről beszéltünk 2 éve! Akkor? Milyen jogon pocskondiázza bárki a fiúkat? Inkább az utóbbi 10-15 év csodája, hogy egy ilyen csoportban 3 körrel a vége előtt továbbjutásra áll a csapat! A realitás 3 vereség, mégis életben tartják a reményt a csodára! Akkor meg? Mit pocskondiáztok?
    Gyerünk tovább, szerdán is mindenki a Puskásba, és hajszoljuk a fiúkat, legyen végre nemzeti ügy, és ha kikapnak, hát kikapnak, de mi és ők is megtettünk mindent! Szarjunk a divatdrukkerek meg a bértollnokok arcába! Mindörökké, amíg a szívünk dobog, HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 110.  valaki55 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 2:04

    humanda van valami abban amit írtál. És ráadásul nem is elképzelhetetlen...

  • 111.  PappaBear (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 4:13

    Különös tréfát űz a természet emberünkkel, minél távolabb van adott helytől, annál tisztábban, világosabban lát.

    MLSZ alkalmazottként, mikor még Buzuki seggevége volt nem zavarta semmi, ami a kuplerájban történt.
    Pedig, 30-40 hellyel hátrább voltunk a FIFA ranglistán, még a "kötelező győzelmek" se mind jöttek a tétmeccseken, sőt, a beloruszok még barátságos meccsen is bekínáltak minket itthon egy ötössel.

    Mégis, sehol egy kirohanás, egy odabaszós cikk vagy poszt.
    Még egy halk kérdés se: Főnök, Imre, mi folyik itt?

    Most bezzeg, hogy új góré viszi a boltot - aki ráadásul a szerző patrónusait, a semmittevésben megkövült léhűtőket, évtizedek óta eredménytelen lúzereket kidobálta - mindennel baj van, Jámbor Lászlótól Telkin át a potyajegyekig.
    Apropó potyajegyek. 2 hete a "Critical Massa" posztban még azon háborgott emberünk, hogy az elitnek, a kivételezetteknek kórházat létesítettek, ahova a pórnép a lábát be nem teheti. - Ami persze hazugság.
    Most viszont, hogy nagyon hosszú idő után végre táblás ház van, az a baj, hogy a sok potyaleső "notabilitás" azonos elbánásban részesül a többi szurkolóval. Ki érti ezt?
    Nem mellesleg, Verebes több mint öt éve (Ő mondta a Gyárfásnál)nem kap tiszteletjegyet.
    Az MLSZ akkori sajtósa vajon miért nem szólt Bozókynak, hogy pr szempontból nem frankó, hogy 1 volt szöv.kap.-ot le sem szarnak?
    Úgy emlékszem Szöllősi Györgynek hívták az akkori sajtófőnököt.
    Az akkori "atyaúristent", az utánpótlás-képzéstől az edzők oktatásáig és a játékvezetők fizikai felkészítéséig mindent felügyelő-, irányító Mezey-t vajh miért nem kérdezte, hogy majd évtizedes munkálkodása során miért az állandó lejtmenet?
    Ellenben a másfél éve pozícióban lévő Jámbor már most "halott".
    Koeman új szerződést kapott. - Ezt az arcátlanságot!
    Bozóky bukása után Pellady és Matyi előpenderült 1 szerződésnek nevezett sajtpapírral, melyen Bozóky az elnökség megkérdezése nélkül hosszabbított Lothar-ral.
    Még szerencse, hogy összeveszett a luvnyájával és a braziloknál kapott szerződést, így lelépett, nem izmozott tovább.
    Emberünk ekkor is néma volt.
    És a sor folytatható tovább...

    Természetesen Koeman sem tévedhetetlen, követett el hibákat, de talán nem kéne 1 zakó miatt herótozni a csapatával együtt.
    A meccs sorsfordító voltáról meg csak annyit, hogy azt az idióta sajtómunkások hajtogatták csak, aki reálisan gondolkodik az mind tudta, hogy max. a pótselejtező lesz az...ha...esetleg...

    Végezetül gratulálok a szerzőnek, ha így folytatja tavasszal "teljesen váratlanul" leköszönhet innen, kormány-szóvivőként biztos a helye!

  • 112.  sasha921 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 4:34

    Tiszelt Szőllősi Úr!

    Gratulálok a cikkhez, ezt én is letudtam volna írni. Semmitmondó az egész. Aki egy kicsit is ért ehhez a történethez az tudta, hogy nem mi voltunk a meccs esélyesei! A svédek játszottak minket ezáltal nem hagytak. A svéd a topocsapatok közé tartozik - és akár tetszik akár nem mi nem. Lelkes "amatőrök" vagyunk hozzájuk képest. Sok hibával játszottunk ez tény. Voltak rossz teljesítmények, értelmetlen megoldások stb. Ezek is tények. A helyén kell kezelni a dolgokat, szurkolni tiszta szívből és reménykedni, h a szerencse mellénk áll. Mert az kell, h ott lehessünk. Nem mondtál újat, h kikapunk a Portugáloktól. Én ott leszek hidd el és még a 3. CR gól után is tapsolok, ha majd Huszti véletlen egy hosszú labdát nem ér el és utánacsúszik a 84. percben. És a legfonosabb ,h nem kell kérdéseket feltenni és a bűnbakot kedves SZAKÉRTŐ Úr! Egyszerűen a jobb csapat nyert! Én azért megtapsolom a fiúkat, h eddig eljutottak! Hajrá Magyarok

  • 113.  chal (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 6:05

    Madonna mia! De jó, hogy van alkalma Szöllõsi úrnak kárognia! Már a Loki szájából is kiénekelte volna a sajtot! Semmi pozitívumot nem ír soha, nagyon megkeseredett ember lehet! Valahol nagyon sajnálom õt, az élet nagyon csúnyán elbánhatott vele, ha ezen a Madonna ügyen nem tud tovább lépni! Szerintem inkább a Madonna koncertre kellene tisztelet jegyet kapnia, nem labdarúgó meccsre! Suszter maradjon a kaptafánál, szöllõsi meg blogozzon Madonnáról! :D

  • 114.  chal (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 6:54

    No még egy gondolat! Abban a Buzánszky féle 3 vesztett mérkõzésben, benne van minden idõk legfontosabb magyar mérkõzése is, a berni 2-3, ahol ugyebár mi voltunk a favoritok! Azt vajon hogyan lehetett elveszíteni? :D

  • 115.  confidence! (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 7:07

    vagy igy vagy ugy de a portugalok ellen nyeni fogunk. ezek a sracok egytol egyig vilagklasszisok,alapvetoen csak fejben kell erosodni,hazai pelya a mi esetunkben sajnos nem feltetlen jelent elonyt,nagy az erdeklodes es az elvaras,gondold csak at! ezt neha nehez feldolgozni.
    a kovetkezo meccs a becsuletert fog folyni es ebben a csapatban benne van,hogy megvedi azt!
    nem kell egybol panikolni,hajra magyarok!!!!

  • 116.  norbertobaggio (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 7:45

    Annyit szólok csak hozzá hogy szerdán a meccs után ne sirjon senki mert komoly vereség lesz minimum 0-3 ez tény és még örüljünk ha nem kapunk többet!!!! És itt már ne optimizáljon senki és ne fárasszon azzal ,hogy még van esély meg ne pánikóljunk ilyen hülyeségeket ugy el fognak verni minket mint buzi a faszát sajnos ez van a portugál csapat a svédnél 3-szor jobb !

  • 117.  laposfrenki (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 7:52

    Tisztelt Szöllősi György! Szégyelje magát! Ennyi.

    Tisztelettel: Paulenka Szabolcs

  • 118.  Royal (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:10

    Az azért elgondolkodtató hogy Koeman vajon miért nem hajlandó vérbeli csatárokat játszatni: Priskin, Németh, Szalai stb?
    Technikailag,és fizikálisan is alkalmasabbak a csatár posztra mint a mi Sanyink!

  • 119.  pappistuta (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:19

    Végre szöllősi, ismét eljött a te napod...!
    Ismét lehet rúgni egyet a magyar futballba, pedig te igazából nem is a focit utálod, csak annak vezetőit, mert te épp más seggét nyalod...
    Vagy tévedek?
    Lehet hogy utálod a futballt?
    Akkor meg miért nézed?
    Szerintem neked a hegyi iván az apád, mert az még ilyen "objektív" mint te...
    Gusztustalanok az írásaid, remélem, ezért egyszer még megbűnhődsz!

  • 120.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:19

    Valaki vegy már észre, hogy a hozzászólásokban van egy időperiódus amikor jönek a Sz.Gy-t védő hozzászólások. Amikor ez (ek ) elmegy aludni már érdekes módon teljesn más az arány.
    Pappa Bear ! Igazad van.

  • 121.  pappistuta (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:22

    Gusztustalan vagy szöllősi mint mindíg.
    De ezt már megszoktuk.

  • 122.  Dubfire (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:38

    – Miért Hajnal Tamás a válogatott 10-ese, s nem Gera Zoltán, s egyáltalán hogyan lehetnek egyszerre mindketten a pályán?

    erre csak annyit,hogy egyikőjük sem érdemli meg a 10-est és azt sem hogy ott legyenek a kezdőben.alibizésre semmi szükség
    akik nagyon védik őket mondjanak már egy olyan válogatott meccset ahol mindketten olyan szinten fociztak mint a klubjukban.

  • 123.  bradag80 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:52

    Milyen ócska, üres és semmitmondóan fellengzős nyilatkozatok lesznek majd a szerdai nagy vereség után.

    - (Dárdai) Profik vagyunk. Túl kell lépnünk ezen a két meccsen, és már a következő meccskre koncentrálni. Most mindenki kérog, de én úgy érzem összeszedjük magunkat és meglesz a továbbjutás.

    - (Gera) Ilyen a foci. Akartak nagyon a fiúk, de ma semmi nem jött össze. Nem baj, megyünk tovább.

    - (Dárdai) Már hallom a mocskolódó hangokat. Aki nézte a mai meccset látta, hogy végig partiben voltuk, felvettük a versenyt a világsztárokkal. Dehát sajnos ők rúgtak négyet.

    - (Hajnal) Nem értem miért kaptunk ki. A pályán úgy éreztem, hogy jók vagyunk. Én nagyon elfáradtam, mindent kiadtunk magunkból. Jó a csapatszellem, végre tudunk egymásért küzdeni. Ebből kell erőt meríteni. A portugáloktól nem szégyen kikapni.

  • 124.  bradag80 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 8:58

    Milyen ócska, üres és semmitmondóan fellengzős nyilatkozatok lesznek majd a szerdai nagy vereség után.

    - (Dárdai) Profik vagyunk. Túl kell lépnünk ezen a két meccsen, és már a következő meccskre koncentrálni. Most mindenki kérog, de én úgy érzem összeszedjük magunkat és meglesz a továbbjutás.

    - (Gera) Ilyen a foci. Akartak nagyon a fiúk, de ma semmi nem jött össze. Nem baj, megyünk tovább.

    - (Dárdai) Már hallom a mocskolódó hangokat. Aki nézte a mai meccset látta, hogy végig partiben voltuk, felvettük a versenyt a világsztárokkal. Dehát sajnos ők rúgtak négyet.

    - (Hajnal) Nem értem miért kaptunk ki. A pályán úgy éreztem, hogy jók vagyunk. Én nagyon elfáradtam, mindent kiadtunk magunkból. Jó a csapatszellem, végre tudunk egymásért küzdeni. Ebből kell erőt meríteni. A portugáloktól nem szégyen kikapni.

  • 125.  Lorschi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 9:07

    Az ujságiró sok-sok megjegyzésével egyet értek. Én a legnagyobb hibának a szövetségi kapitány összeállitását tartom. Nevezetesen: hazai pályán, ilyen kitünő, lelkes közönség elé hiba csatár nélkül felállni! Mivel itthon mindenki győzni akart ez a tulzott visszafogottság az első félidőben döbbenetes volt. A svédek birtokolták a labdát és a játékteret. Ők játszottak, mi szaladgáltunk és szenvedtünk.A második féidőben elfogadhatóan játszottunk, az ok : csatár került a csapatba? Végül egy szerencsés góllal nyertek a svédek, mi egy oltári szerencsétlen góllal
    vesztettünk. Nagyon kemény és nehéz meccs lesz a Luzitánokkal itt is és ott is. Mindezek ellenére: Hajrá magyarok!!!

  • 126.  Lorschi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 9:09

    Az ujságiró sok-sok megjegyzésével egyet értek. Én a legnagyobb hibának a szövetségi kapitány összeállitását tartom. Nevezetesen: hazai pályán, ilyen kitünő, lelkes közönség elé hiba csatár nélkül felállni! Mivel itthon mindenki győzni akart ez a tulzott visszafogottság az első félidőben döbbenetes volt. A svédek birtokolták a labdát és a játékteret. Ők játszottak, mi szaladgáltunk és szenvedtünk.A második féidőben elfogadhatóan játszottunk, az ok : csatár került a csapatba? Végül egy szerencsés góllal nyertek a svédek, mi egy oltári szerencsétlen góllal
    vesztettünk. Nagyon kemény és nehéz meccs lesz a Luzitánokkal itt is és ott is. Mindezek ellenére: Hajrá magyarok!!!

  • 127.  ungvarics (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 9:39

    Ha Máltával,Albániával a sorozat legvégén játszunk oda-visszát,már rég eljött volna az igazság pillanata.
    Sajnos a magyar csapat nemzetközi szinten még mindig feltünően lassú,és amíg játékosaink nem sztár csapatokban meghatározóak mit várunk! Nem őket kell szidni,ők megtették a magukét,kár cikizni.Kicsit unalmas ,hogy a futbalistáktól irreális célokat várunk,ahelyett hogy az élet más területén lenne ekkora az önkontroll,és a számonkérés!!

  • 128.  lisztizh09 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 9:52

    Az indulatok Szöllösi cikkére, mutatjàk, hogy milyen
    szivonalù a cikk és tele van rosszindulattal.
    Ha ez a magyar ùjsàgiràs szinvonala - akkor a magyar foci magasan veri a magyar ùjsàgìràst.
    Köszönet és elismerés a csapatnak, hogy eddig eljutottak!

  • 129.  Kiko (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:04

    Szevasztok!

    Figyeljetek, hiába szidjátok itt Szőlősit és hogy mekkora bunkó mert lehordja a válogatottat és megírja a hibákat és akkor most ő mennyire nem magyar. Nem erről van szó a kritikát megkell látni es igen kritizálni kell. Az jobb volna ha vereség után mindenii azt mondogatnó de jók voltatok fiúk es jönne megin 1 vereség és még mindig mennyire jók voltatok es megin vereség ez így nem müködik és teljes mértékben egyetértek a cikk szerzőjével, erre vagyunk képesek és pont. attól meg Hajrá magyarok de ez van SAJNOS :(

  • 130.  Kiko (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:08

    Ha az ember réges régen megelégedett volna a tűzzel és mindig azthajtogatná köszönom hogy legalabb van hol melegednem és legalabb nemkell fagyoskodnom akkor tudjátok hol lennénk most. Nemszabad megelégedni megkell próbálni mindig jobbnak lenni KELL A KRITIKA!!!

  • 131.  gyszollosi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:22

    PappaBear, nagyon lendületes és részletes a hozzászólása, de sajnos helytálló mondat alig van benne.

  • 132.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:30

    Szombaton este olyannyira gyászos volt a hangulatom,hogy még a családdal sem volt kedvem beszélni.Az ember első felindultságában ugye szid mindenkit akit lehet,még a Jóistennel is vitába szálltam volna,hogy azért mi jobban megérdemelnénk már a szerencsét,mint ezek a "hitetlen"északiak.
    Aludva egyet-kettőt a féleményektől függetlenül,ismételten csak azt kell,hogy mondjam ebben a cikkben megint csak az igazság van.Hogy Dzsudzsák szerint ki a magyar azt hagyjuk.Már nem először ejtenek minket pofára,talán egyszer már egyről a kettőre kellene tudni lépni.Ez a második svéd gól olyan volt mint gyerekkorban a grundon.Játékintelligencia hiány,ostoba emberekkel.Illetve a rutin hiánya.
    Koeman.Dumálhat itt bárki bármit,a külföldi nagy-nagy hollandus duma elég volt Albánia ellen,de ezt a nagy szaktudást most kellett volna bizonyítani.Valaki irta,hogy Gera jó helyen van a válogatottban,mert Angliában is szélső.Hát ez az!Az angol klubjaiban kitették a szélre ő csakhogy játszon ebbe belement.De itthon aki képben van a képességeivel az már ne bolonduljon meg.Hajnal a szabadrúgásgólján kívül a válogatottban nem csinál semmit.Félórákra eltűnik.Érdemes lenne Buzsákyval próbálkozni,Gerát csatárba v.árnyékéknek.
    A csatárkérdésre sajnos adott a válasz.Egyszerűen NINCS olyan ék aki presszing alatt tudna tartani huzamosabb ideig egy nemzetközileg jegyzett válogatott védelmet.Dumálhatnak itt Szalait,Némethet játékhiányos emberek nem fognak meccset eldönteni.
    És most még itt van ez a portugál meccs.Sajnos rettenetes előérzetem van.Ugy kell nekik a 3 pont,hogy arra nincs kifejezés.Látva a dániai meccsüket,hát félelmetes.
    Aki Tímárt védte Buzánszky ellenében az meg süllyedjen el szégyenében.Gondolom még életében nem látta a 6-3 felvételét.
    Visszatérve a kapitányra!Ő megörökölt egy alakulófélben lévő,de megkockáztatom talán majdnem kész csapatot Várhiditől.Azóta én olyan nagy pluszt nem láttam a csapatépítésben.A támadójáték meccsről-meccsre sorvad.Nagyon remélem,hogy nem fogja kitölteni a szerződését,és az MLSZ vezetők átértékelik a döntésüket.Ez nem lehet pénzkérdés.
    Nem várok a következő kapitánytól sem csodát,de legalább annyi lövete legyen,hogy bizonyos emberek a helyükön játszanak,és bizonyos emberkék egy életre kerüljék a válogatott mezt.Szép volt Szöllősi Úr!Jöhet az építő jellegű kritika a továbbiakban is,mert én már nagyon unom az állandó pofára esést,a bizakodást.

  • 133.  petroczt (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:36

    Azért mindenképpen előrelépés, ami most van, mert eddig sokkal tükörsimábban vesztett a magyar csapat, és tegyük hozzá, hogy szerintem a svédek ugyanúgy be voltak tojva a végén, mikor megindultunk támadni, és könnyen lehetett volna 2 - 1 nekünk. Nem csak a szerencse dolga, hogy kikaptunk. De mi is kaptunk már ki úgy, hogy győzelmet érdemeltük volna, most mi járhattunk volna könnyen így.
    Meg az, hogy egyelőre nincs igazi nemzetközi szintű csatárunk
    ezt máshonnan is meg lehet közelíteni. Ugyanis van a válogatottunk második helyen áll a selejtezőcsoportban, és szoros meccseket játszik Dániával, Svédországgal
    ( Portugáliát meglátjuk:) )
    Mindezt úgy, hogy pl. a svédeknél ott van Ibra. Szerintem igenis nagy dolog, hogy így is fel tudjuk velük venni a versenyt. Szerintem a hátvédsor, középpálya teljesen rendben van ( ha mindenki egészséges, nem úgy mint most ).
    Megkockáztatom, hogy ha ugyanez a magyar csapat, ugyanezzel a lelkesedéssel áll ki, csak Ibrát, és a másik csatárt átrakjuk hozzánk (lehet rá számítani, hogy egy az egyben meg tudják verni a védőt), akkor több góllal verjük a svédeket.

  • 134.  kontrol (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:36

    Nagyon sajnálom azokat a játékosokat , akik próbáltak megtenni ami tölük tellik. Szembeötlő volt a különbség sajnos még most is. Tisztelettel tudok írni JUHÁSZ-ról aki már a sérüléstől menni is alig tudott, és üvölteni tudtam volna egy-két alibizi profitól. Dzsuzsák indulatát meg tudom érteni és bocsássák meg neki a "ki a MAGYAR" kijelentését. Hasonló érzés fogott el a meccs végén mint 78-ban az Argentinok utáni meccsen, akkor sem tudtam aludni ...

  • 135.  petroczt (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:36

    Azért mindenképpen előrelépés, ami most van, mert eddig sokkal tükörsimábban vesztett a magyar csapat, és tegyük hozzá, hogy szerintem a svédek ugyanúgy be voltak tojva a végén, mikor megindultunk támadni, és könnyen lehetett volna 2 - 1 nekünk. Nem csak a szerencse dolga, hogy kikaptunk. De mi is kaptunk már ki úgy, hogy győzelmet érdemeltük volna, most mi járhattunk volna könnyen így.
    Meg az, hogy egyelőre nincs igazi nemzetközi szintű csatárunk
    ezt máshonnan is meg lehet közelíteni. Ugyanis van a válogatottunk második helyen áll a selejtezőcsoportban, és szoros meccseket játszik Dániával, Svédországgal
    ( Portugáliát meglátjuk:) )
    Mindezt úgy, hogy pl. a svédeknél ott van Ibra. Szerintem igenis nagy dolog, hogy így is fel tudjuk velük venni a versenyt. Szerintem a hátvédsor, középpálya teljesen rendben van ( ha mindenki egészséges, nem úgy mint most ).
    Megkockáztatom, hogy ha ugyanez a magyar csapat, ugyanezzel a lelkesedéssel áll ki, csak Ibrát, és a másik csatárt átrakjuk hozzánk (lehet rá számítani, hogy egy az egyben meg tudják verni a védőt), akkor több góllal verjük a svédeket.

  • 136.  dimon (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:48

    Teljesen egyetértek a szerzővel:
    - első gól, Szélesi: még a keretben se volt, erre kezdő, ki tudja mióta nem játszott tétmeccset (akkor már miért nem a rutinosnak mondható Fehér Csaba?)
    - második gól, Tímár: szintén nincs élesben, ellentétben a debreceni Mészárossal
    - Priskin: minek hívja be, ha nem ítéli mentálisan és fizikálisan megfelelőnek?
    - Gera: régóta nem azt nyújta, mint korábban, mellesleg a klubcsapatában is sokszor a jobb oldalon játszik
    - Hajnal: a fizikálisan erős svédek ellen talán jobb lett volna(?) az Angliában edződő Buzsáky
    Amúgy meg, ha a 4. helynél föjjebb végzünk, az már bravúr, a 4. hely a realitás, sajnos... :)))
    De azért hajrá magyarok, legalább a portugálokat fogjátok meg, bár szerintem jó, ha X lesz...

  • 137.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:59

    petroczt Ez a Ibrát átrakjuk hozzánk esetleg a gombfociban megy,a valóságban nincs Ibránk.

  • 138.  lajos (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 10:59

    Ebbol a cikkbol is latszik hogy Magyarorszagon szajjal jatszak legtobben a jatekot,bar abbol igen nagy van!

  • 139.  Lantos Gábor (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:03

    Gyuri!
    Minden szavaddal egyetértek.

  • 140.  norbertobaggio (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:05

    Hajnal Tamás aki a bundesligában mindig alkot a válogatottban mintha elfelejtene focizni nekem ez nagyon furcsa! Csapatszinten annyira lassuak vagyunk ,hogy tán még egy csiga is megelőzne minket! Mindig irjátok a magyar játékosokról ki hol milyen poszton nyomja, mielőtt irtok valamit gondoljátok át mit irtok mert nagyon nagy baromságok szoktak kijönni ,hogy Gera jobb oldalon játszik klubjában hát ez üti ki nálam legjobban a biztositékot (játszik) nem tudom mennyire figyelitek Gerát de kurvára nem játszik sehol se mert melegiti a legtöbb meccsen a kispadot ez nevetséges ha meg játszik ugyan azt teszi mint a válogatottban semmit mert neki nem ez a posztja!!!!!!
    Koeman ugyanolyan szar mint az eddigi edzők nem merik játszatni a csapatot kár ,hogy nem vagyok Budapasti mert biztos megkerestem volna már a lehetőséget hogy elbeszélgessek vagy Kistelekivel vagy valamilyen magyar edzővel aki kapitány volt hogy mi a bánatos faszért nem lehet két csatárral játszatni a csapatot nekünk miért kell egy csatárral vagy eggyel se játszanunk mikor mindenki két csatárral játszik már még idegenben is lázsd svédek ez nevetséges!!! Egész magyar foci nevetséges még egy normális szövi kap. nem volt mióta élek és követem a focinkat mindegyiket vagy hátulról irányitják lásd Várhidi vagy alapjáraton béna Koeman (gelleiről meg bozsikról meg még lehetne sorolni egyik rosszabb mint a másik ja matthaust ki ne haggyuk)Még annyit sok hozzá nem értő hozzászóló felejtsétek már el Németh Krisztiánt meg Szalai Ádámot ezek a játékosok nagyon nagy 0-ák mit vártok olyan játékosoktól akit a klubjuk nem tesz be inkább kölcsönad!

  • 141.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:16

    Lantos Gábor !

    Te pont ugyanolyan vagy mint Szöllősi, nem csoda, hogy egyet értessz. Ti azután tudtok a pályán kívül helyezkedni. Eddig is sikerült sok remek embert elüldözni a rádió sportrovatától, valahogy mindig te kapod a legjobb munkákat, te az egyik legtehetségtelenebb. Ne félj, dörgölődzz nyugodtan a politikailag elkurvult barátodhoz, jön a kormányváltás biztosan ejt majd rólad néhány jó szót a főnöknél.

  • 142.  Grimster (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:23

    teljesen egyetértek a cikkel. Jellemző hogy páran megint a Gyurkát oltják, mintha ő tehetne a bénázásról vagy mintha nem igazat beszélne.

    1. ehhez a meccshez közünk nem volt
    2. csatár nélkül játszani nagy baromság
    3. Hajnal évek óta alibizik a válogatottban (nálam már rég nem lenne kezdő, majd ha megKÖZELÍTI azt amit a Borussiában csinál akkor ESETLEG),irányítani nem irányít, védekezni meg nem tud mer' 50 kiló.

    a tények makacs dolgok...

  • 143.  Tabán (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:28

    Undorító vagy szöllősi.

  • 144.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:29

    Jó lenne,ha a kritikát nem töltenénk meg politikai szinezettel!Vajon Hegyi Ivánnak hány jó szavát,nyilatkozatát tudná a kedves baloldali olvasó megemlíteni?Nem csinál mást,mint a régmúltat dicsőíti-megjegyzem joggal-de bíztató szót még nem hallottam tőle.Lásd szombati Napkelte!

  • 145.  bucsova (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:35

    Csak azt nem értem, ha a szerző szerint százból egyszer sem vernénk meg a svédeket, akkor miért kell előtte Koemant fikáznia, már természetsen a szokásos, rutinból jövő Gellei-szopkodást leszámítva. (Ami ugye csak azért ciki, mert a Gellei-féle, Tököli-Szabics satöbbi szintű magyar válogatott sem ért el az égvilágon semmit, ellnben akkor Szöllősi volt a sajtós, hát igen, éárthető a szopkodás.)

    Az meg, hogy a magyar futball hajdani "nagyjai", akik kb, évtizedek óta semmit sem csinálnak, nem fértek be a stadionba, nálam még jópont is. Volt hely az igazi szurkolóknak.

    Minden futballnosztalgia szánalmas valahol, de a mienk a legszánalmasabb.

  • 146.  kovi320 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:37

    MI VAGYUNK A LEGNAGYOBBAK !!!

    Álljatok már ki a csapat mellet.Még mindig másodikok vagyunk.ÉS miért ne verhetnénk meg a portugálokat.mindenki verhető.Volt egy szerencsétlenül elbukott meccs.Szerdán javítunk bízzatok már a fiukban.Hajrá magyarok és ugyan olyan lesz a tábor mint szombaton csodálatos.Divatdrukkerek maradjanak otthon!!!!!!!!!!!

  • 147.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:49

    A LEGNAGYOBBAK??! Jó lenne ha ezt Svédországban is így gondolnák rólunk!Ugy röhöghetnek rajtunk,majdnem megszakadnak.
    kovi320 Hányszor akarsz még csalódni?Aki Törőcsiken,Nyilasin nőtt fel,az már nem ép ésszel szurkol ennek a csapatnak,hanem valami megfoghatatlan mágiában bizva.A labdarúgás pedig hosszútávon eléggé reális sport.

  • 148.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:56

    Ööö... Akik a bátor támadójátékunkat hiányolják, picit gondolkozzanak el azon, hogyan született a 2. svéd gól! Egy szervezett, jó csapatot sosem fogunk tudni lerohanni annak a kockázata nélkül, hogy megszórnak.

    Szélesinek a nyakába lehet varrni az 1. gólt, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy neki kellett volna Mellberget fogni. Ő váltott rá.

    Ezen a Szalait a válogatottba dolgon meg szétröhögöm magam! Játszani még senki sem látta, de jó eséllyel indulna egy, az év játékosa választáson. Persze, kell a remény, de vegyük már észre: más szint.
    Hogy érthetőbb legyen: tavasszal Ferenczi pl. szórta a gólokat, de most csak vergődik a hihetetlenül erős élvonalunkban.

    gyszollosi!
    Ha már reagálsz, kifejthetted volna, PappaBear hozzászólásában melyek a helytálló- és nem helytálló mondatok! ;)

  • 149.  danis7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:56

    Szóval az lenne a megoldás, hogy Gera játszon végre a 10-es mezben, középen, és akkor minden megoldódik? Nekem az erről a véleményem , hogy egy játékos ott játszon, ahol számítanak rá. Nonszensz, hogy egy értékelhető megmozdulás nem sok, annyi ne legyen egy "zseninek" titulált labdarúgónak. De nem akarom őt bántani. A védők hányszor fejelték vissza középre, pont a svédeknek a labdát? Ezek olyan dolgok, melyekre nincs bocsánat és annyira mindegy, hogy vészbehívóval jön valaki, vagy nem, ha ezeket az alap dolgokat nem képes egy védő megcsinálni, akkor megette a fene. Fejelje ki oldalra, legyen belőle szöglet, tök mindegy, de számtalanszor visszaadták a svédeknek a labdát és korábbi meccseken sokszor kaptunk ilyen miatt gólt. Igen, szerencsések vagyunk, hogy most nem és amiatt is szerencsések vagyunk, hogy csak 2 gólt kaptunk ezen a meccsen.

  • 150.  Tibi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 11:59

    Ami a pótselejtezőt érő második helyeket illeti, ezeken Görögország, Észak-Írország, Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Franciaország, Írország és Skócia áll. Magyarország nem véletlenül vagy figyelmetlenségből maradt ki: a kiírás értelmében a kilenc csoportmásodik közül a legrosszabb nem játszhat pótselejtezőt, és a jelenlegi állás szerint ez az együttes a magyar válogatott lenne.

    Forrás: origo

  • 151.  csakasopron (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:03

    Nem értem, hogy mit világsztározzátok a svédeket, meg hogy jobbak mint mi. A Kisteleki is megmondta, hogy a mikor a Matyi volt 80-ak voltunk, most 40 körül, tehát fejlődünk. Magyarul a világranglistás helyezés a mérvadó, a többi porhintés. Mármostande a svédek ezen a listán pár hellyel vannak előttünk, tehát két azonos képességű csapat összecsapását kellett volna látnunk. Amúgy a Kisteleki soha nem fog lemondani magától, egy valag pénz van a fociban, hülye lenne távozni...
    A megtévesztőek meg azok, akik azt mondogatják, hogy a svédek sokkal jobbak, ez a realitás. Ne a szemeteknek higyjetek, hanem a világranglistának...

  • 152.  Szatmar (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:12

    Annyira mindegy hogy csatar nelkul vagy szar csatarral! Amugy meg a 11-es is erosen kerdeses, es meg finoman fogalmaztam!

  • 153.  Szatmar (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:13

    Ja es Gerat is el lehet felejteni szerintem!

  • 154.  supi007 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:14

    ne legyetek már ilyen szánalmasok ti károgók. Megint szégyellem magamat, de nem a válogatott, hanem a pesszimista vízfejűek miatt. És nem érdekel mi a realitás. Ti nem is szeretitek a magyar válogatottat.

  • 155.  kovi320 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:15

    bencsics34 Ha te folyamatosan csak csalódásként éled meg a válogatott meccseit minek jársz ki vagy minek nézed?
    Szurkolj a Braziloknak meg a spanyoloknak .... Jött egy vereség és megint temetitek a magyar focit.Ebben a sorozatban legalább végig van esélyünk a kijutásra.Ha megverjük a portugálokat gondolom te leszel a legnagyobb magyar szurkoló. Hajrá Magyarok

  • 156.  BoBKeLSo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:17

    Lantos Gábor is megszólalt, a sportújságírás másik hiteles alakja!

  • 157.  vacik1 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:18

    Ezután se foglak szeretni bár debreceni irásoddal emelkedtél picit elöttem bár volt honnan. de majdnem hoyg egyet kell rétsek veled de van pár dolog amiböl megint pesszimizmus beszél, bár már optimistább vagy ahhoz képest amilyen voltál.
    Hajnalnak mondjon valaki 1 jo meccsét válogatottba? talán 2 momentum jut eszembe: 11est belötte lengyelországba, meg szabadrugás albánoknak; tiszta alibi a tag, azt hittem kisárgázza magát nehogy kelljen játszania szerdán ahogy gera tette mer az nem szándékos sárga kapás volt ez akkor semmi sem.
    Küzdéssel nem volt baj sztem ennyit tudunk sajnos, hozzátéve hoyg ilyen jol ezeket svédeket rég láttam játszani ikszre mindenki ellen jok voltak de most előre is!
    sebaj én akkor is kint leszek T szektorba (remélem addigra viszajön hangom szombat után)és buzdítom srácokat mer akkor is mi csapatunk lesz ha esetleg 0-5 lesz.
    HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!!

  • 158.  BoBKeLSo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:21

    Aki realista, maximum abban csalódott, hogy elmaradt a csoda. De mégsem ajnározza az egekbe a csapatot pár jó eredmény után, és nem löki a mélybe vereségek után sem. A svédek jobbak voltak.

    A portugálok ellen is csoda kell a döntetlenhez. Ezt már most meg kellene jegyezni, és pár újságíró és labdarúgónak is el kellene fogadni, nem pedig hergelni a népet.

  • 159.  taposs (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:25

    Ez a faszi megint összeír annyi hülyeséget hogy az hihetetlen.Van amiben igazat adok neki,de pl hogy veszi a bátorságot hogy kérdőre vonja Koemant,hogy Gerát jobbszélen játszatja?Angliában 5 éve jobbszélsőt játszik,és bár nehezen hiheti el Szöllősi,de Koeman még akkor Zolit nem ismerte amikor a Fradiban még más posztja volt.Egyébként meg unom a nyavalygást.15 év után BL-ben van egy csapatunk,de ugye minden csoda 3 napig tart,úgyhogy most nagyon szarjuk le a magyar focit,mert kikapott a válogatott.Aki azt hitte hogy kijutunk a vb-re ebből a csoportból,az bolond.El kellene fogadni hogy ahogy a Debrecen szerencsés sorsolásnak is köszönheti a BL-t(és ez nem kritika,hisz egy Arsenal ellen még a Celticnek sem volt esélye pl),úgy a válogatott sem jut ki egy ilyen csoportból,sőt,lehet a portugálok sem fognak...

  • 160.  vacik1 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:26

    kitaláltam hogy jutunk ki vbre:
    magyar-portugál 1-es; albán-dán 1x;svédek nyernek máltán-
    már sántít mer mi nem nyerünk, dán meg nem veszít pontot de álmodozni lehet; köv körbe dán nem tudja leadni pontot svédnek és leveri öket othon, mi akár ki is kapahtunk prougáliába és uccso mecscen svéd hiába nyer othon mi nyerünk dániába akiknek adigra már mindegy lesz.

    egy baj van még legrosszab második még potselejtezőt se ér és jelenleg 7 pontunk van ebbe ösezevetésbe és max lesz 13-14 ami esélyes hogy nem lesz elég.

    de ne így legyen és legyen elég persze ez mind csak álom kategória mer portugálok majd kijózanitanak minekt nekik ugy se volt eddig szrencsájük majd elennünk kijön nekik minden pl dániába ynernek 1-5re dánoknak szavuk se lehetett volna

    másik ez dán csapat olyan szerencsés mint volt török meg görög eb-n! ez is kel mindenhez.

  • 161.  Joerg (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:26

    Vajon a légiósok miért teljesítenek sokkal jobban klubjukban, mint a válogatottban? Gyorsan futni, ütközni, becsúszni - ez a minimum. Mindegyik féltette a lábát.

  • 162.  realface (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:26

    Máltát és Albániát már verni tudjuk oda vissza! Ez az elmúlt évekhez képest haladás, ezt komolyan mondom! Kábé ez a mi szintünk egyenlőre!
    Svédország, Portugália, de még Dánia is minimum egy szintel (de inkább kettővel) feljebb van mint mi!
    Csak a sok hülyét nem értettem akik VB-re való kijutást vizionáltak a Svéd meccs előtt, abból kiindulva, hogy a "full erős" Máltát meg Albániát sikerült megvernünk!
    Nevetségesek!

  • 163.  christvhu (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:27

    Sok helyen olvasom ezt, hogy egy meg nem érdemelt 1-1-nél (tényleg nem érdemeltük meg, nem ezt vitatom) nem kellett volna támadni és hajtani a győztes gólra, de:

    1: A csapat tudta a dán prtugál állását (akkor már 1-1)és mint igazi sportemberek felfogták, hogy egy esetleges győzelemnek micsoda jelentősége volna, függetlenül attól, hogy mák vagy sem!

    2: Aki már játszott meccset, az tudja, hogy egy ilyen helyzetben hihetetlenül nehéz objektíven értékelni a pályán, vérszagot kapott a csapat és ment előre egy előtte teljesen reménytelen meccs megnyeréséért

    3: Az elmúlt 25 évben mást sem hallottunk, mint hogy a magyarok nem tudnak nyerni, nem elég erősek mentálisan, alibiznek, eleve feltett kézzel mennek ki stb.... Erre most, hogy az utolsó húsz percben megpróbáltak megnyerni egy addig halott meccset és nyoma sem volt az előtte huszonöt évig követelt mentalitásnak, most ezért szapuljuk őket???? uraim nézzünk már magunkba kicsit.....

    Ez egy szerethető csapat, akkor szeressük már őket!
    Ria Ria Hungária

  • 164.  christvhu (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:30

    "nyoma sem volt az előtte huszonöt évig követelt mentalitásnak"
    helyesen: nyoma sem volt az előtte huszonöt évig agyonszidott mentalitásnak"
    bocs, még két nap után is a meccs hatása alatt állok úgy látszik(((

  • 165.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:34

    Telitalálat Christvu !

    Kicsit visszaidéznék egy szakember ( bizonyos Szöllősi Gy ) két héttel ezelőtti blogbejegyzéséből:

    Erwin Koeman tegnap is ugyanaz a végtelenül profi és rokonszenves egyéniség maradt, akinek megismertük.

    -Nincs kizárva, hogy a kapitánynak vannak elfogadható érvei, de a lelátóról nézve mindenképpen érthetetlen, hogy sokadszor hagyta ki a kezdőcsapatból a legjobb magyar futballistát, Gera Zoltánt.

    .. Torghelle Sándorba – most már egyértelmű – szerelmes a holland kapitány, hiszen rúgjon bár fontos gólokat Málta vagy Albánia ellen (amit szerintem riválisai is megtettek volna), az mégiscsak túlzás, hogy mindig minden körülmények között, felkészülési és tétmeccsen, egészségesen vagy sérülten a pályán van, ráadásul egyedüli csatárként.

    No ennyit és nem többet minden komment nélkül. Aki meg ebben az elemzésben szakmát látott és nem bújtatott támadást az MLSZ ellen az menjen szem-, és/vagy elmeorvoshoz.

  • 166.  Joerg (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:37

    Amikor utoljára győztünk a svédek ellen 1995-ben, alig volt légiós a keretben. A mai légiósok kevesebbre képesek, mint az akkori NB1-esek. Pedig az milyen svéd csapat volt!!! Gyatra klubfutball mellett nem lehet sikert elérni válogatottal.

  • 167.  gringodigo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:37

    egyetértek!!!

  • 168.  Magyayr (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:52

    Rengeteg hsz-t olvastam, viszont bevallom Szőllösi írását ismét nem tudtam végig olvasni... olyan mint a szélkakas, mindig oda nyal, ahova "kell", úgyhogy inkább a kommenteket olvastam el. :)
    Néhány érdekes dolgot megosztanék veletek. Először is gyűlölöm a divatszurkolókat, akik 2-3-4-5 évente előkerülnek, előtte-utána meg szapulják ezerrel a magyar focit (ők megérdemlik, h 10 ezer v még többe kerüljenek az ilyen meccsek belépői, viszont az igazi szurkolókat sajnálom, mert aki egész évben erre költi a pénzét, nem biztos h marad neki)...
    A szakmáról egy kicsit: Koeman se jobb a magyar edzőknél. És nem, nem a mostani vereség miatt mondom ezt, régen ez a véleményem. Most pl Szélesi, Halmosi, Vadócz, Torghelle, Buzsáky, Gyepes és Tímár hiányzott különböző okok miatt (sérülés, betegség, klub keresés) a csapatából, ennyi játékost nem bír el egy válogatott... főleg egy ilyen TÉTmérkőzésen. Persze, h közülök többen is hibáznak, nincsenek megfelelő állapotban. Ráadásul ismét csatár nélkül álltunk fel... elismerem, ez a legnagyobb hiányposzt, mivel minden más poszton meg kell küzdeni a konkurenciával, de akkor se lehet csatár nélkül felállni... ill lehet, de ez sül ki belőle. Elvesztegettünk egy félidőt, a dán NYERHETŐ meccset pedig leadtuk (akkor nem sejtve, h mit szalasztunk el).
    Végül média: ld. a divatszurkolós részt. Gyűlölöm h az év 11 hónapjában fikázzak a magyar focit, csak és kizárólag a botrányról tudósítanak (akkor is, amikor nincs...), ellenben ha jön a világraszóló siker (bl szereplés, 24 év után vb-re jutás lehetősége (?) ) akkor a csapból is ez folyik, mindenki sztár lesz pár napig, a vereség(ek) után pedig megint mindenki hülye, tehetségtelen stb...
    Tudomásul kellett volna venni, h a sorsolásnak köszönhetően áll(t)unk ott ahol. A papírforma meccseket hoztuk, bravó, régen ez sem ment, a bravúrok most is elmaradnak (sajnos ez is mondható papírformának), viszont jó volt látni, h ismét futball láz van (természetesen az előbb leírt negatív dolgokat nem számítva). Szerintem Mattheusszal lett volna esélyünk, mivel az alapcsapat nagy részét ő fedezte fel, ill. ő csinált csapatot belőlük. Az más kérdés, h az nem volt jó mindenkinek és szét kellett verni, de ez már más téma, nem mennék bele.

  • 169.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:55

    kovi320 "Jött egy vereség és ti megint temetitek a magyar focit."
    Hát ez nem csak EGY vereség volt a sok közül.Ez egy kijózanító pofon volt.Sajnos,sokadszor.
    Fenntartom most is.Nemcsak,hogy játékban voltunk gyengébbek,de nagyon csak kijött a rutintalanság is.Így NEM LEHET KIKAPNI!Akkor inkább mentek be volna a svéd helyzetek és egy 1-4-nél nincs a meccs utáni kriptahangulat.
    Azt sem értem a portugálok ellen megint miben bízunk?Lefocizzuk őket?A Sport 1 talán még adja a dán-portugált,aki nem látta nézze meg.Félelmetes.
    Büdös nagy malacuk volt a dánoknak,hogy nem kaptak egy ötöst.

  • 170.  fehérholló (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 12:57

    Elkezdtem, olvasni, aztán láttam, hogy a keseredett tömeg azonnal elfogadja SzGy klasszikus hangulatkeltő baromságait...
    Nem tudom melyik MLSZ-nek kellene hatalomra jutnia, hogy a neves szakértő, szakíró, szakedző, szakmeneger stb. további szak... egyszer a büdös életben valamit úgy lásson, ahogy az van és ne úgy ahogy álmaiban elképzelte?
    Szerintem ma nincs olyan csodadoktor, bocs csoda szövetségi kapitány, aki ebből a hazai szemétből össze tudna rakni egy olyan csapatot, mely megfelelő eséllyel játszhatna a svédek, portugálok ellen! Max. ha a BpTV varázslóit kérjük fel...

    Szóval mekkora faszság Gerát kérni, akinek már vagy 2 éve nem volt értékelhető momentuma sem csapatában, sem a válogatottban?
    De például védőt honna vegyen a kapitány?
    Persze, értem, hogy minden esetben a nem játszók az istenek!
    Alig várom, hogy a tömeg felvonulva követeleje a Debreceniek komplett beválogatását!

    És azt végképp nem értem, hogy "Buzánszky Jenő a lefújás után egy perccel azt kérdezte elképedve"...???
    Hol kérdezte? Miért kérdezte?

    Ez a szakmaiság?

    Szerintem az újságírásra is ráférne egy kis "rendszerváltás", mert amíg a megélhetési tollforgatók mottollaként pörögve okádják a baromságaikat...

  • 171.  kastraki (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:05

    Rossz csapat, mégrosszabb edzővel, egy kutyaütő Hajnallal, csatár nélkül csak erre lehet képes! A portugálok és a dánok majd helyreteszik ezt a nagy bizodalmat! Csak a gyengék ellen tudunk néha nyerni. Ahol az ellenfél a jobb, az mindig ki is domborodik!
    Nem kellett volna előre inni a medve bőrére(Qman hosszabbítás)!

  • 172.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:06

    Gyatra klubfoci? Joerg? Mikor volt utoljára BL-ben hazai résztvevő?
    Az más kérdés, hogy lassan a bajnokságunk egy csapatos, mert a többi semmit nem ér és mindenhol elsinkofálják a lóvét, mert még mindig az a hazai focibiznisz, hogy minnél többet szedjünk ki belőlőle hazai szinten, aztán a többi már mindegy is.
    NB I? Nagy pénzmosoda...volt, van stb....

  • 173.  kastraki (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:09

    "Realface"
    Tök igazad van!

  • 174.  BoBKeLSo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:11

    bencsics34, ha ez volt neked a kijózanító pofon, akkor nagyon el voltál eddig tájolva. Bevetted a médiamaszalgot és megrészegedtél.

  • 175.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:28

    Atesz, a klubfutballt nem egy csapatban mérik...
    A tavalyi bajnokság volt minden idők leggyengébb nb1... idén egy hajszállal erősebb lett, úgyhogy most a sz@r kapott egy pofont.

  • 176.  becksy (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:31

    Gerát a posztján kellene játszatni. Angliában sem ott játszik. Érdekes a svédek az Zlatant mér nem védekező középpályásnak játszatták.
    Dzsudzsák pedig még mindig egy tehetséges fiatal. Neve sincs svéd jobb hátvéd remekül el focizot mellete. Ez csak azért szomorú, mert azt mondta, hogy élete formájában van.
    Neki ezt a hátvádet képességei alapján le kellet volna fociznia. Hiába lelkes ez szombaton kevés volt.
    Összeségében ebben az összeállításban pályára lépő válogatott mindent megtett.
    Mentálisan és fizikailag erősebb svéd csapat a végén szerencsével nyert. Páran leírták akár az utolsó tiz perc alapján fordított is lehetett volna az eredmény.
    Sajnos nem tanultunk meg még nyerni a nagy csapatok ellen.
    Remélem tanulnak a játékosok ebből a meccsből és a vezetők is. Nem szabad egy félidő előnyt adni az ellenfélnek. Remélem szerdán ez nem fordul elő.

  • 177.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:34

    Bob! Nem vettem be semmilyen médimaszlagot nem tudom bizonyítani neked de a tippmixen is vendégre tettem.Egyvalami bántott nagyon AHOGY megint kikaptunk.
    Más!Nem érzem magam Szöllősi pártfogójának,de már piszkosul unom,hogy felróják neki esetleges politikai hovatartozását.Egyenlőre állami szinten ha valaki tett a magyar fociért az a jobboldal volt.Baloldal el bírta anno üldözni az Aranycsapatot,Grosics tud róla leginkább nyilatkozni.A mostani mszp,ami mondjuk minden csak nem baloldali,vastagon tesz nemcsak a labdarúgásra,de az egész magyar sportra.Megvan az oka,megértem őket.A vérükben van a nemzeti öntudat kiirtása a népből.Mégegyszer megkérdem ki hallott Hegyi Ivántól(aki ha annyira nagy szakértőnek van kikiálltva,miért nem dolgozik a Nemzeti Sportnál)valaha is egy jó szót a válogatottról.

  • 178.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:44

    Ezúttal egyet kell értsek a cikkel. Valóban felmerülnek a fenti kérdések. Bár szerintem az akarással, küzdéssel nem volt gond. Csak elképzelés nem volt a játékban.

  • 179.  endless11 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:46

    Kapitális hibákat követett el E.Koeman mind taktikai, mind csapatösszeállítási téren, melyek egymással részben összefüggenek is. A részleteket a fórumon megírtam. Úgy gondolom, ha jobb külföldi edzőt nem képes az MLSZ hozni, akkor jobb híán inkább a "tehetségesebb" magyar edzők jöjjenek. Most sem értem, hogy lehetett egy szem nevezett csatárral szerepelni és az is - állítólag - 45 percet képes "futni", Hajnalt szerepeltetni, vagy Tímár becserelés és sorolhatnám....Eszméletlen hibák! Szerintem az alap játékosállománnyal akkora gond nincs, persze vannak lyukas posztok, de van 5-6 nemzetközi szintű játékosunk, akiket egy időben lehet használni, amelyre 23-24 éve nem volt példa. A "Nagyok" ellen 6 meccsen megszerezhető 18 pontból vajon mennyit fogunk gyűjteni? Álnaiv a kérdésem.

  • 180.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:49

    Fa: Te egy nagy marha vagy. Hogy lett volna minden idők leggyengébb szezonja? Mert nem a kedves pesti csapatok küzdöttek egymással az érmekért? Mekkora gyökér vagy. Pont, hogy szezonról-szezonra erősodik a bajnokság. Bizonyítja ezt az is, hogy az agyonsztárolt, első helyre várt fradikátok hátul kullog...
    Pont attól jó egy bajnokság, hogy bárki megverhet bárkit. Most ez van. Az utóbbi néhány évben előkerültek szerencsére más csapatok is, mint amaelyekről évtizedekig szólt nálunk a foci. Ez mindenképpen jó a hazai labdarúgásnak. Én ugyan UTE-szurkoló vagyok, de örülök a Debrecen sikereinek és a bajnokság kiegyenlítődésének.

  • 181.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 13:58

    "Szóval mekkora faszság Gerát kérni, akinek már vagy 2 éve nem volt értékelhető momentuma sem csapatában, sem a válogatottban?"
    Holló: Azt hiszem ezzel kapcsolatban leírja, hogy sem a klubjában, sem a válogatottban nem a posztján játszik. Lehet, hogy emiatt szar, nem?

  • 182.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:00

    Igen-igen az elképzelhető, hogy nem egy csapatban mérik a bajnokságot, de 14 évvel ezelőtt a Fradiban lehetett mérni?
    A svédek elleni keretet nem találtam meg, de majdnem biztos, hogy 1nél több fradi játékos volt benne. Az akkori és a mostani NB 1 az kb. olyan színvonalú, mint a 14 évvel ezelőtti volt csak megjegyzem, előrelépés nincs az egy csapat megvan. Csak remélem a DVSC-ben okosabban vezetik a pénzügyeket, mert a fradi vezetőségét én még most is elővenném, hogy HOL VAN A PÉNZ KISPAJTÁS!!!!

  • 183.  edző (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:11

    sok bunkó kárörvendő,inkább szurkoljatoka,a szőllősivel együtt!!!!!!!!!milyen népség vagyunk mi????

  • 184.  Fside (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:11

    Az itt baj az, hogy egyetlen játékosunk van, aki nemzetközi szinten is képes jó teljesítményre... ő pedig nem más, mint Dzsudzsák. Gera teljesítménye évek óta egyre gyengébb, pedig benne még meg volt a tehetség. Amíg Balázsnak jót tett a külföldi "munkavállalás", addig Gera szép lassan fejlődött vissza. Élvezet nézni a PVS meccseit, mert látszik, hogy Dzsudzsi kicsattan az önbizalomtól, vannak társai akikkel kényszerítőzhet, akik pontos labdákkal tömik, akikenk tud forintos labdákat adni, akik vele egy szinten futballoznak.... na ez hiányzik a válogatottnál. Egyedül pedig nem tud meccset nyerni, arra csak a jó öreg Messi képes...

    Szerdán jön a Karvaj Ricsi, meg a Ronald Krisztián és megszorongatják a tökünket... már félve kapcsolom be a TV-t, de azért ott leszek (mint mindig).

    Hajrá Magyarok, Forza Barca!!!

  • 185.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:11

    Én már régóta nem tudok lelkesedni a magyar futballválogatottért, valamikor Matthaus idejében tört e bennem valami. Én már azt szerettem látni, hogy a jobbik csapat megveri a gyengébbet szép játékkal. Emiatt azt gondolom, hogy a svédek jogosan nyertek. Koeman mester lassan megtapasztalja azt, ami minden magyar szövetségi kapitány, cserbenhagyják a játékosai. Kisteleki lehet ezért hosszabított vele, hátha ezzel megelőzi. A meccsről, miképp lehetséges, hogy az utolsó 5 percben többször 3 a 3-ban vitték Ibráék a labdát Gyepesre, Szélesire és Tímárra. Ez ha meccset nem látnánk, akkor is elborzasztana, csak ismerve a mi játékosaink képességét. A meccsen volt három kapura lövésünk melyet még a járási 1-ben védő svéd kapusok is fogtak volna valamint a tizenegyes. Ezenkívül mit csináltunk, kaptunk egy olyan tizit, amit csak nagyon elvakultan lehet azt mondani, hogy minden pályán megfújták volna. Aki meg Erwin Koemant védőnek mondja az biztos nem ért a futballhoz. A priskines történet mindent elmond a kapitányról.

  • 186.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:14

    Ne örvendjetek kárt mert kártékony!

  • 187.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:14

    Ja és megjegyzem annyi kapitányjelőlt van ebben az országban, hogy az frenetikus! Ha ennyi szakember lenne különböző területeken, akkor ez az ország lenne a világ egyik leggazdagabb helye! Sok a kókler!
    Számonkérni a kapitányon bármit is akkor lehet,
    1. ha tudjuk, hogy mi folyik az öltözőben (kulisszák mögött)
    2. ha vége a selejtezőknek
    3. ha a váll., most pl. utolsó helyen állna 0 ponttal.

    De jó szokás szerint megint előkerültek a károgók. Ennek a csapatnak ugyanúgy megvan az esélye a továbbiakban is.
    Tételezzük fel a 6. percben kiállítanak egy portugált a meccsen és kihasználjuk ezt a helyzetet?

    Szóval maradjanak csöndben a károgók és várjuk meg az utolsó pillanatot!
    Már az is előrelépés lenne, 3. helyezettek lennénk ebben a csoportban!

  • 188.  edző (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:15

    Szőllősi te meg csak nyald a Nyílasiék seggét!Milyen foci volt 30éve? mint a lassitott felvétel könnyü itt okoskodni!

  • 189.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:18

    Nem tudom Priskinnel mi volt a baja, lehet, hogy az, hogy nem hord bajuszt...

  • 190.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:18

    Bencsics !
    Én felrónám neki ha a jobb oldalon lenne is. És tudod miért? Mert egy sportújságíró ne politizáljon. Fglalkozzon a sporttal. ha meg politizál, akkor a háttérből kapott ukázokat meg a saját előmenetelét előmozdító írásokat írja a pártja lapjába. és nem a Fidesszel van bajom, hanem azzal amikor világosan kiérzem az írásokból a hátsó (politikai ) indítékot.
    Jössz itt Grosiccsal?
    Minden tiszteletem a nagy kapusé, a kapusteljesítménye alapján. De történelmi tény: mindig ő szónokolt a csapat nevében köszönetet mondva pártunknak-kormányunknak az 50-es évek sikereinél. És ő szólalt fel elsőként a Civitavecchiai csapatértekezleten, hogy micsoda igazságtalanságok történtek és haza se merjenek menni, mert így meg úgy azokkal az emberekkel ő nem szív egy levegőt. Azután elsőként hazajött. Megbocsátottak neki, több alkalommal mondott hálálkodó beszédet, írt hálálkodó levelet a főmuftiknak.
    A rendszerváltáskor hirtelen nagy MDF-es lett. Ugyan miért kellett volna a szociknak őt szeretniük. majd hirtelen feltűnt a Fidesz tribünön, és nincs rá jobb szó köpködött a szocikra. Ezek után várta volna, hogy megbecsülik? Elüldözni senki nem üldözte el őket, nem mellelsleg Grosics klubelnök volt az elmúlt rendszerben, ki bántotta, mikor? Miért?

  • 191.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:20

    Te gyerek! Nem károk itt senki. Meg aztán továbbjuthatunk még, de 4 kapust beválogatni... Arra számított, hogy megsérül 3?

  • 192.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:24

    Amúgy meg a cikktől függetlenül szégyellje magát szöllőssy, ha még mindig ezeknek a szekerét tolja... Tudom, a pénz nagy úr, de azért lehetne esze is...

  • 193.  Düsseldorf (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:27

    Hogy Szöllösi mit ír,-attól még elfogadhatót kellene nyújtani a pályán. A svédek ellen (magánvéleményem szerint) nem volt elfogadható.
    Szép-szép,hogy számolgatunk,-de a logalécet más kiscsapat is tudja kezelni.
    Az a csapat,melynek egy kis valamire való esélye van,az nem 1 csatárral(vagy inkább 1/2) kezd. Sorry,de nekem ez akkor is kevés. Pedig örök optimista vagyok.

  • 194.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:28

    Egyrészről nem érzem magam gyereknek, sajnos, pedig milyen jó volt az a 6-0... Na, mindegy.
    Másrészt,
    biztos a Petry nem bírta a munkát :)
    Nem tudom, ugyanúgy, ahogy te sem.
    A hozzászólások nem arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a csapat és a kapitány mellett lennének a szurkolók. Majd akkor kell számonkérni ilyen-olyan döntést, ha itt az ideje, most még nincs itt az idő.
    Teljesen mindegy, hogy most kijutunk-e vagy sem, mert tulajdonképp több, mint 20 éve várunk rá, nem mindegy, hogy még 4-8-12-16 évet kell rá várni? A helyzetünkön semmi nem változtat kis pénz- no foci. Legalább a DVSC-nél elkezdek máshogy gondolkozni és ez szimpi. Ja Bp.ként mondom mindezt!!!
    Nem szeretem a károgókat, mert még nem dőlt el semmi

  • 195.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:29

    Lehet, hogy a kapitány azzal akarta megtéveszteni a svédeket, hogy csatár nélkül játszunk. Azt gondolhatta, hogy erre a svédek lecserélnek 2 védőt és akkor több terület jut a nemcsatárainknak és gólokat szerzünk...
    Bár ebbe a "taktikába" továbbra sem férnek bele az ívelgetések...

  • 196.  driszabo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:31

    Kedves jó Szöllős úr!

    Igazán ki kiváncsi az Ön igazságaira? A helyzet az, volt egy sansz arra, igaz csak tíz percig, hogy esetleg nyerjünk, vagy döntetlen legyen. Nem sikerült.

    És nem azért, mert Nyilasi és Törőcsik nem volt ott és nem azért mert a Jámbor a fejlesztési igazgató, nem azért mert Koeman a kapitány.

    Mert hülye kérdéseket fel lehet tenni, pl. miért Felcsúton van Puskás Akadémia és nem Kispesten? stb. stb.

    És egyébként Buzányszky (Puskás, Bozsik) se szóljon egy szót se, mert élete meccsét ugyanúgy nem tudta megnyerni, mint most Dárdai és Dzsudzsák.

    Az igazság a magyar nemzeti (futball)karakterben keresendő, csak néhány példa Bern mellett
    1962. Chile VB nyolc közé jutás: Csehszlovákia-Magyarország 0-1,
    1964 EB elődöntő, Spanyolország-Magyarország 1-2
    1966 Anglia: Szovjetúnió-Magyarország 1-2
    1967 Csehszlovákia - Magyarország 3-3 (1-3-ról)
    1967 Marseille: Csheszlovákia-Magyaroszág 1-4
    1969 Budapest Magyaroszág - Svédország 3-3 (Edstrőm)
    1974 Belgium: Szovjetúnió-Magyarország 0-1
    1982 Belgium-Magyaroszág 1-1

    A fenti meccsken mindig Magyarország volt a favorit, mégis kikapott. Tessék megmondani, ha a papírforma mellettünk van, akkor sokszor van meglepetés, ha ellenünk egyszer sem!

    Persze van női kézilabdában is példa erre, az sidney-i olmpiai illetve a zágrábi VB döntő.

    Még szerencse, hogy van Papp Laci, Balczó, vízilabda csapat stb.

    Az igazság az, a bolsi érában a máshol nem használható káderek a sportba - elsősorban a futbalba - kerültek és jó részük még ott is van, kihalásos alapon.

    A magyar gazdasági és politikai elit - kivéve talán Orbánt - elfordult a futballtól. Maga Orbán és Demján sem tudta még a stadionprogrammal sem visszacsalogatni őket. És ezt a trendet Orbán sem tudja megfordítani, ha jön. Ki tudja?

    Ja és ha annyi tehetségünk lenne, mint Sárosi, Puskás, Albert, Nyilasi idején akkor sem lenne már biztos a VB vagy EB részvétel. Bene, Mészöly, Göröcs, Albert, Bálint stb. sem jött össze, kétszer sem.

    Még az a szerencse, van néhány őrült, mint Szima, Hengway stb. aki némi életet lehelnek a mai magyar futballba. És van Kisteleki, aki megpróbál kitörni a provincializmusból, látszik, hogy akar valamit tenni a futballért és némileg ért hozzá. Aligha hiszem, hogy Nyilasinak nem jutna hely a Népstadionban, ha ki akarna menni.

    Sajnos Koemannál Jámbornál többre nem futja, Fergusont vagy Hiddinget pedig dollármillárodkért sem lehetne idehozni. (ha annyi jó játékosunk lenne, mint a braziloknak - valaha volt -, ők jönnének ingyen)

    Magam is le vagyok törve, de ott leszek szerdán is és úgy általában mindig, mert a rossz foci is foci és minden meccsen van egy-két szép pillanat, még ha ritkán nyerünk, akkor is.

  • 197.  Zsolesz. (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:35

    Gratulálok a sok "magyar" szurkolónak (tisztelet a kivételnek) a hozzászólásokhoz.
    Pár napja, egy-két hete mindenki szerette és támogadta a csapatot. Most mi történt? Kikaptunk egy jobb ellenféltől? Igen. Benne van a fociban. De ez a csapat küzdött, a lelkét kitette a pályára és aki nem hiszi az nézze meg Huszti gólörömét.
    És aki tényleg magyar az a csapat mellett van most is, mert hát kedves divatszurkoló urak a csapatnak MOST van szüksége a támogatásra. Nem csak amikor kimehetünk páváskodni mert jó a csapat.
    Erről ennyit!

    HAJRÁ MAGYAROK!!!!

  • 198.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:35

    humanda Hol volt klubelnök,te tudod?Én tudom,a Volánnál.Nagy karrier,egy ilyen pályafutás után!Jó nem sport,de akik meg 56-ban ávósként a tetőről lőttek,most bankszféra vezetők.Körömletépős emberkék gyerekei mondták a frankót 20 évig.Nem éltünk,se te irásodból itélem,sem én akkor.Nem tudhatod miért csinált amit csinált.Kit hogy fenyegettek meg.Az meg hogy az Aranycsapat nem lett elüldözve egyszerűen nem igaz.Olvasd el Bocsák Miklós:Kocsis és Czibor c.könyvét.
    Na ennyit a történelemről.Mutass már olyan területét az életnek ahol nincs politika?Az újságírásban a Hírek az objektív.Ezek a fajta véleménynyilvánításokban önkéntelenül is benne van a szubjektivitás.Kinek szimpatikus,kinek nem.Aki felvállalja a véleményét előbb-utóbb konfrontálódik.

  • 199.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:39

    Na ja, a jobboldal többet tett a fociért. Torgyán doktort még mindig istenként emlegetjük és nap mint nap rácsodálkozunk a korszerű beléptetőrendszer hasznosságán.
    Aztán már csak annyi dolgunk maradt, hogy elmorzsoljunk egy könnycseppet a szocik miatt meg nem épült debreceni stadion miatt, amelynek már 2002-ben meg voltak a tervei!
    (Egyébként az olimpiáé is...)

  • 200.  Hungary82 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:41

    Kedves Szöllősi György!

    Ne haragudjon, hogy ezt írom, de a bejegyzése egyszerűen felháborító. Ha az ember elolvassa a hozzászólását, bizony kiderül számára, hogy ezt a véleményt a rosszindulat szülte. Bizonyára Önnek is vannak rossz napjai, amikor nem akar összejönni semmi. (Lásd. az előző bejegyzése) Teljesen igaz a megállapítás, hogy akit csak most érdekelt a válogatott, annak a véleménye nem igazán számít és mérvadó. Igenis ez egy szerethető válogatott, egy szerethető kapitánnyal. Már az elején látni lehetett, hogy a svédek fizikálisan jóval erősebbek, mint mi. Az első félidőben valóban rosszul játszottunk, mert a srácok a magas labdákat erőltették. De a szívük, és a lelkük akkor is a helyén volt. Lehet, hogy vereséget szenvedtünk ezen a mérkőzésen, de erkölcsileg nem veszítettünk. Úgy jöttek le a pályáról, hogy mindent megtettek a sikerért! Ezért szeretjük Őket! JÓ A CSAPAT, JÓ A KAPITÁNY! HAJRÁ MAGYAROK!!

  • 201.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:42

    Az az igazság, hogy én továbbra is optimista vagyok, de meccs közben majdnem felgyújtottam a tévét, mikor láttam, milyen ostobán, elképzelés nélkül játszunk. Nem tudom ki mondta, de ehhez a játékhoz ész kell. A szív sajnos nem elég.
    - Amikor valaki 4 méterről lőtt passzt ad a másiknak, hogy jól elpattanjon a labda,
    - amikor nem veszik észre a jobb oldalon teljesen egyedül és üresen felfutó embert,
    - amikor dzsudzsák ötödszörre is ugyanúgy az alapvonal felé akar cselezni,
    - amikor ívelgetünk a 157 cm-es huszti fejére,
    - amikor beadásainkra behúzódik mindenki középre, de azok nem jók, mert túl hosszúak, viszont a túloldalon nincs senki aki össszeszedje ( különben ez utóbbi a legfájdalmasabb számomra, mert évek óta ezt látom a klubcsapatainknál is),
    - amikor nem lövünk kapura, mert minek, el lehet vinni a labdát a gólvonalig is, nem? (kivétel Debrecen, ők mertek lőni),
    - amikor hajnal a felezővonalnál inkább megpróbál beállni a nála háromszor nagyobb svédnek, ahelyett, hogy futna a labda után, ami amúgy is kb. 3 méterre van tőle,
    - amikor a 75. percben csináljuk meg először az első rövidpasszos kényszerítőt és lám csodák-csodájára gólhelyzet lesz belőle,
    - amikor az utolsó ellenakciónknál gera nem lő kapura, hanem inkább bead, de olyan helyre, ahová dombitibi szokott, ahol 1 négyzetméteren 2 védő van, csatár meg egy sem...
    Még sorolhatnám...
    Idegesítő! Érted? Fájdalmas ez a baromság, ami megy. Szánalmas, hogy ezeket nem tanítja meg senki sem focizni... Vagy csak nem lehet? Nem tudom.
    Más: igenis számít, hogy kijutunk-e vagy sem. Nagyon is fontos lenne kijutni és utolsó helyen végezni a csoportban. Végre lenne egy kis sikerélmény, elvégre ezért teszünk dolgokat nem? Meg ezért tartjuk el a sportágat. Te nem a pénzért dolgozol? Vagy a családod boldogulásáért?

  • 202.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:44

    Többet politizálunk, mint amennyit kellene.
    Előbb az emberek szemét kellene felnyitni és nem a kereskedelmi tv-k hatalmas "celeb" (JAJAJ, ettől a szótól még a hideg is...) műsorait nézve ámulni.
    Talán, ha nem kábítanák az embereket és nem azzal lenne tele minden, hogy így nem jó, úgy nem jó...
    Uraim, el kell menni színházba, moziba és néha elő lehet venni könyveket is, na meg a nemzeti csapat(oknak)nak szurkolni!

  • 203.  rajongoo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:45

    Sztem, ha nagyon kemény játszunk a portugálok ellen, lehet keresnivalónk. Ezek a játékosok tudják, hogy elment nekik a hajó, és ha látják, hogy vki akár képes a lábukat is eltörni egy szerelésnél, a jövőjükre fognak gondolni, és nem csinálják meg a cselt, visszahúzzák a lábat. De a jó eredmény feltétele, hogy nem behúzódva odapiszkálva kell játszani, hanem erőszakosan, ahogy a románok ellen a 2. félidőben. Átveszi a labdát BUMM, vagy labda vagy láb, ez az első 15 perc receptje, ha beállunk valóban sok gólos vereség lesz a vége. A svéd meccsel nem érdemes már foglalkozni, történelem (végig jobbak voltak a svédek).
    A szerdai meccs fejben fog eldőlni, el kell hitetni a portugálokkal, hogy ha kell lerágjuk a lábukról a csontot is a győzelemért, és akkor nem fogják erőltetni.

  • 204.  drehás (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:49

    Ide nem illik a politikai felhang, ez az én véleményem.
    Szőllősi77, és a hozzászólók alaposan feltérképezték a hibákat, volt belőlük szépen. Nekem van még egy észrevételem. A sok hiba mellett a mérkőzés hozható lett volna döntetlenre, de a játékvezető, lehet, hogy tudat alatt, a hosszabítás lejárta után adott még egy esélyt a svédeknek. Emlékezzünk csak vissza, a foci EB pályázat idején milyen sértő, elmarasztaló nyilatkozatokat tettek egyesek olaszország esélyeinek taglalásakor. Nos nem kellett volna, a sport- diplomácia nem gyerekjáték, aki nem ért hozzá, azt nem szabad olyan helyzetbe hozni, hogy össze-vissza nyilatkozhasson. Legalább a saját hibáinkból tanulnánk, ha a máséból nem tudunk.

  • 205.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:49

    Amúgy meg tényleg hajtottak ez igaz. Tényleg szerethetőek, ez is igaz. De ne kapjunk már ki így, mert ez fájdalmas!!

  • 206.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:53

    rajongo: igazad van és nem megengedhető, hogy 2-3 méterről fogjunk embert, mint a svédek ellen tettük.
    drehás: tudtommal 12 másodperccel tartotta tovább... ezt nem lehet kiszámolni, megvárta az akció végét. Meg ne felejtsd el, hogy befújt nekünk egy 11-est...

  • 207.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:55

    Az előbb egy cikknél tettem egy utalást az okokra.Szerintem már gyerekkorban a kiválasztásnál el van szúrva minden.Zárójelben,hol vannak a Fraditól,Újpestről azok a jó szemű szakemberek akik tizesével vitték fel őket Pestre.Na a következő a fizikai képzés.Hát itt megint úgy le vagyunk maradva Európához képest mint a huzat.30 kg-os emberkéink futkosnak a monstrumok mellett.Így az állóképesség is adott.Sajnos még mindig a technikára helyeznénk a fő hangsúlyt.De az sincs!!Valóban egy lőtt passzt nem tudnak átvenni.
    És lehet vitatkozni,engem ez az akadémiásdi sem fog beetetni.Haveri körben régóta mondom,hogy csókos gyerekek gyülekezete,bárhol is legyen az országban.Kispestől-Szombathelyig.Alapvetően úgy tudom fizetős.Márpedig a tehetség és a családi kassza nem járnak egy úton.Legalábbis ritkán.Régen sem az okoskák közül kerültek ki a spílerek.Szegény Farkas Jancsinak esélye sem lett volna ilyen akadémiás dologra bekerülni.
    Nagy illuziókat nem ringatok azokhoz akik eddig és a közeljövőben fognak ezekből külföldre kerülni.Semmivel nem fogják többre vinni,mint a jelenlegiek.Sajnos nagyon borúlátó vagyok a jövőt illetően.A megoldást én állami szinten tudnám elképzelni,egy nagyon magas arányú tömegsportban,ahonnan a tehetség boldogulása nem pénzkérdés lenne.
    A másik pedig ennek a következménye.Nagyon jól megfizetett utánpótlásedzők,akik nem hobbiból csinálják,hanem egzisztenciát építhetnek rá.

  • 208.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:56

    De, igazad van drugics77 csak egy dolgot kell észrevenni, az a korszak amikor a selejtező előtt jegyet lehetett válltani a nemzeti 11 VB meccsére az elmúlt, a realitás az, ha fáj is, hogy ennyire vagyunk képesek.
    A profi játékos-hit hozzáállásáról már írtam feljebb 89.-es hozzászólás, nem ismételném meg.
    Azt gondolom, hogy igenis lehet szerencsénk, úgy, mint a svédeknek ellenünk, a köv. meccsen és ebben bízom, hogy végre megtőrjön a 20 éves átok.
    Nem írnék ide, ha nem ez lenne a hozzáállásom má' jóideje.

  • 209.  Jancsi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 14:59

    Ez a cikk roszabb volt mint a meccs.

  • 210.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:00

    A selejtezők előtt kiadott három meccses bérletet gondolom senki sem úgy vette meg,hogy három sima vereség a vége.Namost akkor ezekután érthető a szurkolói szomorúság,adott esetben felháborodás.Románok ellen már hülyére vették a nézőket,maguk bevallották,hogy nem vették elég komolyan.Most kijött a tudásbeli,rutinbeli különbség.Mi lesz a luzitánok ellen?

  • 211.  Hungary82 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:01

    A végén belementünk egy orosz rulettbe és sajnos fejbe lőttük magunkat vele. Előfordul, de ettől nem vagyunk rossz csapat. Ha szerdán is ugyanekkora akarással és odaadással játszunk, lehet eredménye. Ha nem lesz, akkor is tapsot érdemelnek. Azért ne álmodozzunk, a döntetlen is nagyon jó eredmény lenne. De hátha sikerül!!!!!

  • 212.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:03

    Atesz: a 89-sel maximálisan egyetértek, a görögök is ennek köszönhetően nyertek EB-t.
    A kondiról: az indexen volt egy interjú Kemény Ferenccel, Kemény Dénes apjával. Ő ott leírja, hogy a megoldás focistáknál az úszás lenne. Már fiatal koruktól fogva úszniuk kellene, mert akkor lenne tüdőkapacitás, amire lehetne futómennyiséget építeni. Állítólag némelyik akadémián már van uszoda is...:)
    Más: a mentális felkészítés, amit végülis a 89-cesben már olvashattunk, de mégis: a Klinsmann-féle német válogatott ennek köszönhetően lett bronzérmes a vébén...:)

  • 213.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:04

    s ha a fejekbe rendet tersznek, a portugálok igenis verhetők lesznek szerdán.

  • 214.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:06

    drugics77 Bár igazad lenne,hogy ez a fejben fog eldőlni szerdán!Gondold el mi fog járni a portugálok fejében!Ezek menni fognak 90 percig,mint a távirat.

  • 215.  Atesz79 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:09

    213 drugics77...és ezért lehet, majd egy párharcban kiállítattni egy portugált... mert menni fognak és nem akarnak engedni minket. Ki lehet használni ezt, úgyis vérmérsékletben tűzesebbek!
    Persze ez nem taktika, csak egy álom...

  • 216.  Zsolesz. (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:10

    Kedves bencsics34!

    Lenne egy-két véleményem. A tömegsport az egy jó dolog, azt én is támogatnám. Viszont abból nem lesz tudatosan nevelt labdarúgó palánta, mint egy akadémián. Amúgy az akadémiák sikerét nem lehet még bírálni, mivel még csak most fog kifutni az a korosztály akik már az új akadémiákból érkeznek. Amúgy az elmúlt évben 30000-el több az igazolt serdülő játékos. Ez haladás. Egyetlen akadémia működik régóta, az viszont a Sándor Károly (MTK) akadémia, amiből többek között Németh Krisztián is kikerült. Nem hinném, hogy az kerül be aki fizet, mivel ezekből a srácokból (lássuk be) pénzt akar csinálni az akadémia később, nem is keveset, ezért nem gondolnám, hogy pár százezer forintért bekerül egy ügyetlen. Amikor egy tehetséges kis ifiért sokkal többet kaphat a szervezet később.
    Az erőnlét dologban egyetértek veled, viszont a technikai-ban nem. Hajnal, Gera, Dzsudzsák, Huszti azért elég ügyesek, valamint mindig is voltak spílerek a magyar fociban. Ne a legnagyobb sztárokhoz hasonlítsunk. A svéd csapatból nem sok virtuózt láttam (persze Ibrahimovics az ok). Futnak, ütköznek, emberhez passzolnak egyérintéssel s gyorsan.

  • 217.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:11

    Amúgy meg ha legközelebb játszunk a svédekkel, ibrahimovicot be kell zárni 24 órára egy sintértelepre, mert már sok volt belőle...:))

  • 218.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:13

    zsolesz:Futnak, ütköznek, emberhez passzolnak egyérintéssel s gyorsan.

    Igen, és ez tanulható, begyakorolható, mint a hideg fejjel gondolkodás és a taktika szerinti játék...:)

  • 219.  sddfgraadfhgsdghsddfdgdfhjwr6zu (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:19

    ennyit tudunk! amatőr banda ! Priskin v.Torghelle-t a kezdőbe !

  • 220.  Zsolesz. (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:19

    Ezt mi is tudjuk, viszont ehhez összeszokott csapat kell, a miénk meg fel volt forgatva szombaton. Nekik sem megy mindig, nézzük csak meg mit értek el eddig a selejtezőben. És mi sem játszunk mindig rosszabbul annál amit tudunk.
    A hideg fej!!! Na az igaz. Az hiányzott 1:1 után. De ki az, aki meg tud állni olyan helyzetben ahol ők sem tudtak. Nem hibáztatom őket, mert a győzelemre mentek.

  • 221.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:24

    drugics77, gondolom te is 77-es vagy mint én, de ennél sokkal nagyobb baromságot még nem hallottam a gyors egyérintős játék tanulható, láttál már olyan embert, aki ezt valaha megtanulta, mondjuk csak olyan arányban, ahogy egy jó kosaras dobja a büntetőket, de az a százalék se jön össze senkinek, amivel a kosarasok a középtávolit dobják meccshelyzetben. A futballban ugyanis egész más a hibaszázalék, mint bármely más sportágban, hát még annak a legnehezebb műfajában a gyors egyérintős játékban. Mely csapat játszik a meccsein a saját játékából minimum 50 %-ba egyérintős játékot. minden 20. meccsén a Barca.

  • 222.  rajongoo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:24

    Amúgy Ibrahimovics feje teljesen rendben volt a meccs után, ha ezt még egy győzelemmel is megtoldották volna a fiúk, akkor lábat csókolok nekik, annyit megért volna! :)

  • 223.  ljjkléodfbggfzcdbfpasdthgaősgtjaeoőrthjqerőthaősdtgfasdfoőehjasdfiogsdfads (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:27

    sztem ívelgessünk 3m magas svédek ellen

  • 224.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:27

    Zsolesz Az ilyen vitát szeretem,észérvekkel.Szerintem már a technika,erőnlét kéz a kézben jár.Arra már nincs idő,hogy megállj átvedd.Az ok hogy van technikás játékosunk,de szerencsétlen Hajnalt az 50 kg-jával úgy elnyomták,mint a huzat.Az akadémia majd kiderül.Bár ne lenne igazam.Azért csak bennem a kisördög,hogy megkérdjem.Azt te elfogadhatónak tartod,hogy nemzetközileg jegyzett játékos csak 1-2 fog kikerülni három évente?Azért igy irom mert kb.ennyi ideje ment ki Németh.Ja és még a karriertől messze van.Szalaira rátérve(speciel azt nem tudom,hogy akadémiás volt-e)nagyon unom,hogy még élesben senki nem látta játszani,de lassan már a válogatott elsőszámú csatárának kiálltják ki.

  • 225.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:28

    fran7: az az igazság, hogy erre vannak gyakorlatok, pl. amikor a pálya területének hatodára beáll 20 játékos, amiből 4 labdát vadászik. Ezt rendszeresen gyakorolják. De lehet a 16-os területén is. Minél fejlettebb, magasabb szinten megy, annál kisebb területen gyakorolják.
    A gyakorlástól nem lesznek labdaművészek, de labdabiztonságot tanulhatnak.
    Az más, hogy egész meccsen ezt játszani, mint a Barca.

  • 226.  Zsolesz. (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:30

    Gyors, egyérintős játék tanulható, egyet kell értsek a kollégával. Roppant egyszerű a képlet. Futás és futás. Hogy mindig legyen szabad ember. És ez nem azt jelenti, hogy 90 percen keresztül ezt játsza a csapat. Támadás szituációkban, labda kihozatal esetén. Amikor persze egy az egy elleni játék kell, mint a szélen adott esetben beadás előtt, akkor ez változik.
    Én fociztam 10 évet, meccs előtti napon mindig játszottunk egy 30 perces meccset a második csapattal és ott bizony csak egyérintő-ben szabadott játszani.

  • 227.  jkdasfsdflkideosdjarápdfésgthjdoiagfjakdfgjadkfgjaekltgn ergnadfja gjéaetn aeflgtabsdfnmg adklghadsf (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:32

    egyet értek zsoleszel mi is így szoktunk hangol meccs előtt

  • 228.  Matthew (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:39

    Szőllősi románjaitól kikaptunk, írt...
    Svédektől kikaptunk, írt...

    A Loki bejutott a BL-be, akkor semmi.
    Nem értem hogx tűr meg egy Videoton maga mellett egy ekkora koloncot...

  • 229.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:41

    Kedves drugics és zsolesz valóban gyakorlással fejleszthető az egyérintős játék. Sőt ezt kellen a legtöbbet gyakorolni, de a legtöbb csapat azért nem játssza ezt, mert hihetetlen nagy hibaszázalékkal jár a legnagyobb játékosoknál, mert ha már csak 80%-os a passz vagy te csak 85%-an veszed meg a labdát egy jó ellenfél már rég elvette a labdát és Rasmus Elm már indítja is Ibrát képletesen. Zsolesz a második csapat ellen akár működhetett is az egyérintő, mert nem véletlenül ők voltak a második csapat, de folyamatosan nem tudtatok volna nyerni egyérintőbe egy veletek hasonló játékerejű csapatnál. Az egyérintő az egyik legfontosabb eleme a modern futballnak, de csak töredéke az egész játéknak, amit a legtöbbet kell gyakorolni, hogy egy meccsen tudj belőle 5 valóban jó támadást vezetni. Egyetértek veletek, csak egy kicsit bonyolultabbnak látom ezt a kérdést, mint ti.

  • 230.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:47

    Mi azokat a játékosokat nevezzük technikásnak, akik az álló labdával, ütköző ellenfél nélkül sokat tudnak.
    A fociban viszont arra van szükség, hogy miközben egy atléta gyömöszöl téged a pályán, te a legjobb megoldást válaszd. Ráadásul nagy sebesség, gyors játék mellett.
    Ez valóban fejleszthető, ha megfelelő környezetben, megfelelő ellenfelekkel játszik az ember.
    De azért azt vegyük észre, hogy nem véletlenül nem lesz a nemzetközi mezőnyben mindenkiből Xavi...
    Mert ugye nem mindegy, hogy mindkét lábbal tudsz egyből 30 méterre pontosan passzolni, vagy csak az egyikkel 5-re...

  • 231.  Mózes Áron (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:48

    Tisztelt Szöllősi Úr!

    Kérem, ne írjon olyat, hogy gyalzatosan játszott a magyar válogatott. Ez nem igaz. Amiben többet tehettek volna, az egyedül a küzdés. Sajnos a sok sikertelen helyzet után leültek, és nem küzdöttek eléggé. Ez a nem küzdés az egyenlítő gól után lett észrevehető, amikor is fellendült a játékuk.
    Képességeik legjavát nyújtják, és az Ön és az Önhöz hasonló, a magyar válogatott nyeretlen mérkőzései alkalmával a nemzeti 11-et degradáló újságírók szapulásai miatt van olyan véleménnyel a magyar társadalom a magyar fociról. Mert ugye a magyar ember kevéssé tud hálás lenni.
    A fiúk tudásuk legjavát nyújtják, és véleményem szerint velük egyenrangú vagy gyengébb játékosok állnak ebben az országban a kapitány rendelkezésére. Erőben és gyorsaságban legtöbbször felülmúltak minket, ez nem kérdés. A pszichés helyzetekben épphogy mellettük kell lenni, és nem ostorozni őket. Ha pedig a magyarok ennyit tudnak, akkor ennyit tudnak. Higgyük el nekik, hogy megtesznek minden tőlük tellhetőt. Nem gondolom, hogy Ön vagy más újságíró a helyükben jobban helyt állna. Az elvárások szépek, de azokat nekik kell teljesíteni, és eddig 4-1-2 győzelem döntetlen vereség mérleggel hozták a papírformát. A kritika pedig inkább maradjon meg a selejtezőkbeli, esetleg a világbajnokságon való részvételünk végére.

  • 232.  dave (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 15:58

    knapp!!!!!nagy forma vagy;)és igzad van:)

  • 233.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:04

    228. Matthew

    Tényleg nem írt a loki diadaláról üdvözítő bejegyzést? Miért?

  • 234.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:04

    Lehet, hogy könnyebb fikázni, mint éltetni?:)

  • 235.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:06

    Rendben Srácok, értem én, hogy nehéz egyérintőben játszani, de akkor mit kezdesz az atléták és gladiátorok ellen? Már ha ugye szerintetek az, hogy elfutok ellenük és kipassszolom őket nem megoldható...:)

  • 236.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:11

    A portugál meccs elé annyit,hogy már irtam a forumon,hogy a portugálok eddigi gyengébb szereplése mögött az eddigi meccseken kicsit edzőbuktatást éreztem.Van elég jó játékosuk,bárhogy állnak fel nem az összeállításon múlt.Namost látva a dán meccsüket mentek,mint az iramszarvas,büdös nagy mákjuk volt a dánoknak.Egy jogos tizenegyest nem fújtak be a portugáloknak,ill.kihagytak vagy féltucat ordító ziccert,amit mondjuk már az idegességük számlájára írok.Ezen a meccsen már nagyon látszott,hogy csúcsformában akarnak játszani.Na ezért rettegek én a szerdai meccstől,hiszen gőzöm nincs a játék melyik elemében fogunk föléjük kerülni.

  • 237.  victor (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:13

    Sajnos sok mindenben egyet kell ertenem az irassal.
    A svedek szombaton jobbak voltak. 1-0nal le kellett volna zarniuk a meccset. Erre boven volt szanszuk, nem is kicsi.
    Ezek utan igazabol nagyobb helyzetek nelkul kiegyenlitettunk. A masodik gol meg a sajat hibank volt csak es kizarolag. VB szereplesben remenykedo csapat ilyen hibat nem vethet a 93. percben, raadasul hazai palyan. Teny, hogy az, ahogy a labda a kapunkba kerult, rendkivul szerencsetlen volt. (Remelhetoleg a sors majd visszaadja ezt a kesobbiekben.)

    DE
    nezzuk meg, hogy az elmult 15 evben hanyszor vertunk meg olyan csapatot a csoportmeccsek soran, amely a kesobbiekben kijutott az EB-re, vagy VB-re???
    Egyetlen egyszer a letteket, itthon 3-1-re.
    Ez mutatja az igazi helyunket szerintem.
    Amig keptelenek vagyunk kielezett helyzetben legalabb egy kozepcsapatot megverni, addig nem nagyon van okunk bizakodni.

    Most meg legalabb a lehetoseg megvan erre, hiszen szerdan eles meccset jatsszunk, raadasul nem is egy kozepcsapat ellen.
    Nagyon felek tole, hogy szerda keso estere ujra az ezt megelozo helyunkre kerulunk vissza. Sot, sajnos ugy erzem most az is benne van h a portugalok siman rugnak nekunk 3-4 golt. Bar ne igy lenne...

  • 238.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:18

    Szerintem 10-es osztályzatú kapusteljesítménnyel kihúzzuk a 89. percig, amikor is a csereként beálló Nagy Tibor kontrából - lefutja Carvalho-t és kicselezi a hátrafutó Deco-t - 22 méterről a bal felsőbe küldi a labdát. Ezek után kisebb kakaskodás miatt kiállítanak 2 portugál és egy magyar játékost, majd végetér a meccs és nyerünk.

  • 239.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:20

    Mindez azért is lesz gyönyörű, mert a svédek 3:3-mat játszanak Máltával, a dánok pedig megverik Albániát.

  • 240.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:20

    Számtalan megoldás van. Okosnak lenni, (ők a 0,1 %-a játékosoknak, megfizethetetlenek Xavi, Iniesta, Rosicky, Blind, Beckenbauer)Mindent jól tudsz, de valamit nagyon jól ilyen Beckham, magyarként Dombi, Galaschek ez a legtöbbször nem elég, de valahol valamiben plusszt kell mutatni. Erősebb vagy mint a gladiátorok Rooney, gyorsabb a kezdősebbeséged Ronaldo az igazi. Tudsz egy egy cselt mint Ronaldinho, meg majdnem igazi Ronaldo. Provokálod őket, erre nem kell példa. De az egyik legfontosabb ha lendületes vagy, akkor elég az egy lépés előny. Koeman a stabil játékot választotta, ahol csak gólt nem kapni volt a jelszó, majd csak hibáznak a svédek. Ez is működhet a gladiátorok ellen, még csak nem is kevés eséllyel, de erre a megoldásra én nem túlzottan vagyok kiváncsi. Herrera mester igen, s neki van igaza, de a futball szubjektív. van még egy csomó megoldási lehetőség, de én valahogy nem láttam ezeket még megpróbálni se a válogatottnál. Ezt nagyobb bajnak látom, mint a vereséget. Minden csapatnak kell egy alapjáték, de egy válogatottban legyenek olyan játékosok, akik tudnak váltani, ha baj van.

  • 241.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:27

    drugics77 A viccet félretévő,nagyon is igazad lehet,benne a meccsben hogy nem 11-en fejezzük be.Amúgy lehet,hogy egy Rostás Sanyi szabadrúgásgól fog dönteni.

  • 242.  Bobo78 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:27

    Most kivételesen egyetértek Szöllősivel!

  • 243.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:31

    Lebonicky-Nagy T.,Híres,Pintér,Bánfi-Zvara,Páling,Rostás,Dékány-Szedlacsek,Romanek.Na ez milyen portugálverő 11?

  • 244.  Dubfire (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:37

    lebonickyről nem hallottam.ő hol is?:)))

  • 245.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:46

    Valamikor a Vasasban,majd később Szegeden védett.Sőt talán Békéscsabán is Gulyás mögött.

  • 246.  geri (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:46

    ehez értessz okoskodni

  • 247.  Dubfire (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 16:51

    akkor már inkább Koszta janit A KAPUBA:)

  • 248.  ferenczr (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 17:45

    A cikkhez csak annyit, hogy Hajnal még semmit nem tett le az asztalra a válogatottban. A Dortmundban ő az ász (állítólag), de itt észre sem lehet venni. Az tény, hogy Gera is visszaesett nagyon az elmúlt években, de könyörgöm: Hajnal legalább a saját posztján szerepel mégsem ér egy nagy kalap sz..t sem. Mi lenne ha egyszer Gerát tennék iránytóba? Ha csak egy kicsivel jobb is lenne? Nem megérné?

  • 249.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 17:55

    drugics, te egy igazi vidéki, paraszt vagy...
    kár tényeket írnom, hisz amíg te egyetlen egyet nem írsz, felesleges vitába szállni veled.
    Idióta.

  • 250.  Tyupek (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 17:55

    Taktikában kéne fejlődnünk, de sajnos kevés a merítési lehetőség. Ha megtanulunk egy csatáros játékban jól teljesíteni, utána jöhet a 4-4-2. Ebben viszont nincs hely Hajnalnak és az egyik ballábasunknak.
    Ezért marad a holland iskola. Gerát ki kell venni a kezdőből, Dzsudzsit kell a helyére tenni, az ő lövőkéjével jobbról kell indítani, az övére meg Husztit. Vanczák és Juhász hiánya megoldhatatlan. Na meg egy balbekk is kéne. Csatárkérdésben viszont elő kell venni Szalait. Magas, erős, nem pattan el tőle a labda és nem mellékesen a kutya nem fogja megvenni a realtól, ha nincsenek válogatott meccsek a háta mögött. Németh is szóba jöhet, de csak fáradt védők ellen, csereként. Középpályára meg jöhetne a Varga Józsi. Vadócznál aktívabb. Most már muszáj lenne nb1-ből válogatni, néhányan megfelelnének, nem beszélve a menedzselési szempontokat. De kérdés, hogy van-e még idő kísérletezgetni, vagy most már csinálja végig ez a garnitúra.

  • 251.  nbo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 17:58

    Nem tudom igazából mit vártok, sajnos ha piaci alapon nézzük Ibra többet ér mint a teljes válogatottunk, és az NB 1.
    Ja és ez persze nem véletlen.
    Persze kicsit túlzó, de sajnos helytálló.

  • 252.  felvidéki (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:01

    Sziasztok,

    Hajrá magyarok, akkor is, így is.

    A cikknek van realitása, de most mi a gondja ennek a faszinak? Szerintem már ez az eredmény is szép, Meg kell nézni a játékosainkat. Dzsudzsák, Gyepes és Hajnal játszik fontos szerepet saját csapatában. Ezek után nem tudom, hogy ő mit várt? Úgy látom semmit, de akkor meg ezt a szart megírhatta volna a mecs előtt, utólag könnyű okosnak lenni.

    Utólag én is tudnák tucatnyi hibát sorolni, de ez a keret nem erősebb ennél, de a bravúrban hinni kell.

  • 253.  Satuba (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:22

    De most komolyan, mindenki ezen lovagol, de mégis, ép ésszel ki várt mást a román meccs után? Az el lett felejtve máris? Pár hete volt, szörnyű volt, minden, csak nem futball a részünkről. Albán meg máltai meccseket követően, amit nyögve nyertek az aranylábúak, ki várt itt másfajta eredményt ettől a "focista" gárdától? Mit kell itt cirkuszolni, hogy kikaptak meg szarok, amikor ez magától értetődik, hiszen sosem voltak ezek jobbak. Nem kell nézni, meg magunkból hülyét csinálva még szurkolni is ennek a menthetetlen nulla produktumnak, és ha nem vagyunk együgyű marhák, hogy ehhez még a szurkolásunkat is adjuk, akkor mit zavar az, hogy Gera hova lőtte meg ki hol ült meg ki mit csinált. Nőjünk már fel...

  • 254.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:28

    Érdekes dolog történt néhány perce. Emailt kaptam egy olyan embertől akit Sz.Gy-n keresztül megkritizáltam itt e hasábokon. Jelzi, hogy tudja ki vagyok és szemrehányást tett, mondván, hogy ő legalább a nevét vállalta.
    Nos én is vállalnám akár, bár megjegyzem nem én kapok pénzt a nevem elhangzása alatt megjelenő tudósításokért, meg azután az én nevem nem hiszem, hogy bárkinek sokat mondana.
    Félreértés ne essék, abban biztos voltam, hogy a politikai komisszár Szöllősi belenéz az adattárba kikeresi a neveket.
    De hogy egy teljesen illetéktelen , nem is ott dolgozó Lantos Gábornak azonnal továbbítja ezt nem hittem volna. Pitiánerség ez uraim, adatvédelmi szempontokról, hogy ne is beszéljünk, kvázi bűncselekmény.
    De nem haragszom. Felőlem akár a Fidesz archívumába is bekerülhet a nevem, a cikk alapján most is vállalom, hogy politikai üzenete van és sugall, Lantos úrnak pedig aki Sz.Gy úr védelmére siet nincs más célja mint jóban lenni az új vezér kedvencével.

  • 255.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:37

    Humanda én eddig csupán baloldali diktatúrában éltem, amely egy hihetetlenül undorító dolog volt már gyerekként is. De látom te jól ismered a diktatúrák jellemrajzát, ha már ennyire félsz tőle. Kérdésem müködtetted vagy csak a hasznos idióta voltál, aki nem hitte el, hogy ilyenek történhetnek? Mert akkor talán másképp írtál volnál Grosics Gyuláról, aki azért meg is szenvedte azt a diktatúrát és nem csak köszöntő leveleket és lelkesitő beszédeket tartott a kommunizmusban.
    Hogy Szöllősiről és Lantosról vagy az egész Fideszről rossz véleményed van ez szived joga és még igazad is lehet. De ne keresd a bajt tudod ez a kommunizmusban is be jött a legtöbbeknek. Így élték túl. Tedd te is ezt.

  • 256.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:49

    Nem keresem fran, de így látom és ezt nem is rejtem véka alá. Ez egyben válasz arra a felvetésedre, hogy félek a diktatúrától. Működtetni sem működtettem, hasznos idióta sem lehettem, lévén a rendszerváltáskor éppen betöltöttem a három évet.
    De családi vonatkozásban is nagyon érdekel a sport, és sok mindent láttam-hallottam, olvastam utánajártam.
    Elég ha csak azt mondom az aranycsapat anno még élő tagja mesélte ezt előttem Gyula bácsiról amikor családunknál járt.
    Az egész Fideszről meg messze nincs rossz véleményem. A hülyeség meg a talpnyalás ugyanis pártsemleges.

  • 257.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:52

    Kedves fa szopó!
    Szeretem amiko a fővárosi alsóbbrendűség levidékiparasztozik valakit érved helyett...
    Mondd már el légyszíves mire alapozod állításod a harmatgyenge bajnokságról?! Csak ne gyere a nézőszámmal, mert az már 20 éve a béka segge alatt van...

  • 258.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:54

    Arról viszont, hogy milyen emberek dörgölődznek a vezérkarhoz nagyon rossz véleményem van.
    Te olvastál egyetlen sort is, egyetlen elnézést pl. azok részéről akik megvádolták az azóta minden vádpont alól felmentett Kovács Attilát? Heti két Kovács A-t gyalázó, lejáratni próbáló cikk volt Szöllősi úrnak a termése anno.
    Jutalma nem is maradt el. de ezt te magad is láthatod.

  • 259.  gyszollosi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 18:59

    Kedves Humanda!

    Köszönöm, hogy olvasta a bejegyzést, de kérem, ne írjon ostobaságokat. Bárki, aki rákattint a nevére a bejegyzése fölött, már látja is az e-mail címét. Semmit nem továbbítottam senkinek, és nem nyomozok hozzászólók után. Grosics Gyula pedig szerencsére nem szorul rá az ön nagyrabecsülésére, megkapja az őt megillető szeretetet és megbecsülést sokmillió embertől nap mint nap évtizedek óta.

    További sok sikert,

    szgy

  • 260.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:00

    Satuba:
    Én pl. hittem a győzelemben. Ép ésszel. Nem hiszem, hogy pl. Holmén, Safari, Isaksson, Anders Svensson olyan világhíres labdaművészek lennének. Nézd meg a svéd válogatott tagjai hol játszanak? Sztárcsapatokban kb. Ibra, Elmander meg Kaellström szerepel(t). A svéd csapat eredményeit a taktika és a fegyelem hozza. Kicsit hasonlít a néhai norvég válogatottra, ahol volt 1 db John Carew oszt jónapot...
    A svédek évek óta max szinten tartják magukat, de inkább lefelé szálló ágban vannak. Ettől függetlenül nem rossz CSAPAT, de verhető (lett volna).

  • 261.  gyszollosi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:02

    Fogalmazzunk helyesen: az azóta - a Horn-kormány alatt - egészen elképesztő módon minden vádpont alól felmentett Kovács Attilát. Vajon azok a "gyalázó, lejárató" cikkek (kettőnél azért több volt hetente...) nem voltak helytállóak? Vajno hány helyreigazítási pert nyert az NS ellen Kovács Attila? Egyet sem. Sőt, nem is indított ilyet, mert ő tudta a legjobban, hogy minden vádpont igaz. Pereskedés helyett életveszélyes fenyegetésekkel próbálkozott.

  • 262.  Fötutyimutyi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:03

    Huszti mióta Szentpéterváron játszik, egyre inkább úgy néz ki, mint Nyikolaj Gogol. Valószínüleg nemsokára úri bajusszal nyomja. Bár mondjuk a magyar válogatott felállása is lassan olyan, mintha Gogol álmodta volna meg.

  • 263.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:04

    Akkor ezért elnézést kérek ezt nem tudtam.
    De minden korábbi véleményem Önnel kapcsolatban fenntartom.
    Olvasni is úgy tud mint írni, ugyanis leírtam, hogy mint kapust nagyra becsülöm. Politikai dolgairól meg csak tényeket írtam, bármelyiket nyugodtan cáfolhatja ha tudja.
    Ugyanúgy nem tudja, mint ahogy nem tudta Kovács Attilát besározni, csak tönkretenni.
    Efféle munkájához nem írom, hogy további sok sikert kívánok.

  • 264.  BoBKeLSo (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:05

    fran7, én nem éltem még, amikor Grosics aktív labdarúgó volt, de ma sok információ bárki számára elérhető. Te nem igazán ismerted a rendszert, ha komolyan gondolod, hogy klubvezető (még ha csak a Volánnál is) lehetett olyan ember, aki nem rendelkezett megfelelő kádermúlttal. De megtalálható Grosics beszámolója az egyik Autó-Motorban is, ahol elmeséli, milyen autókkal járt az 50-es, hatvanas években: Volvo, Mercedes, Opel. Talán elhiszed, hogy az emberek 90%-ának még Trabantja sem volt akkor. Tudod, ez nem azt mutatja, hogy ő a rendszer elnyomottja lett volna. Sőt!

    Grosics ma szinte csak politikus, minden megnyilvánulásában csak ez jelenik meg, olyan, mint Gyarmati Dezső. Ezért nem lehet őket komolyan venni, mert tudjuk, hogy mikor hazudnak a politikusok: ha mozog szájuk.

  • 265.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:07

    Kovács Attila miért kért volna sajtó helyreigazítást amikor a bíróság minden vádpont alól felmentette. Gondolom ez neki nagyobb elégtétel volt.
    Ön elérte célját, felállították alaptalan vádak alapján az Ön szerepe ebben csak annyi volt, hogy félretájékoztassa a közvéleményt.
    De engedje meg, hogy az Ön logikája alapján visszakérdezzek: Kiemeli, hogy K.A nem kért sajtó helyreigazítást. Ön vajon megírta, netán perelte az állítólagos életveszélyes fenyegetések miatt?

  • 266.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:14

    Különben az újságírás nálunk mindig is széljárás függvénye volt. Legalábbis az újkori demokráciában, nem beszélve a pártállami időkről. Aki fizet, annak van igaza, meg sajtótere. Nem tudom hány igazi, elfogulatlan tényfeltáró riportot készítettek, vagy riporter van hazánkban... Sajnos a sportújságírás sem tud megszabadulni az elkurvulás tüneteitől. Pl. nem tudom mennyire emlékeztek, de Matthaust is osztották rendesen annak idején...
    Kiváncsi leszek, mikor lesz már összefogás ebben az országban bármilyen téren is.
    Most, hogy vannak futballakadémiák, egyeseknek fáj, hogy miért épp Felcsúton, meg milyen pénzből... Ahelyett, hogy örülnének neki.
    De ott volt pl. a fradi esete is, amikor végső soron csak egy szabályt alkalmaztak, persze azt is olyan jó magyar módon. Emlékszem a vadbarmok még a tévében is be akarták mondatni a székház ostromakor...:)

  • 267.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:19

    Csak én azt nem tudom, honnét van pénz ennyi erkölcstelen hazudozó megfizetésére (újságírók, politológusok, bloggerek, "tévész(t)arok")... Még mindig nem merült ki a rendszerváltás idején ellopott mézesbödön?

  • 268.  gyszollosi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:26

    Megírtam, természetesen.

  • 269.  fran7 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:33

    Bobkelso, 13 évet éltem kommunizmusban számomra az ocsmányság, az undoritó dolgok maradtak meg azok is inkább úgy ahogy Fábry szokta mondani a lelki nylonszatyor, az igénytelenség minden szinten, ami áradt és én szégyelltem ezt. Azt hogy miképp müködtették a rendszert, szerintem sokkal több volt az esetlegesség, a rosszindulat, mint a tudatosság és a titkosszolgálati beavatkozás, mint ahogy azt gondoljuk, vagy ha minden megtervezett és előre eldöntött volt, akkor nagyon buta emberek müködtették a rendszert.
    Hogy ki és miként nyert pereket, helyreigazitási pereket, azt csak mint a demokrácia játékszabályait betartani szándékozó ember nem kommentálom.

  • 270.  PappaBear (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:36

    Tisztelt Szöllősi György!

    Kommentemre (111) írt reagálása semmitmondó, súlytalan!
    Végre egyszer örömmel fogadnám cáfolatait - forrás megjelöléssel, linkek formájában.
    Ez eleddig soha nem történt meg. Ameddig ez így marad állításaim Önnel kapcsolatban fenntartom.
    Persze megértem, nehéz lenne Ön által soha meg nem írt Bozóky-t, Gelleit, Mattheust bíráló cikkeket citálni.

    Ui: Kovács Attila lejáratása, megvádolása Dajcs Tompika idején kezdődött, 1999-től.
    A Horn-kormány 1994-98 között regnált.
    Hogy a bánatba mentették fel a Horn-kormány alatt, ha akkor még meg sem vádolták???

    Uram, Ön újfent füllentett!

  • 271.  Lajos (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:38

    Tisztelt ujsagiro?
    On volt valaha focista?Edzo?Tud jatszani most is?

  • 272.  banderas86 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:52

    Valóban nem lett volna igazságos a döntetlen, de a győztes svéd gól előtt egy szerencsés beadással akár meg is nyerhettük volna a meccset. Mert nem törvényszerű, hogy a jobbik csapat győz. Mint ahogy a svéd-magyaron egy éve Stockholmban sem a jobb csapat, hanem a sokkal szerencsésebb nyert... Ha most szereztünk volna egy pontot, akkor azt főleg az egy éve elszenvedett szerencsétlen vereség miatt érdemeltük volna meg igazán.

  • 273.  banderas86 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:53

    egyetértek az előttemszólóval! Így ebben a formában...

  • 274.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 19:56

    Te szerb menekült!

    Mellélőttél, én is vidéki vagyok, de nem olyan csőlátású mint te...
    Miután minden évben már az augusztust sem érik meg a kupacsapatok (tavaly főleg igaz volt...), illetve mert már februárban lehetett tudni a kiesőket (akik amúgy vicc játékerőt képviseltek), had ne kelljen magyarázkodnom...
    Azért mert Fortuna olyan sorsolást és mázlit rakott a Debrecen mögé amilyet, nem fogok szemellenzővel járni, ahogy te teszed...
    Amúgy szerbként nem tom mit osztasz itt bárkit is te gyökér, főleg ilyen stílusban...

  • 275.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 20:09

    Kedves po (fa) tlan pávián!

    Nem tudom miből gondolod, hogy szerb vagyok...:)
    Semmi közöm ehhez a népséghez. Gondolom Te sem a kocsánytalan tölgyek táborához tartozol...:)
    Namármost erősödött a bajnokság, mert:
    - korábban hazai nagymenőnek számító játékosok feltörekvő klubokba szerződtek, ezáltal a klubok közti játékerő-különbség csökkent,
    - több vidéki csapat törte meg a kobábban favoritnak számító fővárosi klubok egyeduralmát,
    - több olyan meccset láttam, amely hajtós, küzdelmes, fordulatokkal tarkított volt,
    - kiszámíthatatlanná vált a bajnokság, (ez utóbbi inkább az idei szezonra jellemző eddig) bárki megverhet bárkit.

    A kiesőkben igazad van, de a nemzetközi kupaeredmények inkább egészében a magyar- és az európai topfutball közötti különbségeket tükrözi (ami amúgy évtizedek óta él).

    egyébként meg azt osztok, akit akarok, ha egyszer nincs igaza...:)

  • 276.  Lorschi (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 20:13

    Egy megjegyzésemet ajánlom az olvasók figyelmében. Van az MLSZ-nek sajtófőnöke? Ha igen miért nem nyilatkozik sohasem, lapul, mint a tetű a var alatt.Ha alkalmazzák valamennyi pénzért akkor tegyen valamit a fizetségért!!

  • 277.  borlovag (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:00

    ennek az írásnak vége minden szava igaz... sajnos:(

  • 278.  alpito (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:10

    szöllősi!

    lehet húzni a vérbe és recskázni otthon a tévé előtt Buzánszkyn és az Aranycsapaton. De Szalai "huszonkétévesen a tarcsibanyomom" Ádámon is. Ma ez a csapat, ennyit tud és így kell szeretni, ahogy van.

    Btw ennél a focinál már csak az újságírás szarabb, veled az élen.

    Hajrá, Magyarok!

  • 279.  kazooka (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:12

    "a svédek győztes góljához nem kellett több szerencse, mint a mi egyenlítésünkhöz"

    Azért ez már több a soknál, kicsit unalmas ez az eliteskedő, fanyalgó hozzáállás, hányingert kapok már az nso.hu oldaldobozától.

    Az egy dolog, hogy nemhogy győzelmet, de pontot sem érdemeltünk ezen a mérkőzésen, de azért ostobaság így elbagatelizálni ezt a gólt, mert azért ez páratlanul szerencsés/szerencsétlen találat volt. Igaz, hogy a szerencse általában a jobb csapat mellé áll, de visszafelé az is, hogy egy kis szerencsére minden sikerhez, még a legjobb csapatnak is szüksége van.

    Ilyen gólt viszont még az életben nem láttam.
    1. Gera ostoba hibája
    2. az olasz játékvezetők mindig lefújják 93:00-nál a meccset, most valamiért mégse
    3. Tímár ostoba hibája
    4. szerencsétlenül pattanó labda

    Ebben persze a mi játékosaink is vastagon benne vannak, de az események ilyen szintű tragikus összejátszása nagyon nagyon ritka. Egyszerűen bunkóság és felszínes dolog ezt mind félresöpörni az asztalról.

  • 280.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:12

    vannak kulfoldon es itthon is olyan csataraink akik ugyan gyengebb bajnoksagban de rendszeresen jatszanak,kovacs nemeth...az aranycsapat volt az egyetlen sikeres magyar valogatott es nem a vedekezeserol lett hires,ez nem a magyar foci sajatja amit mar vagy husz eve eroltet minden kapitany,plane olyan vedokkel akik evente tiz meccsen ha jatszanak.csapatnelkuli es tizperces emberekbol ket het gyakorlas utan miert lenne utokepes egyseg.

  • 281.  Moha (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:28

    Dzsudzsi Kovi és a többiek.
    Miért nem veszitek észre,hogy sajnos ez a magyar valóság...
    Mindíg csak esélyek,esélyek,de soha nem élünk vele.Tudjátok miért?
    MERT EZ A MAGYAR FOCI SAJNOS A NULLÁN VAN,ÉS OTT IS MARAD ADDÍG,AMÍG A VÁLOGATOTT JÁTÉKOSOKNAK CSAK TÖREDÉKE JÁTSZIK NÍVÓS LIGÁBA.ÉS JÁTSZIK,NEM A KISPADOD KOPTATJA.
    VÁLOGATHATNA A MAGYAR LIGÁBÓL IS KOEMAN,DE A CSAPATLEÍRÁSNÁL TÉNYLEG JÓL MUTATNAK A NEVEK,HOGY HOL JÁTSZANAK A JÁTÉKOSOK,DE SEMMI TÖBB.

  • 282.  balage31 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:34

    Nem bírtam végigolvasni a cikket. Csak úgy áradt belőle a pesszimizmus. Az ilyen negatív hozzáállás miatt mondják rólunk, magyarokról, hogy negatívak vagyunk és mindenben a rosszat látjuk. Én néztem a meccset (szurkolói szemmel és nem fanyalogva, hogy úgyis kikapunk) és láttam szép dolgokat. Olyan jeleket, melyek biztatóak a jövőre nézve. Van egy Dzsudzsákunk, egy Juhászunk, Gyepes meglepően jól teljesített, Huszti Szabinak volt vér a puc*jában odaállni a tizenegyeshez és belőtte. És ne feledkezzünk meg Rudolf Gergelyről, aki sajnos sérült, de még sokat tehet le az asztalra. Én látom a fényt az alagút végén és remélem így vannak ezzel sokan mások is. És lehet természetesen lehet rosszat írni a válogatottról, de annak is meg van a módja. Nem vészmadárkodni kell, hogy 3 meccset egymás után el fogunk bukni, hanem odaállni a csapat mellé teljes mellszélességgel, és egy emberként támogatni őket. Ez most a feladatunk és minden szurkoló feladata. Én ott leszek a szerdai meccsen és a rekedtre fogom ordítani magamat. HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!

  • 283.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:37

    Érdekes, én az elmúlt évek bajnokságáról beszélek, amik végeredményét tekintve konkrét információk levonhatóak...
    Te meg??? Az ideiről, amiből néhány forduló telt el. Feltehetően télen úgyis távozik a fél csapat, hisz nem véletlen kötöttek az általad nagymenőnek tituálált játékosokkal (akik leégtek szombaton is!).
    - valóban kiszámíthatatlan a bajnokság, mert MINDEN csapat gyenge (a bl részvétel ellenére sem változott a véleményem...) és ezért tényleg megverhet bárki bárkit
    - a gyengeség nem bp-vidék ellentét, sajnálom ha a csőlátás ennyire korlátozódik, hisz sehol nem említettem ilyet
    - a nézőszám is igen árulkodó (pedig ezt se én hoztam fel), mindent elmond, h még mindig erre a hulla gyenge Fradira kíváncsi mindenki (és ezt nem azért írom, mert fradista vagyok)

  • 284.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:44

    Most kapcsolódtam vissza és sajnos az eszem megáll.Nem tudok egyetérteni azzal,hogy nemzeti ikonjaink egy ilyen válogatott apropóján kereszttűzbe kerüljenek.Azért Gyarmati az én szememben isten.Ő is felolvasott,csak rá nehéz lenne akár egy percig is ráfogni,hogy a komcsi rendszer javára.Ha valaki igazi magyar akkor előttem Gyarmati és Gyula bácsi azok.Ezért a nyamvadt teljesítmény okán amit itt a meccs végén pár játékos bemutatott kár olyan dolgokat besározni,amikhez méltóak sem vagyunk.
    Kovács Attila alatt nagyon sok dolog simlis volt,és messze nem volt mégoly profizmus sem mint most.Ugy emlékszem akkor indult a Hungarysport,vagy Hungarosport nevű sportadó amely bizony hamar befuccsolt.Nem mintha tudnám,mennyi köze volt hozzá,de jelzésértékű.
    Viszont Dzsudzsáknak valaki csak felhivta a figyelmét,hogy kivannak rá bukva,mert csak elnézést kért.Azért a beszólásához csak annyit,hogy büszke voltam arra,mikor egymaga szinte megverte az Ajaxot,büszke voltam hogy magyarok vagyunk.Magyarnak érzem magam akkor is pedig pirul az arcom,ha a szlovákok csoportjára nézek.Simán kijutnak.Szöllősi Úr!Erről igazán írhatna egyszer egy elmélkedést,hány akadámia is van Szlovákiában,hány kamubefektető van a klubok élén,hogy ki fognak jutni a 2010-es vb-re.A szívem mélyén mindig is szorítok az aktuális magyar válogatottnak csak ne várják már el ennyi szurkolókat cserbenhagyó eredménytelen játék után,hogy ilyen meccs után az utcán fel is vonuljak,éltetve őket.Véleményem ugyanaz.Most már nekik kell bizonyítani,a szurkolók nem egyszer kiálltak mellettük.

  • 285.  Mokaficek (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 21:51

    Tisztelt Szöllősi Úr!
    Szeretem olvasni blogját. Látszik ön szereti a magyar focit.
    A labdarugáshoz nagyon ért biztos sok neves csapatban játszott. Ilyen fiatalon ekkora tapasztalata van. Sajtóreferense volt a 2004-es és a 2008-as Európa-bajnokság megrendezését célzó magyar pályázatnak ha jól tudom azok is milyen sikeresek voltak. Csak én szeretem a MAGYAR FOCIT!
    Mit keresnénk ott a Vbén? Elvégre Trinidad is ott volt azért azt a szintet megütjük. (Ön szerint nem biztos.) A svédek elleni vereség szégyen esetleg égés? Talán, nem hiszem. A franciák, argentínok vagy a portugálokat még jobban égnek. A portugáloknak ezt a csoportot ugye pontveszteség nélkül kellene vezetni, de nem ezért szép a foci. Igaza ven megnézzük szerdán talán most elöttünk is fejet hajtanak. Vagy csak legyen 5 jó percünk boldogabban fekszem le.

  • 286.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:09

    Azért a francia,portugál eset más ott komoly szakvezetői hibák esetleg belső harcok lehetnek.Ettől még kint lesznek azt tuti.A dél-amerikai csoportból a két nagy simán kimegy,attól nem kell félni.Ha jól emlékszem 1986-os vb-re az argentinok ugyanilyen nyögvenyelősen jutottak ki,és mi lett a vége?
    Nekünk az a nagy illúziónk,hogy a svéd csapat is gyengélkedik,máskülönben utcahosszal le lennénk maradva még a harmadik helyről is.

  • 287.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:10

    Nem öregem, Te konkrétan az előző bajnoki idényt tituláltad minden idők legharmatosabb szezonjának.
    Másrészt én az idei idényt csak egy momentumnál hoztam fel, a többit az előző évekre értettem - szerintem ezt érthetően le is írtam.:)
    Nem vidék-főváros ellentétről van szó, hanem arról, hogy korábban a bajnokságok néhány csapat között dőltek el, melyek speciel fővárosiak voltak. Ennek van számtalan oka. De mostmár más a helyzet, ami azt jelenti, áldoznak máshol is a focira.
    Pl. ugye a sehol sem végző Győr a korábbi bajnok Debrecen 4-5 játékosát is leigazolta. Ez kicsit olyan, mintha a 80-nas évek Honvédjából távoztak volna sztárok a Haladásba.

  • 288.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:16

    Moha!
    Elkezdtél focit nézni?
    Régebben nem érdekelt...:)

  • 289.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:21

    Nem hittem volna, h magyaráznom kellene, h a magyar foci az elmúlt 20-25 évben milyen mélységekbe jutott... ennek a mélypontja tavaly jött (ahogy évről évre gyengült a bajnokság)... Az h fél évig a Debrecen hazahozott válogatott játékosokat (akik VAGY NEM JÁTSZOTTAK KÜLFÖLDÖN, VAGY KLUB NÉLKÜL MARADTAK), mellékesen meg a válogatottban sem teljesítenek jól, de te őket bálványozod. Hát legyen, engem nem zavar, csak akkor kár vitáznod.
    Ahogy korábban írtam, egy csapattól nem fog megváltozni egyetlen bajnokság sem. Idén TALÁN kicsit stabilabb lesz a bajnokság, de a korábbi évek tapasztalata alapján inkább azt mondom, h ISMÉT télen fog kipukkadni a lufi, és 4-5 csapatnál igen komoly anyagi gondok lesznek, és a körforgás újra indul (folytatódik).

  • 290.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:30

    Jereváni rádió most mondta a fülemre a szerdai összeállítást.Mit szóltok hozzá?
    Babos-Bodnár,Gyepes,Juhász,Bodor-Dzsudzsák,Buzsáky,Halmosi,Huszti-Rudolf,Torghelle
    Tud ennél valaki a keretből,meg persze aki nincs eltiltva támadóbb csapatot?Egy változás esetleg lehet.Kimarad a Sanyi és még a középpályára kerül a Dárdai.

  • 291.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:31

    Ez lehet, hogy így lesz, nem vitatom. A finanszírozás nálunk valahogy mindig hazárdjáték volt, legalábbis az utóbbi 20 évben.
    Nem kell magyaráznod a mélységeket, mert tanúi vagyunk neki. Én csak annyit mondok, hogy az utóbbi 20 évben nem a tavalyi volt a leggyengébb. Én láttam jónéhány meccsert, amely izgalmas volt, fordulatos és élvezhető.
    Nem bálványozok játékosokat, csak tényként közöltem, hogy korábban jónak ítélt arcokat, akik bajnokok, volt gólkirályok, stb... azaz nem rossz játékosok máshol foglalkoztatnak.

  • 292.  Gyuszkó (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:37

    Akármi lett az eredmény, egy dolognak azért örülök és ez adhat reményt, bizadalmat..méghozzá az, hogy bár kikaptunk, de mégis ennyi ember itt van a fórumon és leírja a véleményét - akármilyen is - de az embereket érdekli a magyar foci és mindig is érdekelni fogja.
    DRUKKOLJUNK HÁT EGYÜTT SZERDÁN IS A MAGYAR VÁLOGATOTTNAK,MEGÉRDEMLIK!!!
    Hajrá Fiúk, hajrá Magyarok!

  • 293.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:37

    Bencs:
    Babos - Buzsáky, Gyepes, Juhász, Huszti - Dárdai, Vadócz - Rudolf, Hajnal, Dzsudzsák - Torghelle
    vagy:
    Babos - Buzsáky, Gyepes, Juhász, Huszti - Rudolf, Dárdai, Hajnal, Dzsudzsák - Torghelle, Priskin
    :)
    Ezek támadóbbak.

  • 294.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:39

    Ha beleszólhatok drugics77!Már csak azért sem lehetett a tavalyi a leggyengébb bajnokság,mert nem az MTK nyerte meg.Szerintem ha már mindenáron választani kell az a bajnokság erősen pályázik amikor a Lokit kinyomta a Rabotnyicski v.mi a neve.Figyeljétek meg,ha az MTK a bajnok az mindig lagymatag.Ez eddig az utobbi 7-8 év legjobb bajnokságának indul.Ha nem is a színvonal miatt,bár mintha az is emelkedne,de az erők talán jobban kiegyenlitődnek.Loki,Vidi,MTK,Ujpest,-ki tudja-talán Győr mind-mind bajnokesélyes lehet.

  • 295.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:39

    De tudod mit, Fa! Ha Neked ez fontos, legyen.:)

  • 296.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:42

    Priskint leirta,ha mégis beteszi no comment.Akkor már tényleg nem tudja a holland mit beszél.Ezt nem Priskin ellen irom.A Hajnallal kapcsolatban van egy érzésem,hogy nem fog kezdeni.A második összeállítósod tényleg nem rossz,én még ott egy Priskin helyett Rudolf cserét eszközölnék.Tuti hogy jobb formában van Rudi.

  • 297.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:43

    Ben: erről beszéltem. És ez már tavaly is megvolt.

    Amúgy lehetne:

    Babos - Gyepes, Juhász - Dárdai - Rudolf, Huszti, Király, Dzsudzsák - Hajnal (Köteles) - Torghelle, Priskin (Mészáros)
    Focimenedzserben mindig 1 - 2 - 1 - 4 - 1 - 2 -t játszom pressing-gel és counterattack-kal.:)
    Izgalmas meccsek és jó sok gól...:)

  • 298.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:46

    Rudolfot azért tettem a jobbszélre, mert jól tartja meg a labdákat, jól passzol és jó előkészítő. Tehát a csatársor mögött is jó teljesítményt hozhat.

  • 299.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:48

    Na átmentél abszurdba!Amúgy tippelj már egy eredményt,meccsig nem leszek a neten,meccsre érek haza.Szerintem 0-3.Az Úristen bocsássa meg nekem,de nem vagyok már gyerek.Megjegyeztelek szombat éjjel polemizáltunk.

  • 300.  Mokaficek (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:49

    "Azért a francia,portugál eset más ott komoly szakvezetői hibák esetleg belső harcok lehetnek" De hát ők jobbak mint mi az edzőik is jobban füzetettek meg hu de jegyzett csapatokban játszanak. Nem értem ők profik. Otthon nem nyerni románia ellen, meg európa braziljai gyönge egy gól az is a végén. A labda gömböjü ilyen egyszerü nekünk is lehet egyszer. Én várok szurkolok, esetleg elkeseredem de mindig van legközelebb! HAJRÁ MAGYAROK!

  • 301.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:49

    Tyűha, több a bajnokesélyes, mint a Premier Leaguaban. :)
    Ha a múltat levesszük és a (bulvár)médiát, akkor máris lecsökken amúgy a nagy bajnokesélyesek száma...
    Amúgy a Győr is tipikus példa... de ebbe most tényleg nincs kedvem belemenni. Télen meg lehet nézni hova jut majd a Vidi, az Újpest, Győr stb...

  • 302.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:55

    Jaja, emlékszem: Forrai meg Leboniczky...:)

    2:2 lenne a tippem.
    Addig is kellemes szurkolást, aztán meccs után dumálunk:)

  • 303.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 22:59

    Úgy legyen!Még annyi gondolkodtam,hogy mit érthetett Koeman Priskinnél mentális gondokon.Ha nem ivott sutyiban,nem ment ki nőzni egy dolog lehet.Én ha ránézek meccsen kajakra azt érzem,hogy semmi energia,gólratörés nincs benne.Elvan mint a befőtt,csak szalicil kellene rá!Valahogy nem nyerő típus,de akkor minek hivja meg?!

  • 304.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:01

    fa! Ahogy ez a bajnokság indult,nem vennék mérget a Loki győzelmére.Főleg úgy,hogy kétfronton nyomják jó ideig.Persze nálam is ők a favoritok,de a Vidit,Újpestet-jelenleg bármilyen haloványan játszanak-nem írnám le.

  • 305.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:03

    Ez jó kérdés. Amúgy ma azt olvastam itt az nso-n, hogy nem nagyon tették oda magukat Lesanyival az egymás elleni játékban. Nem értek el gólt. Lehet, hogy a hozzáállásával van gond, de lehet, hogy a játékhiány miatt egyszerűen nem tud felpörögni, nincs sikeréhsége.
    Valóban hiba volt nem behívni az oddgrenlandi Kovács Pétert. Bár ha a srácok vágnak 2-3 gólt, mindent visszavontam...:)
    ui.: elég lesz egy is, ha a poriknál 0 szerepel az eredményjelzőn...

  • 306.  PappaBear (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:08

    Nem csalódtam, a hazug megint hallgat.

    bencsics34!

    Respect Dezső bácsinak, mint egykori sikeres sportolónak!
    De mégis mitől Ő az IGAZI MAGYAR?
    1956-ban lepattant, majd miután másfél évig 1/2 dolláros órabérért gályázott lyuk-kártya készítőként az USA-ban, rájött, hogy Ő ott 1 senki (egyszerű melós), és az is marad örökre. Soha nem lesz olyan jó élete, mint a gaz kommenisták alatt volt neki itthon, soha nem fog effektíve munka nélkül, a hobbijából akkori viszonyok között magas nívón élni. Így elkezdett a komcsiknál puhatolódzni a hazatérésével kapcsolatban. Majd miután megtudta, hogy 2 év eltiltással megússza, hazajött. Újra olimpiát nyert játékosként, majd szövetségi kapitányként, ott volt a sportágban amíg akart. A lánya olimpiai ezüstöt nyert, senki nem zaklatta, a high life-ért cserébe besimult a rendszerbe.
    Most meg dühödten köpköd, komcsizik!
    De annyira, hogy saját elmondása szerint a 2002-es választási kampány során elmondott egyik beszéde után, felhívta olimpiát nyert csapatának kapusa, Molnár Endre, hogy: Dezső bácsi ez már sok, ne nevettesd ki magad!
    De mi így szeretjük!)

    Egy régi Hofi-poén jut róla mindig eszembe 1990-ből.
    "Tessék mondani, biztos nem lesz nekem az új rendszerben abból bajom, hogy '56-ban itthon maradtam?!"

  • 307.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:11

    Az a baj,és egyben el is köszönök,hogy nincs a fejemben-igaz,hol vagyok én Erwintől-olyan taktika,amivel meglephetnénk őket.Nem tudom láttad-e a dániai meccsüket,hát azok a szárnyváltások félelmetesek.Elnézve pl.a felálló sorfalainkat a svédek ellen,ez a nyálas Ronaldo könnyen beverhet egyet a Hajnal,Huszti,Dárdaival felálló sorfalnak.Deco is elég jól mozgott egyszerűen balekok voltak.Akkora gólt akartak mindig rúgni,mint a ház,de a kaput nem találták el.Ebben az egyben bízom,a pocsék helyzetkihasználásukban.

  • 308.  Adamme (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:12

    36. ChupaNok

    Én csak erre reagálnék. Nos neked sincs sok közöd a focihoz, mert egy játékost a posztja teszi, nem pedig fordítva. Az, hogy Gera már angliában is szélsőt játszik nincs összefüggésben azzal, hogy a válogatottban is szélsőt kell játszania, és végképp nincs köze ahhoz a bélyeghez, hogy na! a Gera szélső! Írányító középpályás, ahogyan Hajnal is, és mint tudjuk ilyenből jobb helyen csak egy van a csapatban. Kapusból sincs kettő (bár néha jó lenne...) Ez a felállás tipikus példája annak, hogy abból az anyagból főzz, ami rendelkezésre áll. Nos, Koemannak ez jutott, ebből állította össze a csapatot. Inkább "neveket" tett a kezdőbe, mintsem nevezze Némethet, vagy még esküszöm Kabát Petivel is jól jártunk volna. Ő legalább tud küzdeni, legalábbis, ahogyan elnézem az Újpest meccseit. Portugális ellen több kell, elsősorban rend: a fejekben, a taktikában és a pályán. Mert édeskevés az, hogy oda-vissza verjük az albánokat meg Máltát, amelyen felbozdulva fogadkoznak a játékosok, hogy győznek a svédek ellen. Nem beszélve olyan neves emberek nyilatkozatáról, amely ilyeneket tartalmaz: "a svédek ellen 1-1 a tipppem, de remélem nem lesz a fiúknak csalódás a döntetlen". Na, gyerünk, szerdán lehet újat mutatni!

  • 309.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:17

    Abban lehet is, mert ezt már rendszeresen "elkövetik": albánok, svédek, dánok ellen.
    Amúgy én mindig a hazai meccseikből indulok ki: ha az albánok kihúzták valahogy, meg a dánok összegereblyéztek 3 gólt, akkor nekünk miért ne sikerülne...:)
    Szerintem szilárdan oda kell állni melléjük, szilárd védekezésből indítani a szélsőinket hosszú labdákkal, illetve beívelésekkel operálni, mert azt nem szeretik.
    Letámadással és szoros emberfogással, területszűkítésssel megölhetjük a játékukat.

  • 310.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:17

    Pappa!Miért mit kellett volna csinálnia abban a mocskos kádár-korszakban.Odaállni önként az akasztófa alá,mint ahogy felakasztották a Kovács Erzsi volt újpesti futballista pasiját?Sajnos ez az én szegénységi bizonyítványom,hogy most nem ugrik be a neve,de rossz volt a dokumentumfilmet végignézni róluk.Szülőfalumtól 15 km-re fogták el őket,dobizni akartak.Meg kellett halni,mert nem volt válogatott.Hát persze,ő a trágya,nem a Kádár tömeggyilkos János.

  • 311.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:22

    drugics77 Hát ehhez nem semmi erőnlét kell!Úgy látszik én vagyok a vészmadár,de valahogy a 90 perces koncentráció nem a magyar csapat erénye.Talán-talán ha meglepnénk őket az elején egy góllal.Tudom közhely,de ha átadjuk a területet végünk.Kontráknál kérdés ki v.kik lesznek az ékek.Szerdán tényleg 120% kell mindenkitől.Még a pályamunkástól is.

  • 312.  PappaBear (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:31

    bencsics34!

    Kevered a szezont a fazonnal!
    Kovács Erzsi és Szűcs Sándor 1950-ben a Rákosi rendszerben akart lelépni. Utána még a "tömeggyilkos" Kádár is volt sitten.
    De a kérdés nem ez volt. Ha egyszer olyan szar volt itt Gyarmatinak, miért jött haza? És ha hazajött, miért hőzöng utólag?

  • 313.  Gergő (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:31

    Számomra az volt a legfeltűnőbb, hogy micsoda sebességkülönbség van a két csapat futballistái között.

    Azt mondták,(mert ezt szokták) hogy mi magyarok fizikálisan nem, de technikailag jobbak vagyunk.

    Az igazság az, hogy az ő nagydarab, melák, esetlen,lassú védőik simán lefutották a mi leggyorsabb játékosainkat.Hiheetlen volt, ahogyan tetemes hátrányból néhány méteren megverték a mi "fürge" játékosainkat.

    Technikailag meg úgy érzem még a közelükben sem vagyunk.

    Ezenkívűl meg fogjuk szerdán verni a nyálas portugálokat.Hajrá!

  • 314.  Bence (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:41

    Inkabb kikene menni szurkolni mint itt okoskodni

  • 315.  bencsics34 (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:42

    Kádár vagy Rákosi tökmindegy egy tőről fakadnak.Miért jött haza?Hát nem is azért mert fél dollárt kapott.Gondolom ki sem néznéd belőle,hogy előbbre vitte volna ha más nem a vízilabda terén.Szóval azért jött haza,hogy ennek a népnek szerezzen még olimpiai aranyat,talán honvágy,s talán mert ez a hazája.A következő kommentben már talán hazaáruló is lesz.Mondjuk én speciel 2002-ben is és most is egyetértek minden szavával.Valószínű nem egy korosztály vagyunk,de sajnos ahogy kifejezted az én családom is ilyen "besimulós"fajta lehetett.Nem tudom volt-e más választásuk a fogkiverés,körömletépés,pufajkások ellen mint kussolni.Előttem akkor is egy ikon!Csak egy kérdés.Mondj már valakit aki itthon maradt,és abban a rendszerben mert pofázni?

  • 316.  PappaBear (Válasz erre)
    2009. 09. 07. 23:56

    bencsics34!

    Rátapintottál a lényegre, a rendszer ezen nyugodott: Pofázni, az 1 pártrendszer ellen lázítani TILOS!

    Nem is pofázott senki nagy plénum előtt, csak utólag szaporodtak el a "hősök".
    Neveket nem írok, így is szétoffoltuk már, és nem is ide tartozik!

    jó 8

  • 317.  Sipi (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 0:04

    Cikk írójának üzenem: Tehetsz egy szívességet haver...!!!

  • 318.  orosháza (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 0:21

    igazad van sipi! az ilyen Szőllősi okoskodó fa...-ok miatt tart itt az ország illetve a magyarok hite és önbizalma! 20 éve nem tudjuk legyőzni az összes kötelező ellenfelet, most sikerült erre ír egy ilyen okoskodó fa..ságot.
    HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!! bármi lesz akkor is!!!!!

  • 319.  matem (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 1:04

    Nem is értem, hogy tud itt néhány ember ilyen szemellenzősen értékelni?!Lehet szeretni ezt a válogatottat, de saját magatokat miért akarjátok becsapni?Egészen hihetetlen, hogy lassan évtizedek óta ugyanaz az impotens futball válogatott szinten(is):lassúak és körülményesek, nincs összjáték, nem tudnak passzolni és ami a legfontosabb:a fejekben teljes összevisszaság. Látható, hogy a védelem tagjai be vannak szarva, ha egy nevesebb csatár áll velük szemben, saját maguk hozzák össze a gólok nem kis hányadát, ész nélkül rugdossák előre a labdákat. Mindebből látszik, hogy ezek a játékosok rendkívül képzetlenek, nincs megbeszélt taktika vagy ha mégis, akkor képtelenek végrehajtani. Középpályások elvileg képzettek, Gera-n nincs mit csodálkozni, klubjában évek óta a cserepadot koptatja, persze, hogy semmit nem fejlődik. A többiek sem meghatározóak klubjukban, aki az igazi probléma, az Hajnal. Neki kéne az észt adni,irányítani,ritmust adni, szervezni, de hát Ő is káptelen megoldani a feladatát. Dzsuzsdák az egyetlen aki jó formában van, de hát, bár klubjában jó, azért nem egy világsztár, egyedül kevés ehhez. A csatárok másodosztályúak, klubjaikban nem játszanak, ha mégis, sok vizet nem zavarnak.
    Persze, lehet szurkolni és lehet szeretni is ezt a csapatot, de senki ne felejtse el, hogy sem egyénileg, sem csapatként nem ütik meg még az európai középmezőnyt sem. Már a sorsolás pillanatában nyilvánvaló volt, hogy a negyedik helyre vagyunk sanszosak, bármi ami annál jobb, már hatalmas siker, de olyan idealistának lenni, hogy ez a garnitúra valaha is kijut világversenyre, finoman szólva is önámítás. Az pedig, hogy csak az az igazi magyar, a magyarnál is magyarabb, aki a végtelenségig védi ezt az elfogadhatatlan 0 játékot, a játékosok és vezetők valóságtól messze távol álló hangzatos ígérgetéseit és Koeman-t, mosolyogtató. A holland ráadásul egy önfejű fasz, mert csak köti az ebet a karóhoz és nem hív be több csatárt, meg ugye önkritikát sem igen gyakorolt egy ilyen félretaktikázott meccs után.
    A portugálok 5ször jobbak mint a svédek, de persze bizakodni lehet, csak ésszel!

  • 320.  tyupek (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 3:03

    Humandát, azaz Esztit védeném, ugyanis az a bizonyos "tudás" azért hiányozik a honi futballból, mert az emigrált játékosokat még a köpönyegfordítás után is elfeledték, helyette teletömték a fejünket "Párduckapus"-okkal, akik pályafutásuk után semmit sem tettek a fociért, csak tekintélyükkel visszaélve osztották az észt és kritizáltak.
    Pedig jó kis játékosaink vannak még mindig a feledés homályában, ide venném Kubalát is és Nyers Istvánt is. Utóbbi 182 meccsen 133 gólt rúgott az Internazionale színeiben és négy éve hunyt el méltatlanul elfeledve Szabadkán.

  • 321.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 7:10

    Tyupek !
    Nekem semmi bajom Grosiccsal én csak arra reagáltam, hogy pont őt hozta fel példaképnek.
    Játékos pályafutása alapján példakép ( bár egyetlen a világban aki három VB-n követett el sorsdöntő bakit, de ez benne van a játékban ettől még csodálatos pályafutás az övé ) De ettől- a politikai most éppen hovatartozása okán- ne csináljunk már egyetlen megmondó igaz magyar sportolót, mert ez erősen sántítana. És igazad van: egy csomó tehetséges ember nem nyal ide-oda, azok el is lettek szépen felejtve.
    Csernai itthon csak egy Sopronnak kellett, varga Z-t kicsinálták, Kű L-t a foci közelébe nem engedik, stb.
    Nem szorosan ide tartozik de hallottad a nagy megmondó Kárpáti Gy-t azóta a peréről beszélni. Pedig amikor lebukott hogy hangoztatta, hogy jogi úton vesz elégtételt. Mit gondolsz a kampányban ott lesz majd a pulpituson?

  • 322.  macko77 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 8:02

    Kedves Szőllősi Úr!

    Kérem küldje el önéletrajzát a karrier@mlsz.hu címre. Ilyen szakértőknek a kispadon a helye...

  • 323.  Hungary82 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 8:17

    A mai sportban van három "szakember", akik az általuk elképzelt felállást osztják meg velünk. Véleményem szerint elég nevetséges, amit felvázolnak. 4-3-3-as felállást szeretnének a portugálok ellen. Ha így állnánk fel, akkor biztos a vereség. A portugálok a középpályán a legerősebbek. A két szélsőjük lekötné a mi szélsőinket. Az egyetlen középső középpályásunkat pedig az öreg Deco foglalkoztatná. El sem jutna a labda a csatárokig, arról nem is beszélve, hogy úgy jönnének át rajtunk, mint kés a vajon. Itt lehetne kifizetődő az egy csatáros játék, egy nagyon erős középpályával. Persze ez csak az én meglátásom:-)) Tegyük hozzá, hogy pro-licencem sincs.:-) HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 324.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 8:35

    Bencsics, szerintem 100%, h nem ők nyerik meg!
    Egyértelmű, h nem bírják a sorozatterhelést (sajnos egyik magyar csapat sem, sőt, a válogatott sem).
    A vidinél garancia a bukásra a Mezey klán, ezen kívül az újkori magyar labdarúgásban Fehérváron tartják a rekordot a "hányszor visszük csődbe a klubot két évente" című játékban, úgyhogy nem nehéz megjósolni, h mi lesz ennek a nagy költekezésnek a vége. Győrben hiába van pénz évek óta, a szakértelem legkisebb jelei sem mutatkoznak... Újpest? Ők is évek óta csődközelben táncolnak... A Haladás is tipikus példa, a szokásos Csertői féle bunkerfocival megcsípnek egy mákos 3. helyet, idén pedig a kiesés ellen menekülnek, pedig csak 3 játékos távozott... korábban ezért írtam a bajnokságról azt amit.
    Jöhetne a kérdés, h akkor ki nyeri meg a bajnokságot? Jogosan. Nem tudom, mert vakok között a félszemű a király ugye. A lényeg, h nem véletlen nem volt magyar csapat a Bl-ben és Uefa csoportkörben (a Fradit leszámítva), mivel eddig esélytelenek voltak csapataink, és az idei Debrecen sikert leszámítva nem érzem, h ez bármiben is változna jövőre. Bármennyire sztárolják ezt a Lokit, állítom, h min. 3 góllal verné a Sándor T - Halmosi- Habi féle csapat a mostanit. Mégsem ők jutottak a Bl-ben, hanem a "Platini-csomag" keretében Fortuna a mostani csapatot húzta ki.

  • 325.  dave82 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 8:51

    Nemrég még azon rágódtunk, hogy még a kötelezőt sem tudja hozni a válogatott.

    Tessék most hozta ezeket!

    A fejlődés a lényeg. De ezt mindenki elfelejti.

    Ugyanez lesz a Lokival. Először mindenki "csak jussunk be". Aztán meg majd megy a pofázás, hogy a szerencsétlenek kikapnak a Pool-tól.

    Örülni kéne az apróbb sikereknek is.

  • 326.  dinamozagreb (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:02

    Szerintem semmi pesszimizmus nincs abban, amit a szerző leírt, inkább a magyar önámítás kíméletlen leleplezése. S ez nem csupán a labdarúgásunkra igaz és vonatkozik. Teszem hozzá, sajnos!

  • 327.  tomika1977 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:13

    Kedves György!

    Én kint voltam a meccsen, nem tiszteletjeggyel, jeggyel. Megvettem, mint annyian mások. Ennyit az MLSZ kontra volt szövetségi kapitányok kérdésről.
    Azt, hogy ez a svéd csapat jobb, mint a miénk tudtuk. Azt, hogy a focit gólra játsszák, tudtuk. Ebben most megint a svédek nyertek, de...
    Azt mondani, hogy ez a csapat nem küzdött, hajtott, csúszott, mászott a sikerért, szerintem nem badarság Öntől, hanem egyenesen baromság. Nem tudok olyan játékost mondani a csapatból, aki ne tette volna ki a szívét is a pályán. Én is bosszús voltam, mint Ön, sőt. Sajnos ettől a forgatókönyvtől féltem. Elején gólt kapunk, utána iszonyatos energiával egyenlíthetünk csak ki, mert a svédek kontráznak, majd a végén csak nehogy megint Ibra...! Sajnos félelmeim beigazolódtak, de én örülök neki a legkevésbé. És hangsúlyozom: én hittem végig a fiúkban. Azt azért lássa be, a 9. perc után nem volt területünk játszani semmi. Ellenben az idegenbeli svéd meccsel, ahol a svédek jöttek és egy félidő alatt lerendezhettük volna a meccset. Ha 0-4 a félidő, a svédek akkor sem szólhattak volna semmit. Más kérdés, hogy nem rúgtuk be a helyzeteinket.
    Persze tudom, itthon sem nyertünk, nem is érdemeltünk volna győzelmet, de ha Dzsudzsák eltalálja a kaput 1-1 után, Ön most milyen posztot írt volna? Emlékszik arra, hogy az EB-n a törökök hogyan meneteltek? Mikor is rúgták a gólokat? Hozzáteszem, hogy a mi csoportunkból jutottak ki úgy, hogy az akkor is jobb oldali középpályást játszó Gerát (WBA-ban is azt játszott, Fulhamben is azt játszik!) 0-0-nál műesésért kiállították, mikor mi jöttünk volna tizivel. Ilyen kis dolgokon múlhat egy csapat jó szereplése is.
    A kedves ismerőseihez pedig annyit, ezután se nézzék meg a válogatott meccseit se tévén se a helyszínen, ne idegesítsék már magukat fölöslegesen. Lesznek nélkülük is elegen, akiket érdekel majd a válogatott. Gondolom Ön is megnézi otthon karosszékben a portugálok elleni derbit, ha annyira elment a kedve. Persze még akár ki is mehet - újságíró igazolvánnyal.
    Már csak egyet nem értek! Mért nem Ön ül Erwin Koeman helyén. Legalább tuná az örök kérdésre a választ: "Hány éves a kapitány?"

  • 328.  petroczt (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:38

    Az a szar, hogy ha kereskedelmi csatorna közvetíti a meccseket, akkor nem a realitásra nevel minket a tv. Eleve úgy reklámozzák, hogy minél többen leüljenek, sok embernek fogalma sincsen, hogy milyen a mai magyar foci helyzete, csak azt hallja, hogy tizenx éve nem álltunk ilyen jól, most végre van esély. Ebben is jó lenne ha fejlődnénk szerintem, hogy reálisabb képet kapjanak az emberek. Mert akkor nem lenne ez, hogy csalódnak annyian.
    Az volt a kedvencem, amin kiakadtam, hogy volt szó most Schumi visszatéréséről, majd ugye kiderült, hogy mégsem szerepelhet Valenciában. Erre a verseny beharangozója, valami olyasmi volt, hogy "Schumacher nem tér vissza, kit érdekel ez? Senkit! Mer van nekünk Vettel, Button... " Tudom, hogy ez F1, de akkor is. Jó lenne azért, ha nem úgy lenne kezelve a focimeccs, mintha egyenrangú lenne egy brazil szappanoperával. Jó ez egy ilyen világ, de akkor is:)

  • 329.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:48

    NE SZENVEDJEN, TAKARODJON!

  • 330.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:53

    AMENNYIBEN SZŐLLŐSI ÚJSÁGÍRÓ ENNYIRE SZENVED A FOCINK MIATT, AKKOR NE FOGLALKOZZON A FOCINKKAL!
    LEHET, HOGY MAZOCHISTA, DE AKKOR SE SZADIZZON BENNÜNKET!
    TAKARODJON!

  • 331.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:53

    SAJNÁLOM AZOKAT, AKIK VITRAY ÉS AZ NS KÁDEREIN NŐTTEK FEL!
    KÁDER=TELJESÍTMÉNY NÉLKÜL KAPCSOLATAI ÁLTAL VAGY „NYALÁSSAL” KERÜLT ODA, AHOL VAN, NEM CSINÁLTA, NEM TANULTA ÉS NEM ÉRDEKLI AZ, AMIT CSINÁL, AZT HISZI, HOGY A NÉZŐ RÁ KÍVÁNCSI, ARRA, AMIT Ő MOND A MECCSRŐL.ÉS NEM A MECCSRE.
    AZ, AKI KNÉZYN, LÉDEREREN, A RIPACS EGRIN(DE NEM EGRI JÁNOSON), A NAGYFÜLÜN, A SZŐKE BUTUSKÁN, A HAZÁTLAN SOMOSON, AZ TORNÁBÓL FELMENTETT ALACSONY HOMLOKÚ RICSIN, A ROSSZINDULATÚ GYÁRFÁSON, A HEGYI ALJOSÁN, A HAZÁTLAN SZŐLŐSIN STB NŐTT FEL ÉS LELKESEDNI TUD A MAGYAR VÁLOGATOTTÉRT, A MAGYAR SPORTOLÓÉRT, AZ ELŐTT LE A KALAPPAL!
    AZÉRT ÜLÖK LE TV ELÉ, AZÉRT VESZEM + NÉH AZ NS-T, HOGY SZÓRAKOZZAK, JÓL ÉREZZEM MAGAM!
    EZEK A SENKIK ELRONTJÁK A SZÓRAKOZÁSOMAT ÉS EZÉRT PÉNZT KAPNAK!

  • 332.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 9:54

    KELLENE 1 JÓ SPORT CSATORNA OLYAN SZAKKOMENTÁTOROKKAL, AKIK MÁR BIZONYÍTOTTAK, IDŐSEBBEK ÉS OLYAN RIPORTEREKKEL,ÚJSÁGÍRÓKKAL, AKIK VAGY TANULTÁK ÉS JÁTSZOTTÁK A FOCIT VALAMINT KELLŐ SZERÉNYSÉGGEL RENDELKEZNEK AHHOZ, HOGY KÉPESEK LEGYENEK FELISMERNI MI AZ, AMI ÉRTÉKES ÉS ÁTADNI A SPORT, A FOCI, A MAGYAR SZÍNEKET KÉPVISELŐ SPORTOLÓNK, CSAPATUNK ÉS A SPORTÁGA SZERETETÉT!
    SZŐLŐSI ERRE ALKALMATLAN!

  • 333.  rajongoo (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:24

    Asok Hajnalt fikázónak azért leírnám, hogy egy irányító középályásnak is szüksége van társakra.Nincsenek szélsőink (pláne nem gyors szélsőink), akiknek dobhatná a lasztit előre. Még középcsatárunk is csak néha van. Nézzünk egy helyzetet: megkapja a védőtől a labdát a kezdőkör környékén? És?!? Előre sehová nem tudja passzolni, mert ott nincs ember. Az összes középpályás vele egyvonalban, max Torghelle szerenécstlenkedik a védők között. Vagy neki passzolja előre, és vagy vkinek oldalra. Ennyi amit tehet a jelenlegi szerkezetben. Dortmundban, ha kapja a labdát, rögtön van két előrefutó ember, akik elé szépen odavarázsolja a lasztit, neki ez a nagy erénye, emiatt szeretik Németo-ban. A válogatottban egy előretolt Rudolffal sokat javulna Hajnal játéka is.

  • 334.  csaszi74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:29

    NEM TUDOM HA MAR MAGYAR EMBEREK(?) NEM SZURKOLNAK A MAGYAR VÁLOGATOTTNAK MAGYAR,(?)LÉTÜKRE AKKKOR MIRÖL BESZÉLÜNK!EUROPA AKÁR A PÁPA AKÁR ANGLI VAGY AMERIKA IS ÉS SZINTE MINDEN SZÖVETSÉGESÜNK MINDEN SZNTEN SZARBA HAGYOTT MINKET!ÖN SZÖLLÖSI UR MAGYAR!?HA ENNYIRE TUD MINDENT MÉRT CSAK IROGAT?VÁLTOTASSA MEG A MAGYAR VILÁGOT!TEGYEN CSODÁT VÉGRE!HISZ EKKORA EGOVAL CSAK TUD MINDENT NEM?VAGY MAGA IS EGY TIPIKUS IRIGY FÉLTÉKENY MAGYAR(?)ÖN SZERINT VAN MÉG MAGYAR NEMZET? MERT BLOGJAI CSAK EGY DOLGOT ERÖSITENEK HOGY NINCS!REMÉLEM HOGY AZ ÖN HOZZÁLLASA MEGNYITJAAZ UJ KAPUKAT ÉS ISMÉT LESZ!MERT TANITANI VALO AHOGY OKITJA A MAGYAROKAT!

  • 335.  rajongoo (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:34

    És ha már a riportereknél tartunk: az rtl klub dilettánsok gyülekezete (a sportkommentálás tekintetében mindenképpen, a többit nem nézem). De még a sport tv is eléggé gyengécske. Én sohasem tanultam riporternek, de vmennyire van szemem a focihoz. Bosszantó mikor a kommentátor nem ismeri a szabályokat (naprakészen, pontosan), mikor rosszul látja a szituációkat (Faragó Ricsi a Mo-Svédo Sport tv-s közvetítés alatt pl. mikor Buzsáky-t letarolták a végefelé, vagy Ibrahimovics lefejelésénél, stb.).
    Vgay astatisztikák állandó kántálása a meccsek alatt. Azt minek? Mintha kötelező lenne nekik x számú statisztikát felmondani a meccs alatt.
    A lelkesedésüket elismerem, és elhiszem, hogy szeretik is a sportot. De ilyen alapon bármelyikünk kommentálhatna mérkőzést.

  • 336.  lestaktika9 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:38

    Talán kezdeném a végén....Buzánszky ...ne nagyon kritizáljon...hisz ő is egyike azoknak ,aki felelős jelenlegi labdarúgásunk helyzetéért!
    Kivételes est mindenben egyetértek....a blog írójával..!
    Itt a kapitány felelőségét kell kiemelni!
    Eleve ,hátrányból indította a csapatot,amikor sérült játékossal kezdett.Juhász kiváló védő...de nem sérülten!
    Csatárok nélkül játszani?Ez az új holland szokás?
    Ezt egy pancser sem követheti el!Gera...már csak emlék...
    klubjában is kevés....miért kell erőltetni!És ami a legnagyobb baki volt ...ez a Szalai gyerek....kinek a mije ?
    Miért válogatott?Ott ült Mészáros ...aki egy rutinos gyors ,jól fejelő játékos....Régóta válogatott szinten focizik ,Debrecenben!De ez a kapitány szerelmes...a külföldön...másod -harmad osztályban játszókba!
    Ezt Ő cseszte el....!A volt szövkapitányokrol annyit,Mezey...Mészöly dumagépek...semmi ,szakmai háttér...Mészöly megint mehet teniszezni a leendő miniszterrel...!KÓKLEREK!Gyuri bá...Mezey...elvoltak ájulva tőle és a viditől...mert az első négy mérkőzésen győztek...a tabella alján lévők ellen...!Amikor már komolyabb ellenfelek jönnek...zakó.zakó hátán...!

  • 337.  mickosz (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:43

    Azoknak van igazuk, akik szerint szerethető ez a válogatott. Én pl. nagyon szimpatikusnak tartottam Eric Moussambanit, aki kis híján vízbe fulladt 100 gyorson, úszni ugyan nem tudott, de a lelkét kitette... És akkor Eddie, a Sas még szóba sem került.

  • 338.  mickosz (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 10:49

    Ja, és ha SzGy (és a többi kispályás vészmadár) optimistább lenne, Ibrahimovic eltörte volna labdát, plusz lő egy öngólt az utolsó pillanatban. Igen, ilyen egyszerű ez.

  • 339.  Halex (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 11:25

    A foci nem pontozásos sport. Ki érdemel meg mit. Gólra játszák. Ha 1:1 kit érdekel hogy ki jobb. Portugálok jobbak mint a dánok mégis 1 pontot szereztek 2 meccs alatt.

  • 340.  pigeons (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 11:25

    Nem értek egyet a cíkk írójával, tipikus pesszimista, károgó magyar felfogás képviselője. Tény az hogy kikaptunk, tény az, hogy nem játszottunk jól. Az azonban látszott, hogy a csapat a képességeihez mértem a maximumot nyújtotta. Inkább értékelni kéne azt, hogy valami előrelépés történt a Magyar fociban. Pl: Debrecen, pl. újra Fradi, és 3 fordulóval a vb selejtező vége előtt a 2. helyen állunk. Jelzem eddig a kötelező ellenfeleket sem sikerült megverni (Málta-Magyarország 2:1) Ugye-egye csak sikerült előrébb lépni. Tessék értékelni. Hajrá Magyarok!

  • 341.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 11:48

    Bicskei Berci 4 csatárral rohamozott anno Liechteinstein ellen és ki is harcolt a csapat egy nulla-nullát...
    Szóval lehet tologatni várhidisen a másnestáblán Gera Zolit, de ennek sincs sok köze nincs az eredményességhez!
    (Elvileg a vonal mellett játszva sokkal több lehetőség van villogni, mint belül a darálóban...)

    Egy pontrúgásból és Tímár egyéni hibájából kaptuk a gólokat, nem fociztak le minket, ha jobbak is voltak. Azt meg tudtuk a Málta és Albánia elleni meccsek után, hogy mi is csak hasonló szituációkból szerezhetünk gólt a nullához közelítő támadójátékunkkal. Erre kellett volna építenünk?!

    Mindegy. A csapatnak a saját kezében van a sorsa (!) 3 fordulóval a vége előtt. Ha nem élnek vele, akkor nincs is helyünk a vb-n. Ilyen egyszerű.

    A politizáló sportolók (zenészek) meg hajlamosak elfelejteni, hogy őket nem az eszükért szeretjük...
    Sajnos a sportújságírók többségét sem lehet ezért...

  • 342.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 11:59

    Alakulhatott volna fordítva is...
    Gera beadásánál alászalad mindhárom, csereként beállt egyaránt Tanner nevű hátvéd, a lecsorgót pedig a tisztázni igyekvő Isaksson Sanyi ágyékára pattintja... Hmmmm.

  • 343.  IlKÓ (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 12:28

    Nem szeretem a Szőllősi úr stílusát,de most be kell látni,hogy igaza van! De reménykedni szabad! Hajnalnak sajnos nincs helye a válogatottban,egyszerűen nem megy itt neki,kis túlzással szerdán úgy játszott mintha én lettem volna ott:( Gerát irányítóba,Torgellicét előre! Mindenesetre én ott leszek a NÉPSTADIONBAN a Portugálok ellen!
    Hajrá MAGYAROK!!!!!!!!!!!!!

  • 344.  tyupek (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 13:17

    Humanda, nem hallottam Kárpáti peréről. Politizálni nem akarok ezen a fórumon, de adhatnál felvilágosítást emailben, mert érdekel a téma.
    Egyszerűen felesleges, mindkét oldalon lelkiismeretlen emberek állnak, akiknek csak a személyes érdekük számít.

  • 345.  mickosz (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 13:27

    Sokkal több MAGYARI optimizmust!!! És akkor legalább C. Ronaldo szórja meg rettentő öngólokkal a szánalmas portugál kaput!!! (Ha mégsem, akkor bizony kisnyúl.)

  • 346.  mickosz (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 13:31

    Ja, és ha II. Lajosnak nincs olyan pesszimista-letörött hangulata aznap, akkor minimum Patagóniáig kergetjük az oszmán-török hordát. Ja.

  • 347.  halexx (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 14:15

    A legfontosabb a fejlődés. A papiron nálunk gyengébbeket odavissza vertük(ez amióta én focit nézek soha nem sikerült), és a nálunk jobbakkal partiban vagyunk. ez 10 éve hogy nézett ki? Norvégia 4gyel vert minket a Jugok meg 11gyel. Na ezt vegyük már észre.

  • 348.  getzileo (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 14:17

    Hánnnnnnnnnnnyátok csak a MAGYAR válogatottat!!!
    Gratulálok minden BUNKÓNAK!!!!!!!!!!!!
    Lehet hogy ti romániában kéne hogy lakjatok!!!

  • 349.  mapetso (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 14:45

    Sajnos végigolvasva a kommentet,

    van benn igazság.
    Én a helyszínen néztem végig a meccset, és nem sokkal a kezdés után feltűnt, hogy a magas svéd védők közé Husztit tette be a Koeman, mi pedig megpróbáltunk felívelgetni neki.
    Nem ment. Érdekes. Mért is ment volna. Az egyik legalacsonyabb játékosunk (akinek esetleg erényei közül talán azokat kellett volna kihasználni, amik sikerre is vezethettek volna, mint pl. gyorsaság, technika, stb...) játszott középcsatárt egy magas védelem ellen.

    És engem is elragadott magával az a média humbug, aminek talán pont a kapitány tudta volna elejét venni: nem engedni a médiát abba az irányba terelni, hogy ezt a meccset már megint sokadjára a magyarok "sorsdöntő", kulcsmeccsének kiáltsa ki. Ahelyett mondhatta volna azt is Koeman, hogy gyerekek, nem mi vagyunk az esélyesek, ezzel már levette volna a terhet a srácok válláról, de jöjjenek a svédek, aztán majd játszunk egy jó meccset velük, meglátjuk, mi lesz, még a végén jól is elsülhet.

    Nem, inkább nyomatta mindenki, a most vagy sohát.

    A védelem meg úgy állt fel ahogy tudott. Nem volt ott a jól működő Vanczák - Juhász - Bodnár trióból két meghatározó védő emberünk! A lefontosabb láncszem meg lesérült. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy gólt kaptunk az utolsó percben, amikor Tímár úgy futott alá, mint ifimeccsen a csatár, ha beáll bekknek. Jól összeszokott védelem nélkül nehéz.

    Nem baj, semmi nincs veszve. Még simán nyerhetünk a portugálok ellen!!

    Hátha összejön!

  • 350.  getzileo (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 15:01

    Bezzeg ha "VÉLETLENÜL" mi rugtunk volna egy ilyen szerencsés gólt, ezek a fikázó magukat"magyar"-nak nevezők most nem ilyen BUNKOSÁGOKAT írnának.
    Akkor nem lenne én úgy is megmondtam duma.
    Jó lenne egységesen buzdítani ennek a népnek a saját csapatát!!

  • 351.  mapetso (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 15:13

    Egy kis kalkuláció:

    legolcsóbb jegyek: kombóban 2500-ért
    utána már csak 4000 vagy drágább.
    2 x 42 000 fő (svéd+port. ellen) = 84 000 fő

    vegyük átlag 4 000 -rel a jegyeket,
    84 000 x 4 000 = 336 Millió forint. két meccs alatt az MLSZ bevétele. És fizetnek pár milliót a stadionért, vegyük a két meccsre összesen mondjuk 10 M, annál biztos nem volt több tokkal, vonóval (binyó cégek, pályabérlet, stb...)

    ebből vonjuk le, hogy költöttek székekre, nem emlékszem pontosan hogy 40 vagy 70 Miót.

    És eladták a közvetítés jogát a kereskedelmi tv-nek, gondolom nem öt forintért. Lehet hogy a két meccsért kapnak 70 Miót az ertéelltől.

    Több mint 300 Mió marad az MLSZ kasszájában!!!

    ne felejtsétek, ez ÜZLET is egyrészt!!

  • 352.  ahervai (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 15:40

    Teljesen egyetértek a cikkel.

    Igaz ugyan, hogy a sors sem áll mellénk ilyen
    fontos találkozón, (Juhász bordaközi, Rudolf combfeszítő izma, Bodnár balesete stb.) de valahogy akik tehetnének
    valamit a magyar fociért azok sem tesznek. A sportvezetők
    évek, sőt évtizedek óta nem tesznek semmit, a kapitányok
    "csak azt az egypontotszerezzükmeg" alapon állítják össze
    a csapatot és játékosok sem tudják mit kell 94. percben tenni....
    Persze más is kap így gólt pl.: az Albánok a Portugáloktól
    hatodik hó hatodikán, de ez mit sem vigasztal.
    Úgy tűnik, hogy a sors azok mellé áll akik hisznek magukban és tesznek is érte.

    A szerző magyar csak kritikával él. Olvassák el azt a cikket, amelyet a Debreceni-Levszki meccs elött mit írt. Én elolvastam. Nem volt kritika, mert nem is kellett. Nyertek is annak rendje és módja szerint, két bomba góllal.
    A Debrecenben évek vagy inkább évtizedek óta rend
    van a csapat körül (a játékosoknál, a vezetőségnél és a városnál is).
    Nem Szima Gáborral kezdődött ez, hanem a kilencvenes
    évek közepe felé, amikor elindították a debreceni focisulit. Azután csak 10 év múlva jöttek az eredmények,
    úgy hogy közben mindenki csak hozzá rakott. És megkockáztatom, hogy most sem fogják elrakni a pénzt mint a Fradinál.
    Tovább építkeznek és ha most nem is jutnak tovább a csoportból jövőre megint lesz lehetőségük.
    A dolgok így működnek.
    Azt hiszem, hogy ezt a mintát kellene követni a többi
    magyar klubnál és a válogatottnál is.
    És akkor jönnének a sikerek, ha nem is gyorsan.

    Akkor a cikk írója is pozitívakat írna, mert az lenne a
    feladata. Hiszen nem csak ezzel a svéd meccsel van baj, hanem mindhárom meccsel, amit komolyabb ellenfelek ellen vívtunk a selejtezőben (1 pont).

    Azért még nincs minden veszve. És nekünk az a dolgunk, hogy szurkoljunk tovább. Még kijuthatunk!
    Fogunk is, remélem Bodnár bátorsága erőt ad a többieknek!

    Hajrá Magyarok!!!

  • 353.  rkhj (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 15:50

    gghfbv jhklfzh ziogf hjbm,ffzulv glhghzb vgfnmvcd zuvgfh,blgf zil gl.g i7pofrcui

  • 354.  Dinho (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 15:55

    Szerintem többet ért volna, ha hagyják a Várhidit tized ennyi pénzért most komolyan. Hogy lehet hazai pályán csatár nélkül kiállni? Vagy már kb San Marino a szintünk, hogy húzzuk ki valahogy... Akkor meg nem érdemlünk mást mint vereséget, mint ahogyan azt szombat este is teljesen megérdemelten szenvedtük el. A mázli az, hogy csak egy góllal és nem volt már 0:3 a második félidő közepén. Nocsak mégiscsak bejött a San Marino-i taktika?!

  • 355.  kapuskiraly96 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 18:08

    G.eci Szöllösi Te Svéd b.u.zi menj a portugál meccsen a portugál szektorba!Rohadj meg!

  • 356.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 18:32

    olvasgatom itt a dolgok,mostanaban a matthaus fele csapat volt talan a legjobb mutatott jatekban de o szurta kisteleki szemet.nem neveket kene hozni edzonek hanem olyat aki nyert mar vmit,nem neveket kene jatszatni mert fele azert harcol hogy kapjon szezononkent 6szor 10percet,most ide sorolom gerat is pedig o egy fenomen,de eddzeseken nem lehet meccsrutint szerezni.a fele keretet ki kellene szorni,bocsi.es lassan igy fogunk fellelni ha figyelembe vesszuk hogy a portugalok ellen meg soha-soha nem nyertunk;babos kiraly fulop koteles-gyepes juhasz timar meszaros-dardai bodor halmosi,ez a klasszikus magyar 4-4-3 lesz ezutan.en mindig optimista vagyok mert magyardrukker,ezert haverom mindig lebasz a sorsolas utan,de most husz ev utan o volt bizakodo,meg a sved meccs elott is,mar honapokkal-de en mondtam neki ha a ketto meccsbol nem hozunk 4pontot akkor vege a dalnak de 6 kellene ha nem akarunk remegni,meg hogy ez a negy meccs a vegen fogja megmutatni mit is erunk.most igy azt mondom 4zako nez ki.nem jo szajizzel de megjatszottam a portugalokat,nem vagyok a penzem ellensege.en talan oket kuldenem ki;babos-bodnar juhasz timar meszaros-huszti hajnal buzsaky halmosi-priskin rudolf.hajra magyarok,debrecen es foleg mtk.

  • 357.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 18:59

    lehet nemszeretni a szollosit,de a szamok nem hazudnak-kapuralovesek kapufak golok,jo passz stb.azt megse irhatja hogy nyertunk.amugy mar megvan a recept hogy lehet kis penbol focit csinalni debrecen es MTK.ketfele recept mindketto olcso es hosszutavon sikeres,talan otvozni kene a kettot...az ujpest minden evben kijelenti onmagat bajnokeselyesnek es a fradi is ott folytatja ahol es ami a kizarasahoz vezetett,ez a ket milliardos koltsegvetesu klubb abban latja a sikert hogy timbuktui valogatottakat kell venni tucatjaval 10 vagy 100milliokert aztan a 2000es atlagnezoszamu nb1-ben dol a le.ehhez meg egy abramovics is keves lenne-nem tunik fel senkinek.husz eves korig kiralyok vagyunk,azt kene megvizsgalni egyetemi professzoroknak ssszihologusoknak hogy mi tortenik a magyar futbalistak huszadik szulinapjan.talan vmi "kurva woodoo varazslat".most ennyi.

  • 358.  mickosz (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 19:09

    Szép kis gyászmagyarok, a nyafogós depresszióval. Ki kell vonulni a Duna jegére, és kikiáltani a portugálok elleni győzelmünket! Aki MAGYAR, ott lesz, plusz eb ura fakó!!! (Focizni meg tanuljanak meg a hülék.)

  • 359.  Boldi (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 19:11

    Ez hülyeség, bizalmat kell szavazni az edzőknek és mit vártok, hogy kétszer verjük el a Portugálokat 10-0 ra???

  • 360.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 19:40

    Tyupek!
    Nyers Istvánról hallottam már, de 4 éve halt meg? Nem írta meg semmi. Legalábbis és sehol sem találtam nekrológot...

  • 361.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 19:53

    dave: a fanyalgók akkor is fanyalognának, ha kijutnánk a vébére és a nyitómeccsen balszerencsés góllal kikapnánk Argentínától...:)
    Vannak olyanok, akiknek semmi sem jó. Nyilván a fenti újságíró is ilyen, és rögtön rittyentene egy "végeavilágnak" cikket az argentín vereségről...:)
    Vagy másik lehetőség:
    Ha kijutnánk és jönne a sorsolás, a következő lenne az általános vélemény:
    a) Argentína: "semmi esdélyünk, szarok vagyunk, lassúak, nem vagyunk odavalók, mákkal kerültünk ki, stb... tisztes helytállás a cél - 0:3"
    b) Egyiptom: "a játékerőnk kevés ahhoz, hogy a volt afrika-kupa győztes csapat ellen felvegyük a versenyt: szoros döntetlen a cél",
    c) Hollandia: "az első két meccs után már ki se álljunk, mert égés lesz...".:)))

    A másik véglet a következő lenne: hurráoptimizmu és, hogy 6 ponttal továbbjutunk, ha meg nem, akkor megint világvége, edzőkirúg, játékosokszétzavar, mert ugyanolyan szarok vagyunk, mint 20 éve mindig...:))

    Középút Gyerekek! Az kellene. Meg bizakodni kicsit!

  • 362.  Károly (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 20:21

    Csak kérdezném:hol van Németh és Szalai?Nem hiszem el,hogy ebbe a csapatba nem férnek be!!!Egyébként semmi baja ennek az alakulatnak...két jó csatár kell és kész!Szerintem adott a lehetőség Koeman előtt!Miért nem él vele???

  • 363.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 20:31

    en a kovetkezoket javasolnam szovetsegi kapitanynak ha mar magyar legyen-Ratgeber Kemeny Fabianne Turi Mocsai igy egyutt,vagy most igy Herceg.en bizakodok es optimista vagyok ezert mondom hogy 5ev mulva lehet egy jo valogatottunk ha a debrecen elorelep vagy legalabb ezen a szinten marad az ingyen igazolasokkal es nem fog 10milakert jatekosokat venni hirtelen-mert akkor vege mint a fradinak volt.a masik ami elorelepest fog hozni azt ugy hivjak MTK,adott mar a magyar focinak Juhaszt Nemethet Buzsakyt Cvitkovicst es minden korosztalyban minden evben az elejen vagyunk,a korosztalyos valogatottakat lehet rank epiteni,ez idovel gyumolcsozni fog.es ott van meg felcsut a Puskas meg szombathely(Illes-Halmai-Kuttor...MTK).az meg nem szegyen hogy egy dan sved portugal trio mogott a negyedikek leszunk a csoportban,csakhat a magyarok jelenleg csodat varnak,en is itt londonban-mert kedves komcsi elvtarsak elkurtak az eletunk ez alatt a 7ev alatt igy a foci mint olyan remenysugar.bar ettol meg minden harmadik magyar csalad nyakig el van adosodva es ott lebeg a pallos a mindennapi megelhetesuk felett,hitelre van meg az alsonadragom is.szoval ha nyernenk Ronaldoek ellen az olyan lenne kicsiben mint az Aranycsapat volt egy vesztes megcsonkitott kirabolt nemzetnek anno-mosoly az arcokon a mindennapok nyomoraban...en azt mondom nyerjunk.miert ne epp most sikerulne.hajra magyarok,hajra Magyarorszag..

  • 364.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 20:41

    362. Károly

    Most kaptam a hírt, miszerint Erwin Koeman retteg Dél-afrikától a nagy meleg, a gyenge közbiztonság, valamint a szabadon garázdálkodó ebolával fertőzött patkánymajmok miatt. Ezért nem játszat csatárokat, mert így valószínűleg nem kell majd nyáron oda utaznia...:)

  • 365.  Károly (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 21:15

    drugics77

    Ha nem akar odautazni,mondjon le,de előtte juttassa ki végre ezt a Válogatottat a VB-re!Leszarom,ha ő nem lesz ott...ez a csapat nélküle is ki tud kapni bárkitől!:)Nem tudom,hogy vagytok vele,kedves hozzászólók,de én már nagyon szeretnék látni végre egy igazi,kidolgozott akciót a csapattól,aminek a vége nem az,hogy mérföldekkel mellé,vagy fölé rógnak!GÓÓÓL akarok!

  • 366.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 21:41

    meg lehet csinalni,ott vannak a bosnyakok a potselejtezo kapujaban odavittek a 74eves blazsevicset es a tabornok csodat tett mint anno sukerekkel(ha nincs az a thuram fele szabalytalansaggal indulo gol...).nekunk is van zsenink-Garami,18eves gyerekekkel vezeti az nb1-et,aki ismeri tudja mit tett pecsen aztan gyorben es ujpesten is.de akar az Egervari se kutya-dunaujvaros.de senki ne higgye hogy ket ev alatt itt vki csodat tesz.ha kineveznek vkit az olyan legyen aki lerakott vmit az asztalra es azt hosszu tavon meg is tudta tartani,es akkor o kapjon 10eves szerzodest es legyen meghatarozva mikor mit kell kozben felmutatni es ha az nincs akkor sima lelepo,milliok nelkul.nem egyszeru,de hazai palyan csatar nelkul kezdeni az olyan mintha odatartanam a pofamat hogy gyere oszt vergye bele.de beszelhetnenk Ronaldoekkal is hogy legyszi most az egyszer ne verjetek meg 3 vagy 4 nullara,mert olyan jolenne akkor nekunk.mi csak egyszer megyunk a kaputok fele egesz meccsen de azt engedjetek be,ti meg rugjatok husszor fole melle meg negy kapufat es utana fogjatok az egeszet a portugal atokra.mi meg ugye megerdemelten nyertunk es forradalmasitjuk a futballt,nem kellenek draga lelkiserult csatarok,eleg a kapus elott vonalban tiz vedo es majd valamelyik csak bepufol egyet.sajnos messe van meg a vb vege es az ujabb selejtezosorozat.de akkor ujra lehet majd drukkolni hogy na majd most.mert en egy ilyen hulye vagyok.a remeny hal meg utoljara.elore Sanyi zuzd szet a portugal bastyakat!

  • 367.  asdf (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 22:08

    csicska vagy szöllösi

  • 368.  asdf (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 22:10

    sose voltál és nem is leszel magyar

  • 369.  asdf (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 22:12

    huzzál madonna után

  • 370.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 22:35

    Háború ide, háború oda, azért a volt Jugoszlávia kicsit más tészta... A bosnyákoknak, sőt, még a montenegróiaknak is vannak európai sztárjaik. Nálunk idővel csak és kizárólag Dzsudzsák emelkedhet ebbe a kategóriába, ha nem száll el magától (és végre normális menedzsere lesz). Nekünk maximum iparosaink vannak, ez önmagában kevés egy eb vagy vb szerepléshez. Ezt kellene észrevenni. Amúgy az 5. kalapból sorsoltak, tényleg komolyan gondolta valaki, h tovább tudunk jutni? Legalább a papírforma meccseket hoztuk, régen ez se ment, amíg viszont a nagy csapatok ellen csatár nélkül játszunk, addig nincs is miről beszélni...
    Egy biztos, nagy hülyeség volt elüldözni Mattheust, bármennyire is konok volt, messze ő volt a legsikeresebb kapitány az elmúlt években. Főleg annak tudatában, h milyen körülmények között dolgozott (kistuloki áskálódásai).
    Bár Koemannt is megértem valamilyen szinten, ezzel a taktikával lehet a legkisebbet bukni, tiszteséges vereség sem rossz (nagy csapatok ellen), főleg ha a várhidi moldovai 3-0-s meccsét veszem alapul.

  • 371.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 22:44

    Én +mondtam előre: olvassátok el a Sinkovits blogban a Ralf Edströmről szólóban:
    "54. Aboriginal
    2009. 09. 03. 15:33
    A magyar-svédet, amely 3:3 lett én is láttam, amikor Edström fejelt gólt Bicskeinek.
    Sajnos az Ibrahimovics fejes góljára is jól emléxem, amelyet Királynak fejelt.
    A 2-őben az a közös, hogy mind2-őt az 5-ösön belülről kaptuk, ahonnan kapus nem kaphatna gólt.
    Mind Bicskei, mind Király vonalkapusok=nem jönnek ki a kapuból vagy rossz ütemben jönnek ki a kapuból.
    Sajnos Babos, Király vonalkapusok=A KAPUSHIBA=AZ 5ÖSÖN BELÜLRŐL GÓLT KAPUNK +ISMÉTLŐDHET!!!
    MOST SZÓLOK: NE A VÉDŐTŐL VÁRJÁK KEDVES RIPORTEREK, HOGY A VISSZAFELÉ FUTÓ=LABDÁNAK OLDALT VAGY HÁTTAL ÁLLÓ VÉDŐNK FELADATA KIFEJELNI A LABDÁT, HANEM A PÁLYÁVAL SZEMBEN ÁLLÓ KAPUSÉ, AKI KÉZZEL IS MEGFOGHATJA A LABDÁT!!
    HAJRÁ MAGYAROK!-idézet vége.
    Gondoljatok a Mellberg fejes góljára!
    Gondoljatok Babos kapuból való kijövetelére!+Amennyiben oldalt rúgja a labdát és nem az Ibra hasára=nem gól!
    Mi lesz a portugálok ellen?

  • 372.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 23:07

    teny hogy nem Koeman volt a palyan es nem o engedte egyazegyben kapura ibrat a 93. percben.nehez osszerakni a csapatot mert keves a klasszis.aki meg van az tulbecsuli magat a penz miatt es elmegy padozni mondjuk a zenitbe.en azt mondom aki nem jatszik a tetmeccsek felen egy csapatban az akarki is majd jojjon maskor,ha csak iparosaink vannak akkor az egysegnek kellene diadalmaskodni,ez allandoan valtozo felallassal lehetetlen.nezzuk meg a sikeres csapatsportagainkat,amikor nyertunk vmit akkor evekig ugyanaz volt a mag,ezert ismertek meg egymas gondolatat is.azert van par ugyes sracunk akik ertik a magyaros virtust,de itt szo nem volt lapospasszos egyerintos zsugazasrol,nem vagyunk mi norvegok hogy ilyen focit jatszunk..

  • 373.  Léderer Á. (Válasz erre)
    2009. 09. 08. 23:13

    Szia Gyuri! Nekem tetszett a cikk.

  • 374.  Szabi (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 0:38

    Akkor a történelemben (ha jól tudom) 9edszer, 2009.09.09-én a Portugálok ellen! Hajrá MAGYARORSZÁG!

  • 375.  DeLaCo (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 1:25

    Hol is kezdjem...? Amiben egyetértek a szerzővel: a csapat az elvárásokhoz képest alúl teljesített, de őszintén szólva ezen nem csodálkozhatunk. A fiúk sz.v.sz elhitték, hogy ezt a svéd csapatot majd kenyérre kenik, és hazaküldik sírva..önmaguknak tették magasra a lécet.Na ez nem is volt baj, csak az önbizalom mellé a teljesítmény valahogy nem nőtt fel azonos szintre. Nehezen fér a fejembe az is,hogy a csapatunk istenített tagja, G.Z, aki a világ legerősebb bajnokságában játszik, ennyi ésszel rendelkezzen...van fél percünk hátra, megvan az X (amivel erőn felül teljesítettünk volna, ez elmondható), erre a vonal mellett agyal pár másodpercet, és megindúl előre...nem megtartja azt a k....ott labdát, nem...Ő beadja...nagyjából ZÉRÓ jó beadásunk volt a meccsen...de Ő ezt kigondolta...okosan...de mit akart..???? Nyerni???? Melyik meccset nézte...? Ha ezt a Fulham mezében csinálja, kb 3 hónapra bedeszkázták volna az öltözőszekrényét. Na erről ennyit. Tímárról most inkább nem ejtenék szót. Ha visszanézi ezt az indítást,az aláfutását, neki is sírni lesz kedve. De az előbb leírtak miatt nálam Ő csak a másodlagos felelőse a kudarcnak. Az, hogy Babosről épp úgy és oda pattant a labda, csak a magyar nép sorszerűségének beteljesedése. Nem érdemeltük meg a győzelmet, igazából az X-et sem, bár ha az megvan, talán átszakadt volna egy láthatatlan lelki gát, és elkezdünk hinni magunkban...mert eddig csak reméltünk, játékos és szurkoló, egyaránt. Erről talán ennyit. Ezek után a portugálok ellen az X is csodával határos teljesítmény lenne-nem is lesz meg, sajnos.
    A cikk maga korrekt...a szerző viszont aligha. Ezt nehéz lenne szavakba önteni...vannak amolyan "előre megmondtam" emberek. Sz.Gy is közéjük tartozik. Mikor a debrecen bejut a BL-be-ami megint csak a kisebb csoda szintjén mozog-eltűnik, bekussol. (Ne legyen igazam, de fogjuk mi még az ő írásait olvasni, Loki vereség után...)
    György!! Nem az a baj, hogy ezt megírta!! Hanem ez a jellemtelen, élősködő, kárörvendő "ugyeköcsögökénmegmondtamelőre!!" stílus.. Még ha igazat is ír...hánynom kell magától.

  • 376.  marharépa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 1:29

    dolgozzunk még keményebben!

  • 377.  marharépa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 1:32

    a fejekben kell rendet rakni! el kell hinni , hogy mi vagyunk a jobbak!

  • 378.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 7:51

    Ismét csodálkozom jó néhány emberen...
    Mi az h nem érdemeltük meg? EZT A SPORTOT GÓLRA JÁTSSZÁK, és nem szépségre, nem pontozásra, nem szimpátiára... ha valami miatt nem érdemeltünk ponto(ka)t, akkor az az, h kevesebb gólt lőttünk, viszont valóban rúghattuk volna mi is a 2.-t...

    Aboriginal, akkor a Premier League kapusainak 95%-a vonalkapus, mert láttam már mindegyiket gólt kapni az ötösön belülről... ha valakiket nem kell szídni, akkor azok pont a kapusok, mert az elmúlt 20 évben a mezőnyjátékosokhoz képest kész idilli a helyzet velük kapcsolatban.

  • 379.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 7:58

    Koeman szerint-megnezte a meccs felveteleit-also hangon 4gollal kellett volna nyerniuk a portugaloknak daniaban,a veretlen danok ellen.teny hogy meg soha nem nyertunk ellenuk.tehat jon egy csapat aki pontozasra 10ra nyert egy meccset es 3pont kell neki,es minden jatekosa stabil kezdo nivos csapatokban igy az ilyen kielezett meccsek olyanok nekik mint megenni egy zsiroskenyeret-semmi extra,mindennapi dolog.mi meg ugye pontozasra boven kikaptunk.sorsdonto meccs....gera amugy nem jatszik a fulhamben ahogy huszti sem a zenitben halmosi se,a tobbiek nem tudom mennyiket jatszanak,de igy hogy lehet odaallitani vkit hogy na most rajtad mulik minden,es az a vki hogy mer odaallni.ha a portugaloknak epp most jon ki az eddig elhibazott lepes akkor konnyen lehet ebbol is mexico vagy mijatovicsek.en a gyozelemert szurkolok,de azert vannak dolgok.....

  • 380.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 8:21

    aki a kapusokat szidja,petryt europa 6.janak szavztak egyszer megis 7et kapott a jugoktol,kiraly volt a premier liga 2.ja babos meg az eredivise legjobbja 2007ben,csak ott nem ilyen csapat tenykedett elottuk.amelyik orizetlenul hagy akarkit egy szogletnel,plane az otoson belul,es amelyik a 93percben 1-1nel 4pontos elonynel a svedek es portugalok elott,szoval eloreront mindenki a labdautan mint a falusi meccseken.ordithat nekik az a szerencsetlen koeman....eddzokerdes.az angolok is jo pelda,kutyauto banda volt mostanaban a nemzetijuk minden eddzovel.aztan jott capello-7arany olasz es spanyol bajnoksagokban.....

  • 381.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 8:47

    Sáfár kapta a 7 gólt, a visszavágón pedig Babos az 5-t, ettől függetlenül kapusaink európai mércével mérve is jegyezve vannak/voltak. Amúgy az elmúlt 15 évben a legfeltűnőbb, h a védőink messze a leggyengébbek a csapatrészek közül. A kapusokat ezért SEM kell szídni.

  • 382.  getzileo (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 8:55

    KÁROGJATOK CSAK!!! SZÍDJÁTOK A MAGYAROKAT!!
    ROTHADTLELKÜEK VAGYTOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    GONDOLOM MÁR MOST REMÉNYKEDTEK AZ ESTI VERESÉGBEN!!!!
    BIZTOS ETTŐL LESZ ORGAZMUSOTOK!

    AKKOR IS : HAJRÁ MAGYAROK!!!

  • 383.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:15

    egy szovetsegi miert ugy valogat be 3 csatart hogy egyik serult a masik szerinte alkalmatlan ezekre a meccsekre a 3. meg nem birna vegig ket meccset,az egyik vedonk serult a masiknak nincs csapata a tobbiek hol jatszanak hol nem,a kozeppalyasaink stabil pademberek es akkor mindig azon csodalkozunk hogy hajnal miert nem ugy jatszik mint a dortmundban.mert ez nem a dortmund...ez kicsit olyan mint a shumacher,beleult ebbe a ferrariba ment ket kort nezi a koridoket-bazmeg ez egy rakas szar ezzel en nem egetem magam-de mi hajlamosak vagyunk elhinni hogy a mi kis trabantunk ami 20eve meg korszeru jargany volt felveheti a versenyt a modern technikaval.a baj az ha megse akkor utana anyazzuk szegenyt-pedig o meg mindig a mi kis kedvenc mindennapi sajat kocsikank ami nekukn a vilag legjobbja marad igy is..csodak azert vannak-rossi azzal a lepukkant yamahaval is kepes kioktatni a mezonyt pedig reaisan a 8helyre lenne jo vele,vagy ott van federer tavaly ugy sirt mint egy ovodas mikor elveszik a macijat mikor kikapott wimbledonban nadaltol aztan eddzo nelkul 3granslamet nyer iden.a penz az oka mindennek-azert inkabb padoznak a sracok az angol 2.ban vagy az olasz 2.ban-helyette jatszhatnanak hollandiaban vagy gyengebb bundesliga csapatban,de ott nem nyomjak ugy a zset...

  • 384.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:24

    Kedves fa!
    A PL kapusoknak nem 95%-a vonalkapus, mert nem mindenki kap RENDSZERESEN az 5-ösn belül gólt!
    Az vitathatatlan, hogy Király, a Babos renszeresen követi el az álatalam leírt hibákat!
    Miért jó ez nekünk, hogy évekre visszamenően emiatt veszítjük el a meccseinket?
    Miért nem kell ezt a renszerhibát kijavítani?
    Amennyiben Király és Babos véd, akkor most mondom, hogy újra és újra nem jönnek ki a kapuból, amikor kellene vagy rossz ütemben jönnek ki a kapuból és az előbbiek miatt újra és újra veszíteni fogunk!

  • 385.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:36

    A Mészáros azért lett jó középső védő, mert a Polexics véd mögötte.
    Figyeld +, ha nem a Polexics véd, akkor nagy zűrök lesznek a Loki védelem közepén!
    A Király és a Babos előtt 1etlen középső védő sem tudott kiemelkedni.
    Király már a kutyának sem kellett Angliában, Babost elküldték az Eindhoventől.
    Hogyan emelkednek ezek a kapusok a magyar válogatott többi játékosa fölé?
    A Hajnal a Dortmundban meghatározó játékos, a Huszti a Zenitben az Advocat elküldése óta rendszeres kezdő, a Dzsudzsák az Eindhovenben rendszeresen jól teljesít stb.
    Király Bundesliga 2. Babos 1 holland középcsapat kapusa.
    Miért ne lehetne őket kritizálni, ha rajtuk megy el rendszeresen a meccs és a hibáik ugyanazok?

  • 386.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:42

    Kedves klicsko74!

    Petry sem hozott 1etlen 1 meccset sem a magyar válogatottnak és természetesen vonalkapus volt. Nemzetközi szinten nem teljesített és ugyanúgy nem voltak eredményei, mint Szűcs Lajosnak akit elküdtek a Kaiserslauternből.
    Mind2ő +kapta a nemzetközi kiugrás lehetőségét és kevesek voltak hozzá!

  • 387.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:42

    Látszik, h életedben nem álltál még a kapuban...
    Mindegy, maradjunk annyiban, h se németországban, se angliában, se hollandiában senki sem ért a kapusokhoz (se)...

  • 388.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:45

    Mind2őtöknek írom, hogy a védők gyengébb és jobb teljesítményének is lehet az oka a gyengébb(vonalkapus) és a 4. vagy 5. hátvédként is beszámítható jó kapusok!

  • 389.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:45

    Amúgy naon érdekes a felfogásod, Hajnal eddig semmit se csinált a válogatottban, mégis a klubcsapatát hozod fel, ellenben Király és Babos a 10 évből min. 7-szer lett a csapata legjobbja...
    mindegy, nem vitázom, bárcsak ilyen 20 mezőnyjátékosa lenne a válogatottnak...

  • 390.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:48

    Felfogás II.: tehát ez csak oda működik, vissza nem... :)
    Aki 10 évet lehúz a Bundesligaban/Premier Leagueban, ill. az Erdevise-ben, az mindig csak a válogatott meccsre hülyül meg, előtte-utána pedig midnig a csapata legjobbja...
    Értettem, nincs több kérdésem. :)

  • 391.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:54

    kedves aboriginal.en is azt mondom fulop kene jelenleg,de o serult,mondjal te egy megfelelo kapust,de akkor vedoket is tegyel ele-ne olyanokat akik a vilag jelenleg legjobbjanak tartott csatarat egyedul engedik kapura es ne olyanokat akik husz eve hagynak minden jottmentet szabadon garazdalkodni az otoson.sorold mar fel hany alkalommal es milyen osszjatek utan jutottunk el az ellenfel otosen belulre vagy egyaltalan a 16osig.a masik,a portugalok nagyivbe szarnak a mi problemainkra es vagy 20szor biztos hogy kapura lonek.20bol kettot bekapni az 90szazalekos hatekonysag az mar a szuperlevinel is jo merce,de a mi ket tamadasunkbol kettot bevasalni kisse nehez lenne....

  • 392.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 9:56

    A svédek elleni 2 gólról +kérdezném a véleményeteket.
    A 1. gólnál a távolról berohanó, fejelni készülő Mellberget hogyan és ki tudta volna szabályosan +akadályozni a védők közül?
    A 2. gólnál miért nem kapushiba az, ha a kapus az ellenfél hasára rúgja a labdát és abból gól lesz?

  • 393.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:00

    Kedves fa!
    Melyik meccsen volt Király és a Babos a válogatott legjobbja?
    Várom a válaszodat!

  • 394.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:01

    BÁRMELYIK védő, aki JÓL helyezkedik...
    Tudod, erre találták fel a TERÜLETVÉDEKEZÉST a pontrúgásoknál. Mivel ha te jól helyezkedsz, akkor jöhet a nagy Mellberg is, sőt egy szikla is, mert lelesed a labdát mielőtt odaérnél...
    2. gól: Babos már verve volt, egy az egybe hozták rá, még ha kicsit hosszan is tolta meg a labdát Ibra, akkor is kiszolgáltatott helyzetben volt...
    Amúgy nem vagyok Babos fan, de unom h mindig az a legjobb, AKI ÉPP NEM JÁTSZIK... legyen szó Királyról, Fülöpről, Babosról... ÉBRESZTŐ!
    Hány védő JÁTSZIK rendszeresen a KÜLFÖLDI KLUBCSAPATÁBAN??? Segítek, a svéd meccsen EGYETLEN ILYEN VÉDŐNK VOLT. Innentől nem érdekel ki mit mond.
    Csapat nélkül a kapus sem ér semmit. Kapusaink meg 20 év óta vannak (ellentétben a csapattal).

  • 395.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:03

    A jelenlegi szezonban(!) melyik meccsen volt Király és Babos csapata legjobbja?

  • 396.  mapetso (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:05

    Ismeritek azt a dalt, hogy

    "Ki a faszom az a .é.erer, lá lá lá lá,
    Ó, ó, ó, ó, egy fa szopó!..."

    reflekt to disz?

    373. Léderer Á.
    2009. 09. 08. 23:13
    Szia Gyuri! Nekem tetszett a cikk.

  • 397.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:09

    Hm, Király a kupameccsen fantasztikusan védett 3 hete...
    láttam az összefoglalót, a mezőny legjobbjának is választották... Babosról azért nem tudok nyilatkozni, mert a meccseiket nem adják, csak az összefoglalót (amit hol nézek, hol nem), de potyagólokat nem szokott kapni...
    Te Abi, Szélesi, Tímár, Halmosi hány meccset is játszott idén?
    Én nem kérdezem meg h hányszor voltak csapataik legjobbja, látod... :)

  • 398.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:10

    Kedves fa!
    Nem tartom valószínünek, hogy játszottál védőként vagy kapusként.
    A berohanó Mellberget a szabad védőnk szemben rohanva csak szabálytalanul tudhatja szerelni!

    MOST SZÓLOK: NE A VÉDŐTŐL VÁRJÁTOK, HOGY A VISSZAFELÉ FUTÓ=LABDÁNAK OLDALT VAGY HÁTTAL ÁLLÓ VÉDŐNK FELADATA KIFEJELNI A LABDÁT, HANEM A PÁLYÁVAL SZEMBEN ÁLLÓ KAPUSÉ, AKI KÉZZEL IS MEGFOGHATJA A LABDÁT!!

    Gondolja Mellberg fejes góljára!
    Gondolj arra, hogy Babos kapuból való kijövetelekor amennyiben oldalt rúgja a labdát és nem az Ibra hasára=nem gól!

  • 399.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:11

    erdekelne hogy a buffonra valogatott meccsen iden hanyszor vihettek egyazegybe a labdat,vagy hogy az otoson belulrol hanyszor fejeltek a kapujara.....

  • 400.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:14

    Ember, veled nem lehet vitázni...
    Én 14 éve focizok, te a jelek szerint max. a számítógépen...
    Szögletnél visszafut a védő?????????????????????????????
    Területvédekezés???????????
    Ezek neked semmit nem mondanak, úgyhogy én itt fejeztem be ezt az eszmecserét.

    u.i: így tudott odaérni... szerinted ő nem oldalra rúgta volna, ha tudja? :)))))))

  • 401.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:15

    Kedves fa!

    Én nem írtam, hogy Szélesi, Tímár, Halmosi 10-ből 7-szer legjobbak voltak. te ezt írtad a királyra és a Babosra.

  • 402.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:17

    Kedves fa!
    Én az nb1 ifiben kapust és védőt is játszottam.

  • 403.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:17

    Korábban pedig csatárt.

  • 404.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:17

    amugy a vedo miert visszafele fut,honnan?1-1nel 4pont elonynel evente 2egesz es 6szor tiz percnyi meccsel a lababan mit keresgel es hol az a vedo hogy futnia kell visszafele?

  • 405.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:20

    Igen? És mégse érted a területvédekezés lényegét? Hát akkor tényleg ezért tart itt a magyar foci, és ezt nem sértésnek szánom!
    Ezek puszta tények, statisztikák... Nézz utána! A Kickeren jó böngészést :)

  • 406.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:23

    Kedves klicsko74!

    Valóban nehéz ma jó magyar kapust megnevezni.
    Korábban nekem Rabóczki Balázs és Vlaszák Géza teljesítménye tetszett.
    Fülöp van amikor nagyon jól véd és van, maikor gyengén, ahogyan ez a fiatal kapusokra jellemző. Nála ez a kijöveteli probléma nincs.
    Kötelest nem tartom váogatott szintű kapusnak. A Genkbe is tartalék kapusnak vették.
    Magyar kapust nehéz jót megnevezni.

  • 407.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:25

    Kedves klicsko744
    Arról beszélünk, hogy az ellenfél támad.
    Ilyenkor a védő visszafelé fut nem?
    Előre futna az érdekes lenne!?

  • 408.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:28

    Kedves fa!
    A pontrúgásnál a kapu előtt lökdösődő védőknél és csatároknál milyen terület védekezésről beszélsz?

  • 409.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:30

    Most akkor magaddal kerültél ellentmondásba, mert a szögletnél bizony nem visszafelé kell futni, hanem max előre, de jobb esetben csak fel kell ugrani :)
    Ha nincsenek jó magyar kapusok, akkor sorolj már fel 5-10 jó védőt, középpályást, csatárt légyszi (posztonként). :)

  • 410.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:30

    Az 1. gól előtti szituról beszélünk nem?

  • 411.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:33

    Hát egyre szomorúbb vagyok, ha nb1 ifiben csak egy meccsen is pályára léptél. :(
    Arra gondolok, h a nagy csapatoknál már rég nem emberfogást alkalmaznak ilyenkor, hanem a min. 4-5 meghatározott helyen várják a labdát, és többnyire ki is fejelik az ilyen szitukat...

  • 412.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:33

    kedves Aboriginal!MTK drukker vagyok,de az emlitett kapusoknak semmi koze nem lett volna ehhez a meccshez,amugy Babos es Fulop is vedte a halonk.szoval elakadtal sajat magadban mert nem tudsz megfelelo kapust mondani.talan allj be te!de a vedok es kozeppalyasok minden 3. meccsen tiz perc cserekent az neked teljesen megfelel egy nemzeti tizenegybe,meg hogy ketszer megyunk a kapu fele egy meccsen csatar nelkul kezdunk....ne legyen igazam de a portugalok ellen alhatna Buffon kezenfogva Czech-el,ha ilyen vedelmunk lesz(2kapufa) nem usszuk meg 3alatt.te minarik ede....

  • 413.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:34

    Kedves fa!
    Ezt a te szöglet előtti terület védekezésedet nem értem.
    Más.
    Szögletnél illetve pontrúgásnál is van olyan szitu, hogy a kapus kiküldi a védőket, ahogyan Babos és Király szokta, a 16os vonalára és ekkor már visszafelé kell a védőnek futni és a csatárnak előre.

  • 414.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:45

    Szögletnél ki kellett volna küldeni a védőket? Az egyre szebb lesz :D
    Amúgy 7 méterről fejelte, és nem az ötösről. Most csak miattad visszanéztem. :)
    A területvédekezés azt jelenti, h az ötösön és 7-8 méterre meghatározott helyen helyezkednek a védők... (pl, ahonnan mellberg fejelte a gólt...)
    Felviditottad a délelőttöm, köszönöm. :)

  • 415.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:45

    tehat minarik.babost mint fobunos meg kell korbacsoltatni es a hosiesen visszafuto vedot ki kell tuntetni,az meg termeszetes dolog hogy ibra hadd menjen hirtelen halalba mint a jegkorongban a kapus meg vagy kifogja vagy nem-az mar az o felelossege.szoglet-az otos rovidsarok az nem egy terulet?meg mindig nem valaszoltal hogy 1-1nel 4pont elony mi a budos fenet keresett elol mindenki?vagy a ket kapufanal mi a turot csinalt a hires vedelmed?hanyszor kellett vedenie az ellenfel kapusanak es hanyszor fejelhettunk az otoson belul kapura,hanyszor mehetett a csatarunk egyazegybe a sved kapusra?

  • 416.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:46

    Kedves klicsko74!
    Nem állítottam, hogy 1edül a kapusok hibáztak. Csak arra, hívtam fel a figyelmet MÁR A SVÉD MECCS ELŐTT PONTOSAN LEÍRVA A SZITUT(!), HOGY MI LESZ A HIBA!
    Sztem a Koeman alkalmatlan a kapitányságra ezt a románok és a svédek elleni meccs utáni nyilatkozatai és a magyar válogatott felismerhetetlen taktikája miatt mondom.
    4 kapus és a 3 csatárból 1 jó 30 percre 1 vicc. Gerát nem tenném be.
    Szélesit, Bodor nem válogatnám be.
    Bernáthot, Leandrót beválogatnám.
    Én Tökölit, Oláht, Keneseit, Kabátot behívnám.
    Most időt kell, hogy kérjek!
    Sajna mennem kell.
    Jó az MTK mostani kapusa!

  • 417.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:51

    Annyit kérnék, hogy magyarázzátok el nekem a területvédekezést hogyan valósítjátok +hátra felé futva illetve akkor, amikor mozgásban van mindenki pl. a kapu felé rohanó támadók és védők és a kapus viszonylatában.

  • 418.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:55

    Abi, egész délelőtt ezt írtam le neked, de én feladom. :)
    Akkor Szatmárit a válogatottba (aki egész életét a kispadon töltötte). LOL
    Véletlen nem a debrecennek szurkolsz? :)

  • 419.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 10:57

    az elso golnal szoglet volt,az 5ost ugy kellett volna vedeni mint Zrinyi a varat-a 2.nal meg a mi felpalyankat kellett volna vedenie a klubcsapatukban csereembereknek.kapise?

  • 420.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:26

    Nem értem mit nem értetek...
    Beívelésnél általában a tizenhatosnál helyezkedik mindenki, védő, támadó egyaránt. Na most amikor elindul a láb a labda felé, elkezd mozogni a támadószekció, a védők meg utána. A Gyerek ezt mondja: szerinte ezért fut hátra a védő. Számtalanszor történik ilyen kor az, hogy a rövidre bemozduló 2-3 játékos nyakán lóg 3-4 védő. Amúgy az első gólnál 2 probléma is volt: Mellberget nem kísérte senki, nem volt embere. Ennek oka talán pont a hülye területvédekezésetek volt.:) Másrészről a labdára sem érkezett senki, mert a védőink valszeg a csatárokkal mozogtak együtt: emberfogás. Az már csak hab volt a tortán, hogy a legalacsonyabb ember - Hajnal - a kapufánál állva nem érte el a labdát és nem tudta kifejelni. Amúgy ez még nem lett volna gáz, mivel elég jó fejes volt, szóval nehéz az ilyet levédekezni, hárítani.
    Hanem a probléma abban volt, hogy nem rúgtunk kettőt...:)

  • 421.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:32

    Én inkább vagyok amellett, hogy miért nem rúgtunk többet. Ugyanis a védők, kapusok hibáznak/hibázhatnak. Olyan meccs nincs, amit hiba nélkül lehoznának. Csak hát az ő hibáik marha látványosak és utána évekig beszélnek egy-kettőről. Nem véletlen, hogy kevés az aranylabdás a hátsó szekciókból. pl. kérdem én egy csatárt miért nem baszogatnak, hogy nem lő gólt? A balfaszka egész meccsen nem csinál semmit, szerez egy gólt, ő az isten. Egy védő egész meccsen jól szűr, a végén csinál egy bakit, mindenki a fejét veszi. Pl. cr9-et basztatta valaki, hogy a bl-döntőben a meccs első tíz percében elrugdosta a labdákat a francba? Szerintem nem...:) Mondjuk szerencsére, mert én a Barcának szurkolok...:)

  • 422.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:34

    Pl. ugye most mindenki azt mondja/hiszi, hogy a meccset ibra nyerte meg. Hát egy nagy büdös lófaszt...:) Inkább az a 6-8 svéd egyenfavágó nyerte meg, akik hátul kibekkelték a meccset, meg leütközték a 90 percet, kifejelték a beadásokat, stb...

  • 423.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:43

    Amúgy már nem emlékszem kinél olvastam, de jót röhögtem rajta: "norvég rövidpasszos játék...".:):):):):)
    Hát igen, ez kb. olyan, mint a dél-koreai erővízilabda, vagy a 90 percig védekező Barcelona...:):)

  • 424.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:47

    346. mickosz

    Ez csak természetes. II. Lajos azért halt meg, mert nem hitte, hogy lova átugorhatja a megáradt patakot. Ha elhiszi, nem fullad bele, hanem a túloldalon összeszedi a menekülőket és sündisznóállást elfoglalva felőrli a török túlerőt.

  • 425.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 12:50

    Amúgy annyiban stimmel a hasonlat, hogy annak idején sem hívták be a hazai bajnokságban rendszeresen jó teljesítményt nyújtókat, illetve a klubok közötti ellentétek miatt néhány kulcsjátékos lemaradt a mérkőzésről. Bár ott nem volt egyértelmű esélyese a meccsnek...:)
    Viszont az igaz, hogy a rossz taktika miatt veszítettük el a meccset...:)
    Csak az edzőt nem lehetett leváltani, mert meghalt...:)

  • 426.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 14:49

    Kedves fa!
    "Eltaláltad a szarva között a tőgyét."
    Ez +int fa. Nem a Debrecennek, hanem a Fradinak szurkolok.
    Szögletnél és pontrúgásnál területvédekezésről csak ti hallottatok!
    Emlékezzél!
    1 pontrúgásnál, de különösen szögletnél mindenkinek +van az embere, akinek a mezét, a nyakát, a kezét stb. fogja!
    Talán a játékosok a mezére, a nyakára, a kezére stb. gondoltok, amikor területvédekezésről beszéltek???
    Biztos, hogy te érted, amit mondani akarsz vagy csak olvastad valahol?

  • 427.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 14:53

    Garami Józsi bácsinak most is igaza van.
    Szatmári jobb kapus, mint Végh.
    Végh is vonalkapus.
    Szatmári csodát csinál majd az MTK középső védőiből olyan sokat segít be a védelemnek!

  • 428.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 15:11

    Kedves drugics77!
    1etértek az 1. gól szituáció levezetéseddel azzal a kis korrekcióval, hogy a játéktérrel szemben álló Babosnak a labda és Mellberg irányában kellett volna mozognia ezzel szöget zárva.
    A kapu felé tartó Mellberggel 1ütt Babosnak is el kellett volna indulnia a kapuból a beadásra, a labdára.
    A 16-osról berohanó Mellberget 1 védő csak hátulról felrúgni előről, oldalról lekönyökölni tudta volna, ha nem az ellenfele kezét, mezét stb. fogta éppen.
    Babos, mint 1 vonalkapus nem előre a labda felé mozgott, hanem a kapuvonalon feküdt végig. Így viszont esélye sem lehetett a védésre.
    A kommenteden látszik, hogy fociztál vagy focizol valahol.

  • 429.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 15:51

    Drugi, drugi, drugi...
    Ezt szépen elmagyaráztad: "Na most amikor elindul a láb a labda felé, elkezd mozogni a támadószekció, a védők meg utána. A Gyerek ezt mondja: szerinte ezért fut hátra a védő. Számtalanszor történik ilyen kor az, hogy a rövidre bemozduló 2-3 játékos nyakán lóg 3-4 védő. Amúgy az első gólnál 2 probléma is volt: Mellberget nem kísérte senki, nem volt embere. Ennek oka talán pont a hülye területvédekezésetek volt.:) Másrészről a labdára sem érkezett senki, mert a védőink valszeg a csatárokkal mozogtak együtt: emberfogás."

    1. szögletnél nincs les, és nem a tizenhatosan áll mindenki...
    2. egyszerre emberfogás és területvédekezés, és mégsincs ott ember??? szerintem az ufók tehetnek erről :)

    Aboriginal:
    fenn tartom a véleményemet, életedben nem fociztál és főleg nem a kapuban, nemhogy nb1 ifiben! Ajánlom figyelmedbe az angol csapatok helyezkedését szögletnél, nézd meg hány játékosnak nincs párja, mivel azt a területet védi, AHONNAN KAPURA LEHET FEJELNI (és ahonnan Mellberg is fejelt). És ha ott van védő akkor ELŐRE LÉPETT VOLNA és nem a te hülye hátrafutós sztorid jönne. :)
    Amúgy nincs kapus, aki oda kijön... kivéve, ha a rövid kapufánál áll, de én ilyet még életemben nem láttam, és nem is fogok. :)

  • 430.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 16:50

    Elég volt a szórakozásból.
    Csakazértis hajrá MAGYAROK!
    Majd ma nyerünk. :)

  • 431.  getzileo (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 17:03

    úúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú, EZT A SOK OKOS EMBERT!!!
    NEKTEK KÉNE SZÖVETSÉGI KAPITÁNYNAK LENNI!
    CSAK SZÓLJATOK, MERT MEGYEK LABDASZEDŐNEK.

    HAJRÁ MAGYAROK,HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ MAGYAROK, HAJRÁ MAGYAROK

    RIA RIA HUNGÁRIA, RIA RIA HUNGÁRIA!!!

    HA ESETLEG KIKAPUNK MA AKKOR IS :HAJRÁ MAGYAROK!!!!!!!!!!

    JA ÉS MINDIG HAJRÁ MAGYAROK!

  • 432.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 19:58

    Nem értelek Fa! Szerinted olyan nincs, hogy egy kapus kijöjjön 7 méterre a kapujából beívelésnél?:)
    Szerinted pontrúgásnál mindenki területet véd?:)
    Láttál te már meccset?:) Kétlem...

    Most olvastam valahol, hogy Hajnal nem kezd. Szerintem - mondom ezt még a meccs előtt - ez hiba. Nem tudom ki fog irányítani... Pont a portugálok ellen lenne jó egy alacsony súlypontú, technikásabb játékos. Erre helyette Tóth Balázs. Na mindegy. Egyre kevésbé vagyok meggyőződve arról, hogy a kapitány tudja mit csinál...

    Ettől még nyerünk! Hajrá Magyarok!!!

  • 433.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:09

    Srácok!

    A svédek a 77. percben 0 0-ra állnak Máltán...:)
    Ha ez így marad, van esélyünk...:)

    MAGYARORSZÁG: Babos Gábor – Bodnár László, Gyepes Gábor, Juhász Roland, Halmosi Péter – Vadócz Krisztián – Huszti Szabolcs, Tóth Balázs, Dárdai Pál, Dzsudzsák Balázs – Torghelle Sándor

    Ez a kezdőcsapat.
    Még mindig nem tudom ki írányít, de lehet, hogy bekkelni fogunk. Kellene egy ember, aki pontosan előreíveli a labdákat a futó szélsőknek meg a csatárnak. Már ha kontrára játszunk. Ha támadunk, akkor is kellene egy ember, aki mozgatja a csapatot és támadásba dobja a szélsőket valamint a csatársorunkat...
    Én ilyet nem látok, lehet, bennem van a hiba.

  • 434.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:16

    Basszák meg!

    A rohadt nagy szerencsés fajtájukat!
    Vezetnek egy ÖNGÓLLAL!
    Hihetetlenül undorító ez a favágó svéd válogatott!

  • 435.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:18

    Kedves fa!
    Nem írtad, hogy hol fociztál.
    Gondolom az alacsony homlokú riporter sztár Ricsivel 1ütt sehol sem.
    Fa, hány játékosnak nincs párja Angliában a szögleteknél?
    Ők hogyan védenek területet, ha közben a többiek a területen birkóznak?
    Előre lépni + a kapusnak Babosnak kellett volna.
    Biztosan nem tucc róla A KAPUS KÉZZEL IS +FOGHATJA A LABDÁT ÉS MINDIG SZEMBEN ÁLL A PÁLYÁVAL!
    A védő nem foghatja + labdát kézzel és ritkán áll szemben a pályával=nehezebb helyzetben van, mint 1 kapus!!!
    Amennyiben most sem érted, akkor feladom.
    Hajrá Magyarok!

  • 436.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:19

    Én a Vadócz helyett a Hajnalt játszatnám.

  • 437.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:39

    No, a svédek nyertek máltán 1:0-ra, egy, a 81. percben szerzett öngóllal.
    Egész jó lehet erre a hétre a horoszkópjuk...

  • 438.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 20:41

    Szerb gyöngyszem, nem azt írtam, h egy kapus nem mehet ki 7 métert, én konkrétan a gólról írtam... SZÖVEGÉRTELMEZÉS, mivel a kettő nem ugyanaz...
    Abi fiú, felnőtt nb2-ig vittem, ez szerintem "valamivel" több, mint az nb1 ifi (kapuban, csatárként meg még ki tudja milyen poszton). :) Persze ezzel nem felvágni akartam, mivel erre nem is lehet, de legalább tudom, h mit jelent pl a területvédekezés. És amikor kiszolgáltatott helyzetben van a kapus, akkor nem őt fogom szapulni, ahogy ti teszitek...
    Az a legszebb bennetek, h a saját szavaitokkal ütitek az állításaitokat... Mellberg KIVEL BÍRKÓZOTT EMBER?

  • 439.  Knapp (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 21:01

    Ha közelebb jön a beadás Baboshoz, az sem segít... 0:1

    Léderer meg a sok ostobaság helyett felkészülhetne. Nem attól lesz jó riporter, hogy becsapja a népet, és a 10 pontos skótokat mögénk sorolja, mivel nekünk a csoport 2.-ok összevetésében csak 7 pontunk van. A leggyengébb elleni eredmények nem számítanak a 6 csapatos csoportok esetében.

    Az meg micsoda, hogy még nem dölt el, kiemelés lesz-e a playoffban?!
    A FIFA oldalán sorsolás van, akkor az lesz.
    Idióta!

  • 440.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 21:21

    A kint lévő szurkolók előtt le a kalappal! Eddig nagyon nagyot szurkolnak.

  • 441.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 23:04

    Nos azt kell mondjam, Fa igaza volt Abo-nak... A mai gól Babosé volt, tényleg nem jön ki a beadásokra. Ezt amúgy a meccs végén ő is elismerte: "lehet, hogy az én gólom is és határozottabban kellett volna kijönnöm"

    Ja, és azt hiszem ezt te írtad...:)

    "Amúgy nincs kapus, aki oda kijön... kivéve, ha a rövid kapufánál áll, de én ilyet még életemben nem láttam, és nem is fogok."

    Amúgy a mai taktika jó volt, tényleg levédekeztük őket, nekünk talán több lövésünk volt, mint nekik. Csak a korai gól... Meg talán lehetett volna a félidőben is cserélni, de megint az "apróságokkal" volt gond: pl. egymáshoz passz, hosszú átadások, kényszerítők.
    Buzsákynak pl nem volt értékelhető megmozdulása sem.
    Szóval azt kell mondjam, mindent összevetve nem volt sok különbség a 2 csapat között, de - Portugália ellen - ennyit tudunk.
    A svédek meg szerencsés köcsögök...:)

    ui.: ha vaalaki megnézi az eredményeket, láthatja, hogy nagyon kis különbségek vannak a csapatok között, nincs már könnyű meccs, szóval nem lenne jó, ha most mindenki starozná a válogatottat, mert apróságokon múlnak dolgok - pl VB-részvétel. A szlovák válogatott ott lesz, de állítom nem jobb mint a magyar.

  • 442.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 09. 23:08

    Amúgy meg azon hibák nagy része ma is ült, ami szombaton:
    - nincs normális passzjáték,
    - nincs normális összjáték,
    - a beívelések felét elronjuk, s a túlsó oldalon nem gyűjti össze őket senki,
    - kevés a tért ölelő átadás, oldalváltás, keresztlabda.

    Bár megértem, hogy elsődlegesen a portugálok játékát akartuk megölni, ami sikerült is, csak kár, hogy nem lett eredménye.

  • 443.  petroczt (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 0:13

    Szerintem amúgy ez a magyar csapat jelenleg ennyit tud és pont, a többi meg felesleges szócséplés. Forgathatjuk ezt a csapatot akárhogy akármerre, erre a posztra ezt, arra a posztra amazt. Meg lehet nézni, hogy milyen "nagy nevek" játszanak a portugáloknál, és ennek ellenére nem volt a két csapat között valami nagy különbség (sőt). De jelenleg ez még egyszerűen nem elég ahhoz, hogy meg is verjük őket. Nézegettem ma, hogy milyen válogatott hogyan áll, és megakadt a szemem Bosznián, akik kijutásra állnak. És elkezdtem gondolkodni, hogy hogy lehet, hogy már ők is előrébb tartanak. Aztán láttam ki lőtte a góljaik nagy részét: Dzeko. Hol vagyunk mi attól, hogy egy olyan játékosunk is legyen, aki a német bajnokcsapat csatára, és húzóembere. Ehhez képest van egy Torghelle, aki előtt le a kalappal, mert küzd, hajt, de nem várhatjuk el, hogy ezzel fel tudjuk venni a versenyt ilyen szintű csapatokkal. Szerintem Juhász és Dzsudzsák szintje az, amit el kellene érni ahhoz, hogy bármiről is beszélhessünk a többi poszton.
    Azt se hinném, hogy Koeman ne végezné jól a munkáját, akárki más irányítása alatt sem tudtunk volna jobb eredményeket elérni. Legalább az szimpatikus benne, hogy nem ígérget össze-vissza. Sztem ő sem tudhatta, hogy mire képes pontosan ez a csapat, ha a svédekkel, portugálokkal játszunk. Most legalább mindenki láthatja, hogy hol tartunk. Ez van.

  • 444.  drugics77 (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 0:25

    Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy mi a bosnyákokat oda-vissza vertük.
    Ezt nem értik meg sokan, hogy nagyon kicsik a különbségek és egyálétalán nem mindegy milyen csoportba kerülsz. Nézd meg a dánokat, előzőekben mit műveltek?

  • 445.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 7:56

    A két gól ég és föld... A tegnapi valóban az övé volt, de ettől a szezont még nem kell keverni a fazonnal...
    Hmm, ez mindig is ment... Ha másik csoport, ha x, ha y-nal lennénk...
    ITT VAGYUNK, itt kellett volna eredményeket produkálni... sokra megyünk, ha magunkat altatjuk ezzel a gyenge dumával... dánokat verhetük volna, svédek ellen, minimum x lehetett volna, és a tegnapi meccsben is benne volt egy Dzsudzsák szabigól, ettől függetlenül NEM VÉLETLEN NEM NYERTÜNK EZEKEN A MECCSEKEN, rúgott gól(ok) nélkül még nem jutott tovább egyetlen csapat sem...

  • 446.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 9:32

    Kedves fa!
    Lehet, hogy nb2-ben játszottál, de nem kapus poszton és ez +látszik a hozzászólásaidon.
    Olvasd el újra és most gondolkodjál is!
    ÉN MEGMODTAM ELŐRE! NEM UTÓLAG, MINT TE! ELŐRE MEGMONDTAM, HOGY MI FOG TÖRTÉNNI! Hol vagy te ettől, hogy előre megmodjál bármit? Vissza kellene venned, mert nem vagy olyan tévedhetetlen, mint eddig gondoltad!
    Én +mondtam előre: olvassátok el a Sinkovits blogban a Ralf Edströmről szólóban: "54. Aboriginal 2009. 09. 03. 15:33 A magyar-svédet, amely 3:3 lett én is láttam, amikor Edström fejelt gólt Bicskeinek. Sajnos az Ibrahimovics fejes góljára is jól emléxem, amelyet Királynak fejelt. A 2-őben az a közös, hogy mind2-őt az 5-ösön belülről kaptuk, ahonnan kapus nem kaphatna gólt. Mind Bicskei, mind Király vonalkapusok=nem jönnek ki a kapuból vagy rossz ütemben jönnek ki a kapuból. Sajnos Babos, Király vonalkapusok=A KAPUSHIBA=AZ 5ÖSÖN BELÜLRŐL GÓLT KAPUNK +ISMÉTLŐDHET!!! MOST SZÓLOK: NE A VÉDŐTŐL VÁRJÁK KEDVES RIPORTEREK, HOGY A VISSZAFELÉ FUTÓ=LABDÁNAK OLDALT VAGY HÁTTAL ÁLLÓ VÉDŐNK FELADATA KIFEJELNI A LABDÁT, HANEM A PÁLYÁVAL SZEMBEN ÁLLÓ KAPUSÉ, AKI KÉZZEL IS MEGFOGHATJA A LABDÁT!! HAJRÁ MAGYAROK!-idézet vége. Gondoljatok a Mellberg fejes góljára! a játéktérrel szemben álló Babosnak a labda és Mellberg irányában kellett volna mozognia ezzel szöget zárva. A kapu felé tartó Mellberggel 1ütt Babosnak is el kellett volna indulnia a kapuból a beadásra, a labdára. A 16-osról berohanó Mellberget 1 védő csak hátulról felrúgni előről, oldalról lekönyökölni tudta volna, ha nem az ellenfele kezét, mezét stb. fogta éppen. Babos, mint 1 vonalkapus nem előre a labda felé mozgott, hanem a kapuvonalon feküdt végig. Így viszont esélye sem lehetett a védésre. Gondoljatok Babos kapuból való kijövetelére!+Amennyiben oldalt rúgja a labdát és nem az Ibra hasára=nem gól! Mi volt a portugálok ellen? A Babost +előző portugál 2 MÉTERRŐL FEJELT A KAPUBA, MERT BABOS NEM A LABDA IRÁNYÁBA, HANEM A PORTUGÁL MÖGÉ VETŐDÖTT!

  • 447.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 9:34

    „Meglepett a magyar válogatott játéka, mert egygólos hátrányban is olykor tizenegy emberrel védekezett a hazai csapat. Úgy tűnt, mintha megelégednének az egy–nullás vereséggel" – fogalmazott Carlos Queiroz"-idézet vége.
    "Erwin Koeman elmondta, elégedett a csapattal, mert a játékosok megvalósították azt a taktikát, amit eltervezett, de ez most ennyire volt elegendő. "-idézet
    ELŐBBI 2 INTERJÚBÓL EGYÉRTELMŰEN LÁTSZIK, HOGY KOEMAN MEGÉLHETÉSI EDZŐ=NEM BAJ, HA VESZÍTÜNK, A LÉNYEG AZ, HOGY AZ Ő TAKTIKÁJÁT +VALÓSÍTOTTK A JÁTÉKOSOK.
    EZ ÍGY SZÁMUNKRA ELFOGADHATATLAN!
    Ez olyan a vállalati gazdálkodásban, mint amikor az ügyvezető azt mondja, hogy nem baj, hogy veszteségesek vagyunk, a lényeg az, hogy az alkalmazottak azt csinálják, amit én mondok. Ez után a szöveg után a pénzéért profitot váró tulajdonos azonnal rendkívüli felmondással elküldené az ügyvezetőt.
    Mit mond erre a kisteleki? Jó úton járunk.
    KISTELEKI, KOEMAN TAKARODJ!
    RENDKÍVÜLI FELMONDÁSNÁL A KISTELEKI ÁLTALI KOEMAN SZERZŐDÉSHOSSZABBÍTÁSBÓL EREDŐ VÉGKIELÉGÍTÉS NEM JÁR! REMÉLEM NEM JÁTSZÁK EL ÚJRA=EZ NEM A BKV!?

  • 448.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 9:35

    "QUEIROZ: MINTHA A MAGYAROK NEM AKARTAK VOLNA NYERNI

  • 449.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 9:36

    Ez a portugál válogatott verhető lett volna!
    Az ő kapusuk is nagyon gyengén véd

  • 450.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 11:55

    Aboriginál !
    Meglepett, hogy megállapítottad, hogy a portugál kapus gyengén véd.
    Ez igazán bravúros dolog volt, csak úgy a fotelből, vagy a stadion végéből, nem i értem ilyen ragyogó elmét miért nem alkalmaz egyetlen csapat sem szaktanácsadónak.
    Próbálom el is hinni neked ezt a rendkívül sok okosságot, ha nem tőled olvasnám, hogy Edström is az ötösön belülről fejelte anno a gólt. Csak hát a filmmúzeum sportmúzeum c. adásának a jelenete most is itt van a videómon, ahol tisztán látszik, hogy a svéd 8-9 méterről fejel a hosszúba és kétszer is pattan a labda a hálóig.
    No és Ibra góljánál állítod ha Babos oldalra rúgja a labdát stb.. Az sem zavar, hogy a labdát nem Babos rúgta, ő csak elévetődött és róla, igaz a lábáról pattant Ibrahimovicsra.
    Szörnyű mennyire tele vagyunk a neten szakértőkkel ,

  • 451.  fa (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 12:48

    Abi, te egy MÁGUS vagy, ajánlom lépj kapcsolatba Uri Gellerrel, vagy a Budapest tv-vel LOL.

  • 452.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 17:37

    minariknak! szoval akkor a babos miatt elvesztettunk ket meccset mert o vonalkapus,te meg egy delphoi alkalmazott.persze a csapat tokeletesen muzsikalt,iranyitottuk a meccset-kapuhoz szegeztuk az ellenfelet es a csataraink-kozeppalysaink szamolatlanul zuditottak a loveseket a sved es portugal kapura hazai palyan ahogy azt rendesen kell.amugy ertem mitol voltunk ilyen jok mezonyben,hisz minden jatekosunk vegigjatszotta iden eddig az osszes bajnokijat igy topformaban jatszottak nem ugy mint ezek a nyavalyas svedek es portugalok akik meg azert is kinlodnak hogy a cserepadra odaferjenek.amugy nekunk nincsenek olyan jatekosaink akik nemzetkozi porondon elethalalra meno meccseken eddzodtek az elmult hetekben(Loki),vagy talan elfaradtak szegenyek hogy helyettuk azok jatszottak akik pihentek-0meccs iden:Gera Halmosi Huszti stb.nincs olyan csatarunk aki az AEKben elso meccsen az eddzo es az osszes ujsag szerint a legjobb volt,es a Priskin se rugott mostanaban golokat,a Torghelle meg szorja....ezeket a meccseket meg lehetett volna oldani diplomaciai uton is,vagy szerzodest kotni tisztes vereseget szeretnenk elerni jeligere.amugy a danok ellen is ezt jatszottuk csak makunk volt,meg ezt is fogjuk jatszani a kovetkezo 4evben is,ha tetszik vkinek ha nem.ez a demokracia 4evig nincs reklamacio,majd csak akkor.ez a csapat emlekeztetett a 86ban mexicoban megego de amugy brillians jatekot jatszo vagy szinte mar az Aranycsapat totalis futballjat idezte nem?mirol beszelunk?a Varhidy Gellei fele csapatok is a bunkerfocit probaltak mint ruhat viselni tobb-kevesebb mertekkel es sikerrel a Bozsik fele meg vicc volt ugyahogy.aki a golokat rugja az nyer(LOKI),inkabb kaptunk volna ki 3mal szep tamadofocit jatszva,a nezokt szorakoztatva,a meccs ugyanis elsosorban azert van.ilyen focit az utobbi 10evben a Matthaus era vegen lehetett latni(koszonjuk mr kisssteleky!),vagy ha eredmenyre is torunk azt bemutatta a debreceni hadtest hogyan kell!mas.Huszti miota es hol csatar?Buffon(world no1) vonalkapus!!!Hajnal-bokaig ero vizben nem tud lubickolni,ahhoz hogy szorja a megapasszokat tarsak is kellenek(dortmundban vannak)a portugal gol:szabadrugas volt,ket emberunk kozott felugorva fejelt Pepe megha nem is jott Babos.mit irjak meg?HAJRA MTK!!!

  • 453.  Hendrixxx (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 17:45

    KOEMAN TAKARODJ!!!!

  • 454.  Mészöly K. (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 17:57

    Teljesen egyetértek a szurkolók meglátásaival. Évek óta azt hangoztatom, hogy nem érdemes külföldi edzőt hívni a válogatott élére. Nálunk is vannak nagyon tehetséges fiatal edzők, akik játékosként is erős ligákban futballoztak. Nagy fejlődést nem tapasztalok az utóbbi egy-két évben. A játékosok szinte megegyeznek Várhidi Peti keretével, és ő igenis mert támadófocit is játszatni. A török futballról vehetnénk példát. Hol voltak 25 éve, és hol tartanak most?

  • 455.  KÁLMÁN (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 18:43

    Kálmi bácsi!
    Törökországban annyi euró milliót raktak a fociba, amit mi elképzelni se tudunk... rossz példa. És nem is 3-4. osztályú edzőket, játékosokat igazoltak, h fejlődhessenek.
    Ha nem tűnne fel, a játékosállomány nagyjából a Mattheus féle csapattal egyezik meg, és nem mágnespéterével...

  • 456.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 10. 19:27

    Nagyrabecsult Kalmi ba! szegyellem hogy egy igazi nemzeti ikonnal vitatkozunk itt,de szerintem is ezt a csapatot Matthaus rakta ossze,csak nem csatar nelkul betlire jatszatta,hazai palyan.az teny hogy attol hogy vki jo jatekos volt meg nem lesz jo eddzo es az is hogy lehet o eddzo vki jatekosmult nelkul is.egyetertek hogy lehetne akar magyar is a szovetsegi,de nem kene fiatal aki itt kiserletezi ki hogy mit is akar jatszatni a csapataval(mint Koeman).legyen inkabb olyan aki mar bizonyitott,bajnoki cimek,bl szereples vagy mas merce alapjan.a torokok rossz pelda mert az egy 80millios orszag,igy a nagy televizios bevetelek es a magasabb nezoszam tobb lehetoseget biztosit.ha meg sok penzert hozunk kulfoldi eddzot akkor hozzunk egy Blazevicet Capellot Fergusont akarmennyibe is kerul...en bizakodo vagyok es azt mondom kis korultekintessel par ev alatt akar a vilag elejen is lehetnenk,az u20as csapatunk Egervaryval ha vegigmehet a felnottig meg visszahozhatja a regi idok focijat,arrol nem beszelek hogy a magyar foci jelenlegi genbankja(MTK)milyen jo kezekben van (Garami,Varszeghy) ehhez meg csapodik felcsut szombathely,es a debrecen ezzel az anyagi es szakmai felfogassal-ez a jovo.persze en is szeretnem ha mar most mennenk a vb-re,realis eselyunk volt ra,most viszont mar csak egy finnorszagi burleszkparadeval mehetnenk.sot ez a csapat ilyen jatekkal jobb is ha nem megy mert a csoportban harom 1-0as vereseget osszevedekezve mindenki azt mondana hogy hat ez jo meg tisztes helytallas meg nem lehet csodat varni,maradna a langyosviz-ebben kisteleky kivaloan lavirozik,kishijjan kituntette Koemant meg jutalmat oszt a csapatnak.itt foldrenges kellene a valodi valtozashoz.maradok tisztelettel oszinte hive a magyar focinak,a virtusnak ami megkulonbozteti a magyar focit.

  • 457.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 11. 10:10

    Kedves humanda!
    Amennyiben ennyire 1értelmű, hogy a portugál kapus gyengén véd, akkor a szakemberek, Koeman miért nem épített erre taktikát? Miért nem hívott be több csatárt és miért nem lőttünk többet kapura?
    Valóban vitatod, hogy a Király és a Babos vonalkapus és abból, hogy nem jönnek ki a kapuból illetve rosszul jönnek ki a kapuból és az előbbiek miatt nagyon sok meccset elveszített a magyar válogatott?

    Szted Mellberg fejes góljánál nem a játéktérrel szemben álló Babosnak kellett volna a labda és Mellberg irányában kellett volna mozognia ezzel szöget zárva? A kapu felé tartó Mellberggel 1ütt Babosnak is el kellett volna indulnia a kapuból a beadásra, a labdára. A 16-osról berohanó Mellberget 1 védő csak hátulról felrúgni előről, oldalról lekönyökölni tudta volna, ha nem az ellenfele kezét, mezét stb. fogta éppen. Babos, mint 1 vonalkapus nem előre a labda felé mozgott, hanem a kapuvonalon feküdt végig. Így viszont esélye sem lehetett a védésre. Gondoljatok Babos kapuból való kijövetelére!+Amennyiben oldalt rúgja a labdát és nem az Ibra hasára=nem gól! Mi volt a portugálok ellen? A Babost +előző portugál 2 MÉTERRŐL FEJELT A KAPUBA, MERT BABOS NEM A LABDA IRÁNYÁBA, HANEM A PORTUGÁL MÖGÉ VETŐDÖTT!
    NEM ÍRTAM LE MÁR A SVÉD MECCS ELŐTT, HOGY A BABOS VONALKAPUSSÁGA MIATT GÓLOKAT KAUNK?
    Írod, hogy neked rengeteg eszed van. Várom, hogy leírd előre, hogy milyen hibák miatt kapunk ki a következő válogatott meccsen! Amennyiben én +tudom mondani, akkor neked a rengeteg eszeddel ez gyerekjáték lesz!

  • 458.  doki (Válasz erre)
    2009. 09. 11. 11:09

    Te egy hatalmas szakértő vagy Aboriginal! Miért nem te ülsz a szövetségi kapitány székében? Már többen leírták, hogy a svéd meccsen nem Babosnak kellett volna 7 métert kifutni, hanem egy védőnek, aki - és most kapaszkodj meg - előre lépve kifejelte volna a labdát, és nem hátulról futva. Jelenleg nincs csapatunk, nevek vannak, de ha neked ez a legnagyobb bajod, h Babos egyszer hibázott (és nem háromszor...) akkor naon boldog életed lehet.

  • 459.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 11. 20:26

    Aboriginál !
    Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy valaki annyira hülye legyen, hogy azt is elfelejtse mit írt korábban.
    1, te írtad, hogy a portugál kapus gyenge, én azon csodálkoztam, hogy te ezt így meg tudod állapítani, most meg úgy teszel mintha én mondtam volna
    2, babos vonalkapusságáról szó nem volt, le sem írtam ezt a szót pusztán megjegyeztem, hoyg nem Babos rúgta Ibrára a labdát hanem Ibra rúgta babos lábának ahonnan visszapattant a csatár hasára. Ennek vonalkapussághoz köze nincs, már az szép volt, hogy lezárta a szöget, többet nem tehetett
    3, Egyszerűen elfelejted, hogy azt állítottad hogy Edström is az ötösön belülról fejelt anno, miközben tény, hogy 8-9 méterről.
    Most vitatkozzak egy ilyen ostobával, aki arra sem emlékszik mit írt. Tedd meg te, saját magad vagy méltó partner saját magadnak.

  • 460.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:27

    humanda!
    1."450. humanda
    2009. 09. 10. 11:55
    Aboriginál !
    Meglepett, hogy megállapítottad, hogy a portugál kapus gyengén véd.
    Ez igazán bravúros dolog volt, csak úgy a fotelből, vagy a stadion végéből, nem i értem ilyen ragyogó elmét miért nem alkalmaz egyetlen csapat sem szaktanácsadónak."-idézet tőled.
    Erre a beírásodra még remélem emléxel hiszen ez volt az fenti hozzászólásod előtti!
    Az előbbi hozzászókásodban jól felismerhető az, hogy gúnyolsz engem arra vonatkozóan, hogy olyan +állapítást tettem, amely 1értlemű mindenki számára.
    Ez igazán bravúros dolog volt, csak úgy a fotelből, vagy a stadion végéből, nem i értem ilyen ragyogó elmét miért nem alkalmaz egyetlen csapat sem szaktanácsadónak."-idézet tőled.
    Az előbbiekre vűlaszoltam:
    "Kedves humanda!
    Amennyiben ennyire 1értelmű, hogy a portugál kapus gyengén véd, akkor a szakemberek, Koeman miért nem épített erre taktikát? Miért nem hívott be több csatárt és miért nem lőttünk többet kapura?"-idézet vége.
    2. "babos vonalkapusságáról szó nem volt,"-idézet tőled.
    Az, hogy nem ismered fel, hogy a hozzászólásaimban én végig a Király és a Babos vonlkapusságára hívtam fel a figyelmet ez már tényleg nem az hibám!
    "Ismétlés a tudás annyja.+ mondja a szólás. Amennyiben neked ennyi ismétlés és magyarázat sem elég, akkor itt nálad már nincs segítség.
    Valóban vitatod, hogy a Király és a Babos vonalkapus és abból, hogy nem jönnek ki a kapuból illetve rosszul jönnek ki a kapuból és az előbbiek miatt nagyon sok meccset elveszített a magyar válogatott és ezt a típushibát ki kell javítania a válogatottnak?
    3. Igen én úgy emléxem, hogy Bicskei is az ötösön belülről kapta a gólt. Az előbbit könnyen cáfolhatod, ha belinkeled a videót, amivel állítólag rendelkezel.
    4. Remélem nem mondok neked újat azzal, hogy a kapus a 16oson belül +foghatja a labdát!
    Koszta Jani, a Zsiborás, Kahn stb. nem csak az 5ös területét, hanem a 16oson belüli területet is uralta.

  • 461.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:32

    "Ismétlés a tudás anyja"
    Olvasd el talán most már +érted!
    "Én +mondtam előre: olvassátok el a Sinkovits blogban a Ralf Edströmről szólóban:
    "54. Aboriginal
    2009. 09. 03. 15:33
    A magyar-svédet, amely 3:3 lett én is láttam, amikor Edström fejelt gólt Bicskeinek.
    Sajnos az Ibrahimovics fejes góljára is jól emléxem, amelyet Királynak fejelt.
    A 2-őben az a közös, hogy mind2-őt az 5-ösön belülről kaptuk, ahonnan kapus nem kaphatna gólt.
    Mind Bicskei, mind Király vonalkapusok=nem jönnek ki a kapuból vagy rossz ütemben jönnek ki a kapuból.
    Sajnos Babos, Király vonalkapusok=A KAPUSHIBA=AZ 5ÖSÖN BELÜLRŐL GÓLT KAPUNK +ISMÉTLŐDHET!!!
    MOST SZÓLOK: NE A VÉDŐTŐL VÁRJÁK KEDVES RIPORTEREK, HOGY A VISSZAFELÉ FUTÓ=LABDÁNAK OLDALT VAGY HÁTTAL ÁLLÓ VÉDŐNK FELADATA KIFEJELNI A LABDÁT, HANEM A PÁLYÁVAL SZEMBEN ÁLLÓ KAPUSÉ, AKI KÉZZEL IS MEGFOGHATJA A LABDÁT!!
    HAJRÁ MAGYAROK!-idézet vége.
    Gondoljatok a Mellberg fejes góljára!
    Gondoljatok Babos kapuból való kijövetelére!+Amennyiben oldalt rúgja a labdát és nem az Ibra hasára=nem gól!
    Mi lesz a portugálok ellen?"-idézet tőlem.

  • 462.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:33

    akkor megegyszer!Buffon VONALKAPUS!jelenleg world no1.csak hat elotte van olyan hogy vedelem!meg az o csapatai tamadgatnak is igy nem sokat latja a labdat.

  • 463.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:36

    Kedves 458. doki!
    A különbség köztem és az általad idézettek véleménye közt az, hogy ÉN A MECCS ELŐTT ÍRTAM LE, HOGY A BABOS MILYEN HIBÁT FOG ELKÖVETNI!

  • 464.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:41

    Kedves klicsko74!
    Az általad leírtakkal 1etértek!
    A Buffon is vonalkapus, de az olaszok védelme olyan sűrű, hogy alig valami feladat marad a Buffonnak.
    A mi védelmünk valóban gyenge volt eddig nemzetközi szinten.
    Az utolsó felállásunk sztem már jobb volt, csak össze kellett volna őket teszt meccseken szoktatni. Pl. románok ellen.

  • 465.  doki (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 18:46

    Beszabehu, Koszta Janiiiiiiiiiiiiiiiii. Looooooooooooool.
    Buffon vonalkapus. Meccs előtti jóslás - ami önbeteljesítő volt - hiszen a svéd gólokról egyáltalán nem tehetett Babos, de te megmondtad... igazi médium vagy, mert ezek után én nem csodálkozom azon, h szegény Babos ekkorát hibázik a Portugálok ellen. Egy woodoo babát kevesebb szúrás ért, mint itt bármelyik játékost... undorító.

  • 466.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 12. 19:33

    "Kedves humanda!
    Amennyiben ennyire 1értelmű, hogy a portugál kapus gyengén véd, akkor a szakemberek, Koeman miért nem épített erre taktikát? Miért nem hívott be több csatárt és miért nem lőttünk többet kapura?"-idézet vége.

    Azért te elemegyógyászati eset, mert EGYEDÜL TE egy olyan meccsen ahol labdát is alig kapott állapítottad meg, hogy gyenge.
    Rajtad kívül kevesen hiszik ezt, és lám Koemann sem kérdezett meg téged- belátom nagy hiba volt.
    Egy TV-ből CD-re felvett gólt nehezen tudok belinkelni,meg azután korántsem vagy annyira számottevő, hogy ezzel foglalkozzam.
    De fel a fejjel , tedd le valamelyik licenszet, ebbe a magyar mezőnyben üstökösként fogsz világítani, új edzőgéniusz leszel.
    Figyeld nagyon a játékosaidat amikor taktikát mondassz nekik, és ha jókedvűek vedd észre: rajtad röhögnek

  • 467.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 12:46

    humanda!
    A hozzászólásaid minősítenek téged!

  • 468.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 12:47

    doki!
    Javaslom változtass nick nevet!

  • 469.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 12:50

    doki!
    1etlen érved sem volt!

  • 470.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 12:52

    humanda!
    Leíhattad volna előbb is, hogy nem tudod bizonyítani, hogy az Edström 8-9 méterről fejelt.

  • 471.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 12:53

    doki és humanda!
    Bizonyítékok és érvek használata nélkül értelmetlen vitatkozni!

  • 472.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 14:18

    Nem egyszerűbb lenne neked bizonyítani, hogy ötösön belülről?
    Ha már azt nem tudod, hogy Ibra rúgta Babosba a labdát ami visszapattant á és nem Babos rúgta Ibrára.
    Rajtad kívül csak pár millióan látták, egyszer majd te is észreveszed.
    De nemigen foglalkozom tovább hazánk meg nem értett edzőzsenijével.

  • 473.  Riazor Blues (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 14:46

    Klicskonak:
    Gelleivel 2 gólt rúgtunk a svédeknek 2 meccsen, Qmannal egyet (nyakkal), Mátyással egyet se. Ez nem azt bizonyítja, hogy Mátyásnál hűde támadtunk. Meg a horvátok elleni 2 meccs nulla gól sem...

  • 474.  doki (Válasz erre)
    2009. 09. 13. 16:44

    Látszik, h nem éred fel ésszel, amit a másik ír, így megértem, h ezekre nem is tudsz válaszolni. Azon pedig gondolkozz el, ha széllel szembe hugyozol, akkor miért te vagy levizelve...

  • 475.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 9:00

    474. doki!
    "Azon pedig gondolkozz el, ha széllel szembe hugyozol, akkor miért te vagy levizelve..."-idézet tőled.

    Magyarország azért lett a világ szégyene gazdaságilag és erkölcsileg, mert ilyen emberek élnek benne többek közt, mint te. A te véleményed az, ami a többségé, a hatalomé.=Mindig a média tematizáló megmondóinak a véleményét szajkózod.
    Nincs önálló véleményed. Az előbbiek miatt AZ Ő ÉDEKEIKET KÉPVISELED.
    Javslom, hogy próbálj + önállóan gondolkodni, érvelni, következtetni! Lehet, hogy néhány emberrel nem értesz 1et,az is lehet, hogy a többséggel, de ez demokráciában nem csak hogy nem baj, hanem természetes!
    Ebben a parlamenti diktatúrában valóban üldözendő az, akinek ellenkező a véleménye, mint a jelenleg hatalmon lévőknek. Azt azonban nem gondolom, hogy 1 blogaban a vonalkapusság kérdéséban is az a célszerű, hogy a többség véleményét ismételgesd és durván lehord azt, akinek más a véleménye.
    Gondolkodjál, keress bizonyítékokat és érvelj! Tedd ezt akkor is, ha ez a nehezebb út, ha segíteni akarsz feltárni a magyar válogatott játékában +lévő hibákat azért, hogy a hiba kijavítása után nyerni tudjunk!

  • 476.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 9:26

    472. humanda!
    Már nagyon soxor leírtam a blogban, hogy én a Király és a Babos vonlkapusságára kívántam felhívni már a svéd meccs ELŐTT a figyelmet azért, hogy erre a szakvezetés készüljön fel, mert ez a hiba rendszeresen előfordul.
    A 2 kapus nem jön ki a kapuból illetve rossz ütemben jön ki a kapuból.
    Babosnak rossz ütemben indult ki az Ibra góljánál, előbb kellett volna elindulnia és határozottabban közbe avatkoznia.
    A Mellberg fejes gólja előtt el sem indult kifelé a kapuból pedig amennyiben akár 1időben indult volna Mellberggel kézzel nagyobb esélye lett volna +fogni a labdát, mint Mellbergnek fejjel.
    A portugál gólnál pedig későn indult ki a kapuból és nem a labda felé mozgott ezért előzhette + a portugál és 2=KETTŐ MÉTERRŐL FEJELT GÓLT!
    Az előbbiek alapján a svéd meccs előtt az a felismerés, figyelemfelhívás a részemről,hogy a Babos vonalkapus és erre figyelni kellene utólag bebizonyosodott!
    Azt már korábban leírtam, hogy az Ibra góljánál nem csak ő hibázott.
    Te az előbbieket nem tudtad érvel +cáfolni!!!
    Az utolsó érved, hogy a Bicskei nem az 5ösön belül kapta a gólt, hanem 8-9 méterről és erre neked +van a videód és ezzel bizonyítani tudod, hogy nem az 5ösön belülről kapta a Bicskei a gólt NEM TUDTAD BIZONYÍTANI!
    Miről beszéljünk akkor ezek után veled?

  • 477.  doki (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 11:32

    Annyi hülyeséget írtál ide már, h én nem fogom egyesével magyarázni...
    Én szoktam gondolkodni, ezért se írok ekkora blődségeket, mint te.
    Lehet tényleg jobb lenne ha nem gondolkodna mindenki, mert látod mi sül ki belőle...
    Van egy mondás, ami nagyon illik ide: nem mindegy, h a hülye okoskodik, vagy az okos hülyéskedik... te az előbbi kategóriába tartozol. :)

  • 478.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 12:44

    doki!
    A minket olvasó hozzászólók el tudják dönteni, hogy kinek milyen az értelmi szintje.

  • 479.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 12:51

    Mi sült ki belőle?
    Mivel a Babos vonalkapusságából adódó rendszerhibára nem figyelt a Koeman-Acél-Petry vezette szakember gárda +kaptuk azokat a gólokat, amelyek várhatóak voltak, amelyekre én előre felhívtam a figyelmet.

  • 480.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 18:58

    Tisztelt Aboriginal!nekem cimezve el es beismerted hogy a vilag egyik legjobb kapusa Buffon vonalkapus!akkor miert ragodsz meg a vonalkapusteman,akkor Buffon is rendszerhiba?vagy az a hiba hogy nincs vedelem a kapus elott?

  • 481.  humanda (Válasz erre)
    2009. 09. 14. 20:48

    Klicsko !

    Körülbelül hatan próbálták megmagyarázni ennek az önjelölt zseninek, hogy zavaros a teoriája. Nem is egy, több elmélete is.
    Rá kell, hagyni. Én a magam részéről inkább értelmesebb emberekkel vitázok, nem vele.

  • 482.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 14:43

    Kedves klicsko74!
    Igen és úgy gondolom, hogy a Buffon vonalkapusságából eredő hibákat is ki fogják használni a jobb csapatok.
    Az az olasz módra megszervezett védelem, amelyik Buffon előtt áll kivételes, majdnem minden meccsét képes nullra hozni és ehhez a Buffon alig tesz valamit például az utolsó bajnokin semmit sem kellett tennie.
    A BL-ben azonban már lesz olyan csapat, amelyik ki tudja használni a vonalkapusságból eredő hibákat.
    Iker Casillas előtti spanyol védelem és a Real korábbi védelme már összehozott néhány gólt a Casillas vonalkapussága miatt.
    A mi védelmünk a legtávolabb az olasztól áll=képtelenek lennénk nullára hozni 1 meccset. Nem spanyol és nem Real szintű.
    Az előbbiek miatt nagyon fontos, hogy a gyengébb képességű védóink és a kapus JOBBAN 1üttműködjön, mint a Buffon, a Casillas stb, előtti védelem azért, hogy nemzetközi szinten is versenyképesek legyünk. A kapuból jó ütemben kijövő kapus 1 plusz hátvédet jelent! Erre a Buffon előtti védelemnek talán nincs is szüksége, mert annyira stabil.

  • 483.  magyar (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 20:37

    Aboriginal, te egy óriási észlény vagy...
    A magyar válogatott nem Real és spanyol szintű. Wááááááá, most aztán kisz@rtad a spanyol viaszt öreg...
    Azért sikerült már nem egy, nem kettő meccset lehozni nullára, de azért a relatívitás-elméleteteden dolgozz még egy kicsit, hátha megváltod a világot te szánalom...

  • 484.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 15. 21:11

    mr.Aboriginal! Ocsarolni a vilag legjobb kapusait mint Buffon es Casillas,ez azert nem semmi.ebben az esetben az egyuttmukodes a vedelem es a kapus kozott azt jelenti hogy mindenki teszi a sajat dolgat?amugy azt kellett volna megjosolnod minarik hogy az elmult hetvegen melyik legiosunk hany percet jatszott es hany golt szereztek.Dzsudzsak lott 1et,az egesz valogatott keretbol.Nemeth kapott egy felidot,Timar 20 percet,Hajnal jatszott,Juhasz nemtom de o szokott,a tobbiek semmit.10mezonyjatekosbol 3!Babos es Kiraly vedett.tehat vannak kapusaink akik vegigvedenek 40 meccset egy szezonban es vannak mezonyjatekosaink akik kethavonta lenyomnak 2 valogatott meccset.kinek kell kivel egyuttmukodni?a kapus mint plussz hatved?nincs eleg?hozom meg a tsz-bol a rokkantnyugdijas ejjeliort is-az is plussz ember!?vagy felfogadunk a valogatott melle egy acsbrigadot es az aktualis meccs elott bedeszkazzak a mi kapunk es nincs terfelcsere!a hetvegi forduloban ki hany percet fog a palyan tolteni,josold meg!nemzekozi szint a kispadon ulve??????ez olyan mint a fedettpalyas tavolbanezes?

  • 485.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 17:51

    Éppen most a BL fordulóban láthattad, hogy Casillas vonalkapus=(nem jön ki vagy) rossz ütemben jött ki a kapuból és elütötte az ellenfél játékosát=11-es=a svájci belőtte.
    A Szűcs Lajos a másik vonalkapus csinált a 2 db 11-est még amikor a Fradiban játszott nemzetközi kupameccsen.
    Casillas az ütemtelen vetődésével hátrányba hozta a csapatát, ahogya korábban Szűcs is.
    Mind2en bravúrkapusok, mert vonalkapusok.
    Már leírtam ,hogy nem csak a kapusok hibáztak az Ibra góljánál.
    Király 1 Bundesliga 2. csapatban és Babos pedig a holland 1. osztályban 1 középcsapatban véd. A magyar válogatott mezőnyjátékosai jobb csapatokban fociznak, mint a Bundesliga 2. és a holland 1. középmezőnye.=A kapusok csapata nem emelkedik ki a többi válogatott játékos csapatához képest. Miért lenne a kapusaink válogatottbeli teljesítménye érinthetetlen azért, mert ők olyan kiváló csapatokban védenek? Azért nem lehet bírálni őket, mert végig védenek meccseket? Miért ne lehetne bírálni, ha vmelyik játékos hibát követ el? Attól, hogy valaki vlgig játszik a klubcsapatában, még a válogatottban hibázhat.

  • 486.  Aboriginal (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 17:59

    Kedves 483. magyar!
    Amennyiben hozzászólsz érdemes elolvasnod, hogy miről is vitatkoztunk.
    Különösen ilyen nick névvel.

  • 487.  hülyeab (Válasz erre)
    2009. 09. 16. 21:25

    Napok óta olvasom itt a hülyeségeket, nem akartam hozzászólni, mert ez az idióta aboriginal magát égeti, de egy dolgot azért kérdeznék tőled de fórumozók várhidije: ha már a legjobb magyar kapusokat fikázod ezerrel az hagyján, de h a világ legjobb kapusait firkálod, az már megaübernevetséges. Írd le akkor már szerinted ki van a TOP 5-ben a világon a kapusok közül???
    Had derüljünk egyet mindannyian. :)

  • 488.  489257 (Válasz erre)
    2009. 09. 19. 10:38

    www.csakon88.tar.hu

  • 489.  klicsko74 (Válasz erre)
    2009. 09. 21. 16:46

    Aboriginal! nagyon elhalgattal!ird ma le ki lenne a megfelelo a ket vonalkapus helyett a valogatottba?na meg ki a legjobb a vilagon?

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez.